Paul Alexander hatéves volt, amikor gyermekbénulást diagnosztizáltak nála, egyike lett azoknak, akikre lecsapott a járvány. Azóta több mint hetven év telt el, és ezeket az évtizedeket végig vastüdőben töltötte, mert a szerkezet nélkül nem tud lélegezni hosszú távon. Ő az utolsók egyike, aki vastüdőben éli az életét.
Hogy milyen egy ilyen gépbe zárva élni, arról önéletrajzi könyvet is írt Three Minutes for a Dog: My Life in an Iron Lung címmel, nemrég pedig csatlakozott a TikTokra, hogy még több emberrel meg tudja osztani a történetét, és természetesen szívesen válaszol a neki feltett kérdésekre is, például, hogy mi történik akkor, ha áramszünet van.
1952 nyara különösen forró volt, még texasi mércével mérve is. Egy júliusi napon Dallas egyik külvárosban egy hatéves kisfiú kint játszott a nyári esőben, mivel nem érezte jól magát – fájt a nyaka, lüktetett a feje – sáros cipőjét az udvaron hagyva mezítláb sétált be a konyhába. Édesanyja látta, hogy gyermeke nincs jól, ezért ágyba parancsolta.
Az első napot a szülei ágyában töltötte, és ugyan lázas volt, fájdalmak gyötörték, a háziorvos azt tanácsolta édesanyjának és édesapjának, hogy ne vigyék kórházba. Túl sok gyermekbénulásos kis beteg feküdt bent, és úgy gondolta, Paulnak nagyobb esélye volt arra, hogy felépüljön, ha otthon marad.
A gyermekbénulás egy vírus által okozott fertőző betegség, amely emberről emberre terjed. A legtöbb esetben (20-ból 19) a fertőzés tünetmentes, de vannak, akiknél influenzaszerű panaszok jelentkeznek a fertőzést követő 3-21 nap elteltével.
A tünetek a legtöbbször 1 héten belül elmúlnak, de fertőzöttek 1 százalékában idővel súlyosabb formában jelentkezik a betegség reflexkieséssel, izomfájdalommal és súlyos izomgyengeséggel. A legtöbb beteg teljes mértékben felépül maradványtünetek nélkül, azonban vannak, akiknél visszafordíthatatlan bénulás alakul ki. Ritkább esetben a betegek életüket is veszthetik.
A 20. század elejétől nagyobb járványok törtek ki világszerte, és gőzerővel folytak a kutatások, hogy megtalálják a kór ellenszerét. Albert Bruce Sabin 1957-re pedig mindhárom bénulást okozó vírustípusból sikeresen létrehozott egy legyengített, de élő törzset. Az így kifejlesztett Sabin-csepp szájon át adható védekezés volt, ami a bélfalon tartósan megakadályozta a vírus szaporodását.
A járványos gyermekbénulás megelőzésére szolgáló védőoltás Magyarországon a kötelező védőoltások közé tartozik, melyet először 2 hónapos korban kapnak meg a gyermekek, majd 3 és 4 hónaposan, ezt követően pedig 18 hónaposan és végül 6 évesen.
Forrás: Egészségvonal, Wikipedia
Mivel állapota tovább romlott, szülei úgy döntöttek, mégis beviszik a kórházba. Mindenütt beteg gyerekek voltak, Paul édesanyja karjában várta, hogy megvizsgálják, Az első orvos rossz híreket közölt, azt mondta, nem tud mit tenni érte, szerencsére egyik másik szakember is úgy döntött, hogy vet rá egy pillantást, és amikor látta, hogy mekkora a baj, azonnal a műtőbe rohant vele.
A kicsi Paul három nappal később ébredt fel, testét egy gépbe zárták. Amikor végre körbe tudott pillantani a kórteremben, látta, hogy egy csomó hasonló szerkezet sorakozik ott, mindegyikben gyerekek fekszenek.
A légcsőmetszés miatt nem tudott beszélni, így nem tudott nagyon jelezni az ápolóknak sem, ha valami baja volt, valamit kérni szeretett volna. Ugyan szülei szinte mindennap meglátogatták, kínkeservesen teltek a napok, hetek, hónapok, valahányszor sikerült összebarátkoznia egyik sorstársával, elveszítette őket, meghaltak, az orvosok pedig úgy látták, rá is ez vár, ő pedig úgy döntött, csak azért sem adja fel.
Nővérek mutatják be két vastüdő használatát Londonban 1938-ban. (Fotó: Imagno/Getty Images)
Paul Alexander nyolcéves volt, amikor kezelésbe vette egy kedves gyógytornász, aki egy jótékonysági szervezeten keresztül vállalta, hogy segít a gyermekbénulásban szenvedő pácienseknek. Az ő jelenléte sokat segített a fiúnak abban, hogy kitartson.
Néhány évvel később osztályelsőként érettségizett le, majd megkezdte felsőfokú tanulmányait. Szerencsére – ha nem is huzamosabb ideig – de el tudta hagyni a vastüdőt egy békalégzésnek nevezett technika segítségével, ilyenkor kerekesszékkel járt be órákra. 1984-ben sikerült megszereznie a jogi diplomáját, és utána ügyvédként kezdett el dolgozni, saját állítása szerint pedig piszok jó volt a szakmájában.
A békalégzés során a beteg ébrenléti állapotban, több órán keresztül, tudatosan nyeli tüdőre a levegőt, így arra az időre tudja nélkülözni a gépi lélegeztetést.
Sajnos ahogyan idősebb lett, állapota egy kicsivel rosszabbra fordult, és újra folyamatosan szüksége volt a vastüdőre, most egy dallasi intézményben él, de továbbra is nagyon optimista, reméli, hogy sokáig fog élni, és hogy története sokakban tartja majd a lelket, sokakat inspirál majd.
Véghez akartam vinni azokat a dolgokat, amikre azt mondták, nem leszek képes, meg akartam valósítani az álmaimat
– nyilatkozta egy korábbi interjúban.
Az első vastüdőt Philip Drinker és Louis Agassiz Shaw készítette el 1927-ben, a Harvard Egyetemen, és 1928-tól kezdték használni. Eredetileg széngázmérgezés kezelésére szánták, de végül gyermekbénulás-járványok során tett igazán nagy szolgálatot az eszköz. A működésének lényege az volt, hogy ütemes mozgással, a fémtartályban lévő nyomás váltakozásával mesterségesen kényszerítette be- és kilégzésre azokat a betegeket, akiknek a légzőizmai ehhez túl gyengék voltak.
Magyarországra 1948-ban érkezett az első vastüdő Amerikából, az utolsót 2005-ben kapcsolták ki. A hazai gyártása az 1950-es években kezdődött el, 1959-re már több száz működött hazánkban.
