nlc.hu
Egészség
Megnehezíti az életet a víz okozta csalánkiütés

„Undorítónak gondoltam, hogy nem akarok zuhanyozni” – nem könnyű az élet, ha valaki allergiás a vízre

Nehéz elképzelni, de van, akit kiütések lepnek el, ha vízzel érintkezik a bőre.

Az elmúlt napokban több helyen is beszámoltak egy 22 éves nő különleges betegségéről. A dél-karolinai diáklány azt állítja, hogy tizenkét éves volt, amikor észrevette, hogy tünetei lesznek attól, hogyha a bőre vízzel érintkezik, de csak hét évvel később derült ki, mi is ennek az oka. A diagnózis:

vízallergia, vagyis orvosi nevén aquagenic urticaria.

A fiatal nő szerint állapota azóta folyamatosan romlik, emiatt próbál minél kevesebbszer és minél rövidebb ideig fürdeni, zuhanyozni, ugyanis olyankor a kínok kínját éli át. „A szárazsampon a legjobb barátom, mert minél hosszabb időt töltök a zuhany alatt hajmosással, annál rosszabb lesz. Próbáltam már megmosakodni törlőkendővel is, de mivel ezt is be kell vizezni, ezért ez is tüneteket okoz” – nyilatkozta. 

Állítása szerint a nedves törlőkendő egy jó kompromisszumos megoldás, de fiatal nőként nyilván nehéz megbirkózni azzal, hogy ilyen körülményesen tud megmosakodni. „Azt hittem, hogy undorító, hogy megpróbálok minél kevesebbet zuhanyozni, de szerencsére találtam egy olyan közösségi médiást, akik az állapotuk miatt szintén nem hajlandók zuhanyozni. Ez valamelyest segített elfogadni a helyzetemet.”

Hozzátette, tisztálkodás után gyorsan fel kell öltöznie, mert ha levegő éri a bőrét, a viszketés és a fájdalom még rosszabb lesz, és ugyan a zuhanyzás és a fürdés az, ami leginkább előhozza a tüneteket, a strandolás is érdemes kerülnie, és néha a saját izzadtsága is problémát okoz. 

Egy 22 éves diáklány azt állítja, vízallergiában szenved.

Egy 22 éves diáklány azt állítja, vízallergiában szenved (Fotó: Profimedia)

Ugyan a róla szóló cikkek alatti kommentekben többen felvetették, hogy az Instagram-oldalán több fürdőzős képe is van, és egyébként is, mi az, hogy valaki allergiás a vízre, de tény, hogy az általa említett egészségügyi probléma valós, létezik, de egy kicsit más, mint ahogyan azt sokan elképzelik. Az aquagenic urticaria magyarra fordítva víz okozta csalánkiütés.

A csalánkiütés a bőrön hirtelen kialakuló pirosas, néha lilás vagy fehér, kiemelkedő, nagyon viszkető kiütés. Ezt az immunrendszer bizonyos sejtjeiből felszabaduló hisztamin okozza, amely megnöveli a bőrben található erek áteresztőképességét, és az innen kilépő folyadék kiemelkedő bőrkiütésekhez vezet.

Az aquagenic urticaria esetében ezek a kiütések vízzel való érintkezés után jelentkezhetnek, és a víz alatt nemcsak a csapvizet kell érteni, akár a nyál, a könny és az izzadság is okozhat tüneteket, viszont a víz fogyasztása viszont nem jelent gondot, vagyis nem mindenkinél, mint az Index írja, vannak súlyosabb kóresetek.

„Az érintettek számára is léteznek azért olyan italok, amiket tünetmentesen képesek fogyasztani, de hogy miért éppen azt (egyik külföldi beteg esetében például a diétás kóla, egy másiknál a tej vált be), annak még nem tudjuk az okát” – nyilatkozta dr. Csiki Árpád háziorvos.

Kezet mos a csapnál

Fotó: Getty Images

Hogy pontosan mi áll a probléma hátterében, abban még a szakértők sem biztosak. Mint korábban írtuk, vannak, akik szerint  a víz kölcsönhatásba lép a bőr legfelső rétegével, amelyben elhalt bőrsejtek találhatók, illetve a bőrünk nedvességtartalmát biztosító zsírréteggel. Az érintetteknél a vízzel való érintkezés hatására ezek a rétegek olyan méreganyagokat választanak ki, amelyek kiváltják az allergiás reakciót.

Más kutatók szerint a bőrfelülettel érintkező víz ezeket a vegyületeket beviszi a bőr alá, és emiatt jelennek meg a fájdalmas kiütések a bőrön. Megfigyelték, hogy ha a bőrt hidratáló krémmel kezelik, amelynek hatására több nedvesség tud bejutni a bőrsejtek közé, a reakció sokkal hevesebb lesz, míg ha a bőr felső rétegét eltávolítják, jóval enyhébben jelentkeznek a tünetek.

De létezik egy olyan elmélet is, amely szerint az allergiás reakciót a légköri nyomás megváltozása okozza, mivel ilyenkor a bőrben lévő víz egy része ozmózis segítségével távozik a bőrből, ez pedig az érintett betegeknél immunválaszt indíthat be. Ami biztos, a csalánkiütések általában 1-3 mm átmérőjűek, jellemzően a nyakon, a mellkason és a karokon jelennek meg, általában 30-60 percen belül elmúlik.

Az első esetet egyébként 1964-ben jegyezték fel, és azóta világszerte mindössze 100 embernél diagnosztizálták. A statisztikák szerint pedig nőknél gyakoribb, mint férfiaknál. Leginkább pubertás alatt jelentkezik először, de olyan betegről is tudni, akinél szülése után, valószínűleg a hormonváltozások hatására alakult ki, írja a Házi Patika.

Megijedni nem kell, egy nagyon ritka betegségről beszélünk, az aquagenic urticaria

kialakulásának esélye nagyon csekély, átlagosan 230 millió emberből csupán egy szenved benne.

Gyógymód egyelőre sajnos nem létezik rá, igaz, antihisztamintartalmú készítményekkel lehet enyhíteni a kellemetlen tüneteket, illetve fényterápiával is kísérleteznek, és az olyan krémek is segíthetnek, amelyek megfelelő védőrétegeket képeznek a bőrön. Emellett víz okozta csalánkiütésben szenvedőknek érdemes úgy alakítani az életmódjukat, hogy a bőrük a lehető legkevesebbszer érintkezzen vízzel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top