nlc.hu
Egészség
Infarktust is okozhat ez a vegán termék

Infarktust is okozhat ez a vegán termék

Ahhoz a termékhez sem nyúlhatunk vakon, mely egészséget sugall: legyünk rések a vegán készítményekkel is!

A növényi alapú étrendről legtöbben az egészségre asszociálunk, pedig sajnos még árthatunk is magunknak, ha nem vagyunk eléggé résen. Könnyűnek és egészségtudatosnak tűnhet ugyan leemelni egy vegán készítményt az üzlet polcáról, ha azonban ultrafeldolgozott ételről van szó, az komoly veszélyeket rejthet magában még akkor is, ha vegán termék.

Nem mindig egészséges, amit annak hiszünk

Már egyre jobban megtanuljuk, hogy a zsírral sóval és cukorral tömött, sokszorosan feldolgozott élelmiszerek növelik a betegségek kialakulásának kockázatát, a legújabb tanulmányok pedig kimondottan külön foglalkoznak az ilyen típusú húspótló termékekkel, mint például a húsmentes szószok és hamburgerek, dobozos torták és sütemények. Kiderült, hogy bizony ezeket is kiemelten fontos lenne elkerülnünk, mivel rendszeres fogyasztásuk 15 százalékkal magasabb kockázatot jelent a szívrohamot és az agyvérzést tekintve is.

Éppen ott okoz bajt, ahol előny jöhetne

A helyzet csapdája éppen az, hogy ugyanakkor a megfelelően megtervezett és változatosan összeállított vegán étrend éppen a szív- és érrendszeri egészség javításához járulhat hozzá az alacsonyabb telített zsírsav- és koleszterintartalma miatt. Mivel a vegán táplálkozás jellemzően rostokban és alacsonyabb kalóriatartalmú, ezért az egészséges anyagcsere fenntartásában is közreműködik, támogatja a jobb emésztést és az egészséges bélflórát, több kutatás szerint pedig csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség, a daganatos betegségek és bizonyos autoimmun betegségek kockázatát is.

Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

A természetes rizikók kiiktathatók

Persze a vegánságnak megvan a kockázata is, hiszen a növényi fehérjeforrások az állati eredetűhöz képest nem tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat, a B12-vitamin pótlása szükséges az állati eredetű élelmiszerek elhagyása miatt, felléphet továbbá cink- és vashiány is, de mindez elsősorban akkor valós veszély, ha az étrend nem elég körültekintően megtervezett. A szívbetegségekben bekövetkező halálozások előfordulása ugyanakkor ötödével alacsonyabb azon vegetáriánusok körében, akik nem, vagy csak alig fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszert.

Egyszerű trükk is segíthet

Legalaposabban és legkörültekintőbben nyilván akkor járunk el, ha alaposan átböngésszük az összes hozzávalót a termékeken, melyeket kosarunkba tervezünk pakolni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel is ismerjük, melyik szó mit jelent a listán. A szakértők szerint minél rövidebb a felsorolás, annál biztatóbb a termék, és az egyszerűség kedvéért akár úgy is mehetünk biztosra, ha nem veszünk meg olyan holmit, aminek összetevői között bármi olyan szerepel, amely nem található meg egy átlagos, otthoni konyhaszekrényben. Ez pedig valószínűleg egészen jó útmutatás akkor is, ha nem vegán termékről van szó, csupán szeretnénk egészségesebben és tudatosabban élni.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top