nlc.hu
Egészség
Sétáljunk együtt a mellrák korai felismeréséért!

Évente 9500 nőt diagnosztizálnak mellrákkal: gyere sétálni a mellrák korai felismeréséért!

Lépjünk együtt-egymásért: Race for the Cure séta a mellrák korai felismeréséért idén októberben is a Spar Budapest Maraton keretén belül.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, idén októberben is több, mint 25 európai országban szervezik meg a Race for the Cure® elnevezésű eseménysorozatot, melyet a Think Pink Europe ernyőszervezet fog össze és 1983 óta ez a legnagyobb globális sportesemény sorozat, amelyet a nők egészségvédelmére szerveznek. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára, a korai felismerésre, illetve a mammográfiás szűrésen való részvétel fontosságára.

Magyarországon negyedik alkalommal szervezi meg a sétát a Mellrákinfó Egyesület, amelyet ebben az évben, október 12-én tartanak, a Spar Budapest Maraton keretén belül. Mindenkit várnak egy 2,3 km-es jó hangulatú sétára, illetve előtte és utána a Mellrákinfó sátornál beszélgetésre. Az esemény fővédnöke Paul Fox Brit nagykövet, aki személyes érintettség miatt vállalta a felkérést, illetve Köllő Babett, aki szintén velünk lesz ezen a napon, mint az esemény nagykövete.

A Mellrákinfó Egyesületet 2015-ben Halom Bori alapította a saját betegségének diagnózisa után. Az Egyesület célja, hogy felhívják a figyelmet a mellrák korai felismerésére, tudatosítsák a mammográfiás szűrések fontosságát, illetve az, hogy edukálják a nőket a testtudatos életmódról már fiatal kortól kezdve, hiszen sajnos ma már egyre több a 20-30 éves érintett van, továbbá a betegségben érintettek támogatása, segítése a betegúton.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

„A mellrákkal való szembesülés és a gyógyuláshoz vezető út emberfeletti – mondja Halom Bori. – Ezért igyekszünk minél több fórumon a lehető legtöbb embert megszólítani. Kötelességünk vigyázni a testünkre és annak jelzéseire! Minden 45 és 65 év közötti nőnek el kell járnia kétévente az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálatra, aki pedig bármi szokatlant észlel magán, annak azonnal orvoshoz kell fordulnia.” 

Az idei sétán a szervezők szeretnék tudatosítani azt, hogy a fiatal nőknél is elengedhetetlen a rendszeres szűrés és önvizsgálat, mert évről-évre egyre több érintett kerül ki a 40 év alatti korosztályból.  

Hazánkban évente 9500 nőt diagnosztizálnak mellrákkal. Közülük legalább kétezren belehalnak, annak ellenére, hogy a betegség 5 éves túlélési esélye 95 % korai felismerés esetén. Vagyis a szűrés életet menthet! Ez a fő üzenete a rózsaszín menetnek. A séta regisztrációhoz kötött, mely összeggel egy vidéki kórház onkológiai osztályát támogatja minden résztvevő, hiszen a befolyt összegből vénakereső műszert vásárolnak, mely nagyban megkönnyíti mind az érintettel, mind az egészségügyi dolgozók munkáját.

  • Időpont: 2024. október 12.
  • Helyszín: 39. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál, Budapest, XI. kerület, ELTE Lágymányosi Campus – Pázmány Péter sétány a Mellrákinfo Egyesület sátor
  • Esemény: Lépjünk együtt-egymásért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top