Egészség

Így védd a bélflórád vízparti nyaraláson!

A szabadságot a legtöbb család víz mellett tölti el, és a nyári gyerektáborok nagy részének így vagy úgy köze van a fürdőzéshez. Az ilyen vakációk során azonban érdemes odafigyelni arra, hogy a gyakori "pancsolás" milyen hatással van a bélflóránkra, mert ha elővigyázatlanok vagyunk, könnyen a vártnál sokkal kellemetlenebb élménnyel – például egy kiadós hasmenéssel – térhetünk haza.

A strandszezon teljes lendülettel beindult, és családok ezrei veszik ki a szabadságukat a következő hetekben azért, hogy elutazzanak, és vízpart közelében vészeljék át a tikkasztó kánikulát. A kiadós strandolás azonban kellemetlen meglepetéseket is okozhat, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak! 

Így védd a bélflórád vízparti nyaraláson

 

A víz lemossa a bőr védőrétegét 

Még a természetes élővizek is “ki tudják kezdeni” a bőr védekezőképességét, ha a nap nagy részét pancsolással töltjük, a mesterséges strandok klóros vize pedig kifejezetten árthat annak a vékony rétegnek, amely a bőrt és ezen keresztül szervezetet védelmezi a különféle kórokozók – például a hasmenést is okozó baktériumok és vírusok – ellen. Legtöbben ezt a jelenséget elsőként nem is a bőrükön, hanem a fülükben tapasztalják meg egy igencsak kellemetlen fülgyulladás képében: ilyenkor a hosszas strandolás során a víz feloldja a fül természetes védőrétegét, a hallójáratban megálló víz pedig ideális, nedves környezetet teremt a baktériumok és gombák elszaporodásához, amik először csak viszkető, égető érzést okoznak, később pedig súlyosabb gyulladást is előidézhetnek. Gyakrabban fordul elő ez a gond a fertőtlenített vizű mesterséges strandokon, de a természetes édes és sós vizek is hasonló hatással lehetnek, ráadásul ezekben nagyobb az esély rá, hogy fertőző kórokozókkal találkozunk – különösen aszályos időszakban, alacsonyabb vízállás idején. 

A fürdőzés során beszerezhető fertőzések másik, igen gyakori fajtája az, amikor kórokozókkal fertőzött vizet nyelünk, és így juttatjuk a vírusokat vagy baktériumokat a szervezetünkbe. Ezek közül a vírusos eredetű hasmenés fordul elő a legtöbbször, és általában a nagy fürdőzések után 1-2 héttel jelennek meg a tünetei, amik egy két napos intenzív hasmenés után megfelelő kúra hatására enyhülnek. Ezt a bajt legkönnyebben úgy kerülhetjük el, hogy soha nem nyelünk vizet sem a medencéből, sem a természetes vizekből, amiben fürdünk. Hatásos megelőző védekezés ezen kívül az is, ha a bélflóránkat már a vakációt megelőző napokban elkezdjük felkészíteni egy probiotikumkúrával a várható környezetváltozásra és a nagyobb fertőzéskitettségre. Így a szervezetünk a káros baktériumokkal szemben ellenállóbb lesz, és kisebb eséllyel kap el bennünket például egy hasmenés. 

Szülői intelmek táborozás előtt 

Ha nyári táborba küldjük a gyerekeket, mindenképpen érdemes egy kis előzetes “felkészítést” adni nekik ezekről a veszélyekről: magyarázzuk el, hogy mik azok az alapvető szabályok, amiket meg kell tartaniuk ahhoz, hogy a fürdőzés miatt ne szerezzenek be különféle gyulladásos, kiütéses fertőzéseket, vagy egy vírusos hasmenést. Fontos, hogy ne töltsék megszakítás nélkül az egész napot vízben, hanem óránként legalább egyszer jöjjenek ki a partra. Ilyenkor rögtön törölközzenek meg, és nagy gonddal szárítsák fel a nedvességet a testhajlatokból és fülek járataiból. A nedves fürdőruhát érdemes azonnal szárazra cserélni – ez főként a lányoknál fontos –, hogy ne fülledhessen be a ruha alatt a bőr, és ne teremtsen ez ideális környezetet a kórokozók elszaporodásához. 

Jó tanácsként azzal is lássuk el a gyermeket táborozás előtt, hogy ne menjen vízbe akkor, ha gyengének, betegnek érzi magát. A legyengült immunrendszer, a megbolydult bélflóra ilyenkor sokkal kiszolgáltatottabb a kórokozókkal szemben, és nagyobb eséllyel kaphat el például egy hasmenéssel járó fertőzést. 

Probiotikumkúrával gyorsítható a gyógyulás 

Ha mégsem sikerült megelőzni a fertőzést, és például kialakul egy hasmenéssel járó megbetegedés, akkor az ilyenkor szokásos “hasfogó diéta” mellett (intenzív folyadék- és sópótlás, gyógyteák, keksz és reszelt alma evése, majd fokozatos, és mielőbbi visszatérés a gyomorkímélő, normál étkezéshez) azonnal kezdjünk el egy probiotikumkúrát is. Gyerekek számára elérhetők olyan gyógyszerminőségű, magas csíraszámú probiotikumok is, amelyek semleges ízűek és szagúak, így nem okoz majd a számukra gondot, hogy bevegyék. Az ilyen kúrákkal lerövidíthető a gyógyulás folyamat, és néhány napos lábadozás után újra átadhatják magukat a nyár örömeinek!

 

Olvass még az immunrendszerről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top