Egészség

HPV: egy éven belül három partner komoly rizikó

A legvisszafogottabb becslésekkel számolva, a HPV fertőzés Magyarországon 800.000 nőt érint, és komoly egészségi problémákat idézhet elő, melyből csak egy a méhnyakrák. Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szerint a rendszeres szűrővizsgálatokkal és védőoltással teljesen megelőzhetőek lennének ezek a betegségek!

A legalapvetőbben mit érdemes tudni a HPV-ről?

A humán papillomavírus, a HPV egy összefoglaló név, és különböző típusai léteznek, melyeket számokkal jelölünk. A vírusokat két nagyobb csoportra oszthatjuk: van az úgynevezett onkogén, rosszindulatú betegségeket okozó vírusok csoportja, valamint vannak a nem onkogén, azonban sok kellemetlenséget okozó vírusok. Utóbbi csoport pl. a nemi szervi szemölcsök kialakulásáért felelős, ami nőknél és férfiaknál egyaránt előfordulhat. Szerencsére ezek nem okoznak halálos betegséget. A 16-os és 18-as vírustörzsek a legtöbbet emlegetettek, és a méhnyakrák kialakulásában játszanak szerepet.

Hasonlóan fontosak a daganatos betegségeket okozó 31-es, 33-as, 45-ös, 52-es és 58-as típusok. Szerencsére e törzsek ellen már létezik védelem, amit a 9 komponensű HPV elleni védőoltás képes elérni. A nem rosszindulatú elváltozást okozó csoportba tartozik a 6-os és a 11-es törzs, melyek a nemi szervi szemölcsök kialakulásáért felelősek. Az első körben a HPV-t mindenki a méhnyakrákkal köti össze, erről lehet a legtöbbet hallani. A méhnyakrákon kívül ide tartoznak a különböző, rákot megelőző állapotok is, melyek különböző hámelváltozások lehetnek. Azonban rosszindulatú daganatos elváltozás megjelenhet a hüvely, a hüvelybemenet területén is, valamint a végbél és a szeméremtest is érintett lehet. Érdekes módon a szájban is hasonló hámok vannak, ezért a szájüregben is megjelenhetnek a tünetek, ott is okozhat daganatos elváltozást a HPV.

 

Az alacsony kockázatú, nem onkogén törzsek esetében a szemölcsök megjelenése kiemelkedő. Amennyiben Magyarországot vizsgáljuk, akkor közel 100.000-es a betegszám a szemölcsök tekintetében. Sajnos a gyógyítás nem egyszerű, sokszor alapjában kell eltávolítani, kioperálni a szemölcsöt vagy megfelelő lefagyasztással lehet teljesen eltüntetni. Maga a vírus szexuális kontaktus útján terjed, szoros szexuális kontaktus kell ahhoz, hogy átadódjon, strandon, uszodában vagy mellékhelységben nem lehet elkapni. Azonban az orális együttlét is beleértendő a szoros kontaktusba, így is el lehet kapni a vírust!

Hány nőt érint éves szinten a fertőzés?

A vírus kapcsán becsült adataink vannak. A HPV kapcsán a méhnyakrák az, ami előtérbe került, ebben a betegségben Magyarországon évente körülbelül 500 nő hal meg. 1200 méhnyakrákos beteget diagnosztizálnak évente, ami azért baj, mert a méhnyakrákot megelőzni hatékonyabban lehet, mint kezelni. A HPV előfordulása sokkal szélesebb kört érint. Vannak visszafogottabb becslések, melyek szerint a nők 20%-át érinti a HPV fertőzés. És lehet bátrabb becsléseket is olvasni, melyek szerint a nők 80%-a találkozik a HPV vírussal az élete során. Fontos leszögezni: ha valakinek a szervezete találkozik a vírussal, az nem jelenti azt, hogy méhnyakrákos lesz.

A HPV azért egy nagyon különleges vírus, mert az immunrendszer nehezen veszi észre, így nem kezd ellene kellőképpen és időben védekezni. Ahogy bekerül a sejtekbe, beíródik a genomba, a genetikai kódba, onnantól kezdve a szervezetnek nagyon nehéz leküzdenie. Akik találkoznak a vírussal és leküzdi a szervezetük, nem feltétlenül fognak emlékezni rá, így újra megfertőződhetnek. A védőoltásokkal pont azt lehet elérni, hogy az ellenanyag szintjét megemeljük a szervezetben. Ma már részletes klinikai kutatások bizonyítják, hogy ha valaki megkapta a megfelelő oltási sort, nem fog eltűnni a szervezetéből a védelem.

A fiatalok mikor válnak érintetté?

Ma Magyarországon a szexuális aktivitás átlagosan 15-16 éves kor között kezdődik. El lehet mondani, hogy ha valakinek egy éven belül három partnere van, az mindenképpen komoly rizikót jelent. Nincsenek regisztrálva adatok, a kamaszok pedig nem is nagyon járnak szűrővizsgálatokra, nehéz megmondani, hányan kapják meg ilyen fiatalon a vírust. Magyarországon csupán a nők 30%-a jár szűrővizsgálatokra, ami nem jó arány, a kamaszok pedig még ennél is kisebb arányban. Az első vizsgálatok során pedig nem történik automatikusan HPV-tipizálás, csak külön kérésre.

A HPV-ről sokkal kevesebbet hallani, mint más nemi betegségekről.

 Érdekes tény, hogy az AIDS-ről sokkal több fiatal hallott, mint a HPV-ről, pedig hazánkban AIDS betegből csupán néhány száz van, míg a HPV fertőzés több százezres populációt érint. Az AIDS-fertőzés komoly dolog, de hazánkban eltörpül az érintettek száma a HPV-fertőzésekhez képest. Nagyon fontos lenne a fiatalok folyamatos képzése, de sajnos napjainkban nincsen megfelelő finanszírozásuk az olyan programoknak, mint az A-HA! Országos Szexuális és Mentálhigiéniás Felvilágosító Program, mely 2002-től 2012-ig, 10 év alatt több mint 1.000.000 diákot ért el. A fiatal generációk folyamatosan nőnek fel, így az edukációnak is folyamatosnak kell lennie.

Milyen megelőzési módszerek vannak a HPV esetében?

A megelőzésnek két alappillére van: az egyik a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálat, a másik pedig a HPV elleni védőoltás beadása, lehetőség szerint minél fiatalabb korban. Szerencsés, ha a szexuális aktivitás megkezdése előtt kapja meg a védőoltást a fiatal, mert akkor a legnagyobb esély a teljes körű védelem kialakulására a szervezetében. Attól kezdve, hogy a fiatal szexuálisan aktív életet él, lehetőség nyílik a fertőzésre, mivel a vírus szexuális úton terjed.

Hova fordulhatnak a kamaszok, fiatalok?

A fiataloknak szülész-nőgyógyászokat kell felkeresniük ahhoz, hogy szűrővizsgálaton vegyenek részt. Vannak kifejezetten tinédzserekkel foglalkozó nőgyógyászati rendelések is, ahova el lehet menni. A nőgyógyászok fel vannak készülve a fiatalok kérdéseire, így fontos, hogy minden intim kérdést megbeszéljenek egy vizit alkalmával.

Megnyugtatásul elmesélné, mi vár egy fiatal lányra, ha elmegy egy nőgyógyászhoz?

A vizsgálat egy általános beszélgetéssel kezdődik, amiben sor kerül a korábbi kórtörténet megbeszélésére. Fontos a menstruációs ciklus jellegének megismerése, az esetleges partnerkapcsolatok meglétének átbeszélése, a fogamzásgátlás lehetőségeinek átbeszélése. A nőgyógyász kérdez, és természetesen nincsenek rossz válaszok, fontos, hogy mindenre őszintén derüljön fény. Fontos, hogy az orvos a legfontosabb információkat megkapja a páciensről. Ezután következik a vizsgálat, ami egyáltalán nem fájdalmas és viszonylag rövid idő alatt elvégzi a nőgyógyász. Mintavétel történik a méhnyakból, amit az orvos citológiai vizsgálatra küld.

Amennyiben a vizsgálat eredményeképpen felmerül a HPV fertőzés, akkor az immunrendszer megerősítésével kell kezdeni a HPV elleni harcot, ugyanis a vírust a szervezetnek saját magának kell leküzdenie. Ha hámelváltozás is társul a vírusfertőzés mellé, akkor a kóros hámot el kell távolítani. Szemölcsök jelenléte esetén pedig a leghatékonyabb a fagyasztásos eljárás. Sokszor lehet arról hallani, hogy a szemölcsöket ecsetelni is lehet, ez a módszer azonban nem elég hatékony, nagyon sok esetben kiújul az elváltozás.(x)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top