Egyéb

Madonna

Madonna Loiuse Ciccone 1958-ban született a Michigan állambeli Bay Cityben. A popzenei élet ikonjának karrierje lassan 20 éve töretlen, köszönhetõen többek között annak, hogy képes újra és újra külsõleg és zeneileg is megújulni.




A fiatal Ciccone kitűnt a többiek közül táncos és színészi képességeivel már a gimnázium évei alatt, 1977-ben New Yorkba költözött, ahol modellkedni kezdett, majd két év múlva Franciaországba utazott, ahol egy diszkóénekes (Patrick Hernandez) showjában szerepelt. Itt találkozott Dan Gilroy-jal, akivel New Yorkban megalakították a „Breakfast Club” együttest. Madonna itt dobolt és énekelt. Később összejött Steve Bray-jel, akivel közösen számokat írtak, ami lemezszerződéshez vezetett. Madonna a mainstream popba „Holiday” című dalával került, amely 1983-ban a toplistákon az első 20-ba került az USA-ban, Európában pedig az első 10-be. Eddigre már talpraesett, obszcén stílusa nemzetközileg ismert volt. Ezt Madonna megfejelte a következő, „Like a Virgin” című dallal. Ez lett az első száma a tizenegy közül, amely az első helyig menetelt az amerikai listákon. Filmes karrierje egy kis szereppel indult egy másodkategóriás moziban, majd ezután a „Kétségbeesve keresem Susant”-ban alakított, ez már nagyobb sikereket ért el. Időközben összeházasodott Sean Penn-nel, de a házasság csak 1988-ig tartott.





A zenei világban újabb botrányt okozott a „Like a Prayer”-hez készített klippel, amiben a vallás és az erotika közt vont párhuzamai miatt a Vatikán megorrolt rá, és a Pepsi is szerződést bontott vele. 1990-ben Warren Beatty oldalán szerepelt a nagy sikerü Dick Tracyben, majd két évre rá kiadta erotikus témájú könyvét, a „Sex”-et, amely legalább akkora siker volt, mint dalai. 1996-ban Eva Peront játszotta az Evitában, amit többek között Magyarországon is forgattak. Ez év október 14-én megszületett első gyermeke is, Lourdes Maria Ciccone Leon, majd 2000. augusztus 11-én világra jött második gyermeke, Rocco, akinek apja az angol filmrendező Guy Ritchie. Életüket december 22-én kötötték össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top