Védjük meg magunktól

Tudományos kísérletek kimutatták, hogy már az embrió is megdöbbentő dolgokra képes. Az embrió sír, nevet, tanul, álmodik, indulatai vannak, sokszor agresszív – tehát intelligenciája igen fejlett. A várandós anyát érő benyomások kihatnak a parányi szervezet értelmi, érzelmi fejlődésére.





A pittsburghi egyetemen megfigyelték, hogy a gének csupán 32 %-ban örökítik át a szülők fizikai és mentális tulajdonságait, a másik nagyobb részben ezt az anya és a magzat kapcsolatának minősége határozza meg.

Ha már az embrió ennyire érzékeny a „környezetére”, akkor beláthatjuk, hogy nagy hiba a cseperedő gyermek alulbecsülése. Döbbenetes megfigyelésekre képesek, felnőtteket megszégyenítő kombinációs képességekkel rendelkeznek, és az őket érő – akár pozitív, akár negatív – élmények nagyon mélyen elraktározódnak.

A gyerekek fizikai bántalmazásával a felnőtt elismeri gyengeségét, hisz azt a megoldást választja, ami a legegyszerűbb, de egyáltalán nem célravezető. Sőt, olyan hosszú távú következményei is lehetnek, hogy bár a szenvedő alany erősen elhatározza, hogy ő a saját gyerekét nem fogja verni, mikor konfliktushelyzet adódik, a sokszor megélt és berögződött minta kerül elő a probléma megoldására.





A környezetnek nagy szerepe van abban, hogy meglássa az ilyen helyzetben levő gyerekeket, és segítő kezet nyújtson nekik. Igaz, a probléma nagyon nehezen kezelhető, mivel a szülő legtöbbször úgy érzi, hogy a téma felvetésével magánügyeibe avatkoznak.

Kultúrától és az adott ország fejlettségétől függően alakul a gyerekek kizsákmányolása, akár gazdasági, akár szexuális értelemben. Zárt világnak számít ebből a szempontból a Közel-Kelet, Afrika és Dél-Amerika egyes részei, ahol nem tud érvényesülni a fejlett országok nyomása. Hihetetlen méretekben virágzik a gyermekprostitúció, jól jövedelmező a gyermekek munkára fogása és emellett 300000 gyerek él katonaként, besorozva.

Az állam megpróbálja bizonyos kedvezményekkel megkönnyíteni azok helyzetét, akik gyereket vállalnak (hazánkban ilyen a GYES, GYET, anyasági támogatás, családi pótlék, iskoláztatási támogatás), de még így is sokszor bűvészmutatványnak tűnik az anyagi háttér előteremtése. Sokan erre hivatkozva nem is vállalnak gyereket.





Azonban azt ne felejtsük el, hogy míg egy meg nem kapott játék hamar feledésbe merül, addig a szerető környezet hiánya sosem pótolható. És bármennyire is fejlődnek a gyerekjogok, gyerekkonferenciákon – felnőttek módjára – cserélnek eszmét a fiatalok, szaporodnak a gyerekvédő szervezetek, állandóan elérhető segélytelefon-vonalak élnek, egy gyerek legmeghatározóbb első pár évéért a szülő felelős.

Elszörnyedünk annak hallatán, hogy csak az elmúlt évtized háborúinak 2 millió gyerek áldozata van, 12 millióan lettek hajléktalanok, 1 millióan árvák. Egy rossz családi háttérrel rendelkező gyerek nem válik a statisztikák részévé, de ő is ugyanúgy szenved.