Gyanús jelek
Dr. Herczeg Márta orvosi diplomát szerzett 1992-ben. Amikor második kisfia megszületett, talán akkor szembesült azzal, nem akar főállású anya lenni, de arra sem képes, hogy karriert építsen a család, a gyerekei rovására.
 |
 |
Amikor megszületett a második kisfiam, csak annyit tudtam, mi az, amit nem szeretnék ugyanígy csinálni. Valamit másképpen kell tennem.
Váltottam. A gyes alatt grafológusi képesítést szereztem, most írásszakértőként és tanácsadóként dolgozom a Grafológiai Intézetben. Tanácsadóként egy olyan programban, amely éppen a nők, a családanyák szerepkonfliktusát segít feloldani, az önismeret, a pályairányítás és egy segítő kapcsolat keretében. Hetente két napot töltök az intézetben, két napot otthon dolgozom, gyakran este, amikor a gyerekek már lefeküdtek. Emellett egy újabb képzésre járok az Orvosegyetemre, amely érdekel, újabb hivatást ad, s amelyet majd olyan keretek közt tudok végezni, ami a családomnak is jó.
Ez az én megoldásom. Van, akinek tetszik, van, aki a fejét csóválja.”
Egy tábla csokoládé
Pöszmet Jánosné egy Kecskeméthez közeli kis faluban él. Negyvenkét éves, hat sikerült gyermeküket szeretetben, törődéssel nevelik. Nem tud munkához jutni, a kerti gazdaságból pótol valamit. Egyszer sikerült volna helyben elhelyezkednie. Amikor a hivatalnok meghallotta, hogy több gyerekük van, legyintett: az ilyenek megbízhatatlanok…
“Fiatal koromban azt volt az álmom, hogy tanító leszek. Rettenetesen szerettem olvasni. De érettségi után dolgoznom kellett, két kisebb testvérem még tanult. Aztán jött a szerelem, a házasság, a saját élet. Az első fiunk, Janika albérletbe született. Öccse, Zolika már egy kis szoba-konyhába. A harmadik kisfiút, Palkót már a fülöpjakabi, hitellel és családi segítséggel épített, saját házunkba hozhattuk haza. Ha nem is látványosan, de szerényen éltünk. Tervezgettem a visszatérést a munkába, amikor jogutód nélkül megszűnt a munkahelyem, s a csekély végkielégítés után ott álltam háromgyerekes anyukaként, akit senki nem akart foglalkoztatni. Sok gondolkodás után a férjemmel úgy döntöttünk, hogy legyen még egy babánk, hátha az kislány lesz. Így született meg Andriska.
Növögettek a gyerekek, s én megint munkát kerestem. Életem legkeserűbb élménye volt, amikor jelentkeztem a postára, napi ötórás munka, helyben, nekem ideális. A munkaügyis hölgy megkérdezte, hány gyerekem van. Mondtam, hogy négy. Erre mondta, hogy négy gyerekkel nem vagyok megbízható. Hiába mondtam, hogy itt lakik mind a két nagymama, a gyerekek betegsége esetén sem kellene otthon maradnom – meg sem hallgatott. Szégyen, nem szégyen, sírva mentem haza.
Hasonlóan jártam másutt is. Még dolgoztam a végét járó téesznél, hittant tanítottam az iskolában. Éppen főiskolára jelentkeztem, amikor kiderült, hogy megint babát várok. Ekkoriban veszítettük el apósomat, és reméltük, hogy majd vigaszként érkezik a kis jövevény. Így is lett. S bár nem “terveztük”, örömünkre jött ötödik fiunk, Péter. Az az idő testileg, lelkileg megviselt, bár a fiaink erőt adtak, az iskola legjobbjai közé tartoztak. A szülést követő tavasszal orvoshoz mentem, állandó rossz közérzettel. Gyomorfekélyre, epekőre gyanakodott. Az ultrahang ki is mutatta az “epekövet” – tizenkét hetes terhes voltam. Én, aki szültem öt gyereket! Bizony, sírva fakadtam. A rendelőtől az első utam a templomba vezetett, fohászkodtam, ha már kaptuk ezt a babát, s ha megérdemeljük, legyen már kislány…!
Este, amikor a férjemnek megmondtam, bizony nem örült. Azt mondta, hogy elegen vagyunk. Sírva válaszoltam, hogy ez a kicsi nem tehet semmiről. A férjem három napig nem szólt hozzám. A harmadik nap este egy tábla csokival jött haza, és mondta, nem úgy gondolta, csak nagy megrázkódtatás volt neki. A fiúk mind állították: elférünk, ne féljünk. A szülést sosem fogom elfelejteni. A pici Klára este született. A legmeghatóbb az volt, hogy az egész falu velünk örült.
 |
Most már ő is ötéves lesz, és nekem munkát kell találnom. A környéken, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán semmi lehetőség.
Reménykedtem egy hírben, hogy a Munkaügyi Központoknál lehet piacképest tudást szerezni gyesen lévő anyukáknak. Amikor elmondtam a kérésem az illetékesnek, megkérdezte, hány gyerekem van. Mondtam, hogy hat, s hogy húsz éve otthon vagyok, úgy nézett rám, mint egy torzszülöttre.
Pedig reménykedve mentem, hogy talán tudnak javasolni valamit, hogy képesítést szerezzek az érettségi mellé, netán otthon végezhető munkát – de semmi. Itt vagyok a jóeszű gyerekeimmel, a jó szándékommal, és nem tudom, hogyan tovább. Zoli főiskolára akar menni, Palkó most kezdte a középiskolát, Andris hatodikos, a két kicsi óvodás. Férjemet műtötték, féltem. Én itthon, a kerttel dolgozom, paprikát nevelek, de abból csak ősszel van szűkös pénz. Karrier? Ugyan, csupán munka kellene…”
Szerencsére, jön a nagymama
Németh Ágnes és férje kutatóbiológusok. Egy három- és egy egyéves kisfiuk van. Ágnes nem csupán a hivatása szeretete okán, de anyagiak miatt is visszament dolgozni. Bár csak részmunkaidőbe. A gyerekek körül édesanyja és férje is segíti. S talán, mert ők sem hagyják magukat, egy pillanatban a szerencse is melléjük szegődött.
“A mi szakmánknak élni manapság csak szerelemből lehet, egy kutatóbiológus sem erkölcsi, sem anyagi értelemben nincs megbecsülve. Szerencsére a család körülöttünk nagy és segítőkész, így a sok éve lakatlan, régi szentendrei nyaraló lett a lakásunk. Szerényen felújítottunk egy szoba-konyha-fürdőszobás lakrészt, “téliesítettük”, azaz megjavíttattunk egy háború előtti fafűtésű samottos vaskályhát. Diploma után lett állásom, ami nagy szó, férjem is végzett, ő klasszikus terepbiológus, gyakran van vidéken, néha hétvégén is el kell mennie. Kisfiunk 1998 nyarán született, másfél évig itthon voltam vele gyesen. Ekkor készítettem a disszertációmat, és letettem a doktori szigorlatot. Hogy ez a kisbaba mellett sikerülhetett, az nagyrészt édesanyám és férjem segítségének köszönhető.
A gyes mellett napi négyórás állásba mentem vissza, édesanyám jött, hogy ne kelljen a kicsit bölcsődébe vinni. Ekkor már vártam a másik babát. Második kisfiunk tavaly nyáron született, vele egy évig voltam itthon, ezt a kompromisszumot kötöttem a munkahelyemmel. Ugyanis napközben is szoptattam, és ettől semmiképpen sem akartam megfosztani a kicsit. Könnyebbséget jelentett, hogy a munkahelyemtől kapott számítógépen itthon sok munkát el tudtam végezni. De megkeresnek telefonon is, s nekem is járt az agyam, mit hogyan lehetne csinálni. Ma már megint teljes időben dolgozom, a nagy óvodás, a kicsit ismét édesanyám vállalta.
Mivel a fizetésünkből bajosan tudunk megélni, minden különmunkát vállalunk, amit csak találunk. Férjem a természetvédelemben is dolgozik, én egy zenekarral tartok ír és skót táncházakat szerte az országban, és biológiából felvételi előkészítést is vállalok.
Hát, ez a mi karrierünk. Itthon igyekszünk mindent magunk megcsinálni. A férjem ezermester, felássa a kertet. Én télire befőzök, fagyasztok, olyasmit is, amit erdőn, mezőn gyűjtünk, kenyeret sütök. A házat bővíteni kellene, szűkösen vagyunk négyen egy szobában. De nem volt semmi tőkénk a kölcsönhöz. S akkor gondoltam egyet, telefonáltam, és egy mesebeli fordulattal megváltozott a helyzet. Egy tévés kvízjátékban nyertem egymillió forintot. Így már kaptunk szocpolt és kölcsönt is – építkezni fogunk.
Sommázatként annyit: számunkra természetes volt, hogy családot alapítunk, s szerettünk volna a kedvelt munkánkkal foglalkozni. Ez meg is van, csak megélni nem lehet belőle. Ezért kénytelenek vagyunk mást is csinálni. Ami nélkül viszont lehetetlenség élni, az az összetartó, szeretetteljes család. A mi életünk, azt hiszem, ezt elég jól példázza.”
Kóstolóul, elsőre, ennyi fért. Van még nagyon sok történet, sokféle megoldással és megoldatlansággal. Reméljük, érdekes lesz a téma folytatása. 18. számunkban másféle megközelítésből, az internetes véleményekből idézünk majd. Terveink szerint közelebbről is bemutatunk néhány fiatal párt – ők hogyan csinálják? Lesz egy külön fejezet, amelyben utánajárunk, milyen részmunka, távmunka, bedolgozási és egyéb lehetőségek vannak. S egyáltalában: vannak-e? Mit ajánl a Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága. Milyen támogatást tud nyújtani az Otthon Segítünk Alapítvány?
Összegyűjtjük mindazt, amit a bébiszitterek alkalmazásáról tudni érdemes. Pszichológus véleményét kérdezzük arról, mire figyeljen a kisgyerek mellett munkába álló mama.
Mivel segítenek a Munkaerő Központok, van-e tanulási lehetőség a gyes és a gyed ideje alatt?
Kérdéseiket is várjuk, mi érdekli még önöket? (A borítékra írják rá: Család és karrier)
Idézettel kezdtem, idézettel zárom. “Mindenkit csak arra az igazságra lehet megtanítani, amit már úgyis tud. De erre viszont meg kell tanítani.” Ezért kellenek a tapasztalatok, ezért jó megismerni mások tanulságát. Hogy az igazságot, amelyet már úgyis tudunk, magunkévá tegyük, s ismeretében okosan változtathassunk életünk körülményein, önmagunkon.”
