Döntöttünk: Jöjjön a harmadik!

– Dédelgetek egy álmot a harmadik gyerekünkről – mesélte nemrégiben Virág –, de mindig csak halogatom a végső döntést. Az embert annyi kényszer szorítja, most ezért, most azért nem alkalmas. Aztán egyszer csak késő lesz.

Andrea harminchét éves volt, amikor végre úgy érezte, minden elrendeződött az életében, kényelmes lakásuk van, munkája, ahol számítanak rá, a két fia már elég nagy ahhoz, hogy mellettük megférjen még egy pici harmadik. Aztán telt az idő és hamarosan kiderült, már nem eshet többé teherbe. Késő!

Sok családban – a demográfiai adatok ezt tanúsítják – még csak nem is fontolgatják a harmadik gyerek jövetelét. Holott a népesség fogy. Ez már elcsépelt közhelynek számít. A megoldás az lenne, ha egyre több helyen születne meg a harmadik csemete. De mintha hiába várnánk erre.


Értéknek számít?

– Ha egy társadalomban nő a születések száma, az egyértelműen pozitív jelenség, hiszen életigenlést tükröz – mondja Kovács László demográfus. – Szakmailag az mondható, hogy ha átlagosan 2,1-2,2 gyereket szülnek a nők, akkor biztosított a társadalom teljes reprodukciója. Kifejezőbb ez az adat, ha azt mondom, hogy 21-22 gyerek születése jut tíz nőre. Hiszen nem mindenki tud vagy akar szülni, és nem minden gyermek éri meg a felnőtt kort.

– Magyarországon elérjük-e ezt a bizonyos 2,1-2,2-es átlagot?

– Sajnos messze nem tartunk itt, ez az érték jelenleg jóval kettő alatt van, még akkor is, ha valamelyest javuló tendencia figyelhető meg. 2000-ben például négyezerrel több házasságot kötöttek, mint az azt megelőző évben, ami talán az ezredfordulónak is köszönhető. 2000 szeptemberétől 2001 szeptemberéig vizsgálva az élveszületéseket, látható, hogy néhány százzal több gyermek jött világra, mint egy évvel korábban, de még mindig kevesebb, mint százezer gyermek születik évente. Kilencvenkettő óta ez a szám harmincezres csökkenést mutat.


Gyermek utáni vágy

Eszter pontosan tudja, hogy nem lesz kelendő a munkaerőpiacon, ha a harmadik gyermeke felcseperedése után még vissza szeretne menni dolgozni. De a férjével mindketten úgy gondolják, az élet értékei fontosabbak a piaci értékeknél.





– A harmadik gyerekkel kezdődik a sok gyerek – kezdi a beszélgetést Eszter. – Ez valóban új minőség. Nem igaz, hogy a legkisebb felnő magától is. Egyszerű dolgokra gondolok, például ha lemegyünk az utcára, csak két gyerek kezét tudom megfogni, a harmadikét nem. Három gyerekkel, ha nagyobbakká cseperednek, már háromfelé kell szaladni. A terhek akkor lesznek igazán nyilvánvalóak, ha iskolába mennek, hiszen akkor lépnek ki az életbe.

Meggyőződésem, hogy ha nincs valamiféle többleterő, amely megtámogatja a családokat abban, hogy a gyerek mellett döntsenek, akkor nehezen vállalnak kettőnél többet. Hiszen a sok gyerek másféle életformát, másféle értékrendet kíván. A fogyasztói szemlélet állandóan új igényeket szül, és ezért az emberekben folyamatosan lemaradás-érzés keletkezik. Három, esetleg több gyereket vállalni pedig sok lemondással jár.

De ez számunkra nem áldozat, a lemondást egyáltalán nem tartom negatívnak, sőt úgy gondolom, ez önmagában is érték. Nagycsaládban a gyerekeknek is ezt kell megtanulniuk. A kicsi utáni vágy elemi erejű. Az emberben újra és újra feltámad. Ha a nagyobbak felnőnek, ismét vágyakozás ébred bennünk egy pici csecsemő után. Nagyon sokszor nyomjuk el – különféle indokokkal, és többnyire jogos indokokkal – ezt az ösztönt.





Én is sokáig úgy éreztem, nem akarom a harmadikat. Mindenféle kétségek éltek bennem. Az előző terhességem nagyon nehéz volt, a kicsi tejérzékenységgel született, ezért kezdettől rosszul szopott, a nehézségek felőrölték az erőmet. Egyszerűen elfáradtam. Holott a vágy azért megvolt bennem akkor is. A férjem biztatott mindig. Aztán telt az idő, és egyszerre csak leépültek bennem ezek az “ellenzéki erők”. Megint biztonságot éreztem magam körül, és ez végül megerősített abban, hogy jöhet a harmadik.


Vágy – kontra valóság

– Valójában ösztönösen mindannyian arra vágyunk, hogy legyenek pici gyerekeink – véli dr. Csák Annamária, gyermekpszichológus is – hiszen ez óriási örömforrás. A nagycsalád nagyon sok értékkel, boldogsággal ajándékozza meg az embert öregkorára is, hiszen ahol sok gyerek van, ott sok unoka születik, és egy-egy ünnepen akár húszan is körülülhetik az asztalt.





De óriási bennük arra is a vágy, hogy tökéletesen belesimuljunk abba a társadalomba, ahol élünk. Azt szoktuk mondani, minél erősebb egy társadalom szuperegója, minél racionálisabb, annál sikeresebben nyomja el az ösztönkésztetéseit. Azokban a közösségekben érték a gyerek, amelyek még közel vannak a természethez, ahol nem tudatos megfontolás tárgya a gyermekek születése.

Mi előbb mindent meg akarunk teremteni, azt akarjuk, hogy minden rendben legyen körülöttünk, és csak ezután vállalkozunk gyermekszülésre. Gyakran előfordul, hogy addig halogatunk, hogy közben elmegy az idő, és már késő lesz.

A leggazdagabb országokban sem születnek kellő számban gyerekek, és ez egyfajta dekadens szemléletről árulkodik. Nálunk is gyakran elhangzik az a hivatalos állásfoglalás, hogy mekkora érték a gyermek, de ez többnyire csak üres szólam marad. A társadalom leértékeli, sokszor talán még valamiképp fogyatékosnak is tarja a sokgyerekeseket.





Az otthon maradó édesanyáknak sincsen becsülete, gyakran még a saját családjukban sem, hiszen nem keresnek pénzt, ők „csak” otthon vannak, és ráérnek. Holott mindenki tudja, hogy ez mennyire nem igaz.

Kisgyereket nevelő anyák a gyes időszakában szinte teljesen magukra maradnak, sokan kifejezetten félnek ettől a depresszív állapottól. A férjnek ebben az időszakban még többet kell dolgoznia, még kevesebbet van otthon. A családok többségében nincs pénz arra, hogy megfizessenek egy segítőt és gyakran a nagyszülők is távol élnek.