Egyéb

Pesti Est Café

Nem mindegy, hogy az ember milyen környezetben fogysztja el a tejeskávéját. Ha mindegy lenne, akkor otthon innánk a fekete levest az elemes bútorok között, és bámulnánk az egyirányú utca forgalmát.





Na végre, itt a nyár, s mi újra itt vagyunk. Hazataláltunk. Hazabeszélünk. (Évente egyszer tán szabad?) Magyarán: ezúttal délben céloztam be az estét – a pestit, a Liszt Ferenc téren. A nagy hőség amúgy mintha megolvasztotta volna a szobor zenész frizuráját, lévén a szokásosnál is kócosabb volt, de lehet, hogy csak a délibáb játszott velem, vagy pedig nem láttam át a Pesti Est Café teraszán díszelgő kandeláberek és pálmák között. Minden megtörténhet.

Hétköznap van és dél, ezúttal csend van a piros napernyők alatt, a téren csak szórványosan flangálnak a turisták, inkább a kutyasétáltatók vállalják a tűző napot; aki csak bír, árnyékba törekszik. Én is a teraszon foglalok helyet, a megszokott kék-sárga műanyag fonatos, fémvázas székek egyikében. Végigpörgetem az étlapot, bár már sejtem a végeredményt, mindenesetre az első körben még komolyan esélyes az avokádókrém tortillával Mexikó, a sajttál Franciaország és a somlói galuska Magyarország képviseletében (ez utóbbit, tudjuk jól, ha nem is megénekelték, de már sikerrel megfilmesítették). Végül mégis a Cézár-saláta lesz a nyertes: ezt az ebédet könnyen megúszom, ebben a melegben. Tisztes adag, kellemesen pikáns öntettel: gyomrot nyugtat és szomjat kelt – ez utóbbira szerencsére bőséggel akad gyógyír, alkoholos és alkoholmentes kiszerelésben egyaránt, este öt után pedig a tea mellé megnyílik a rafinált koktélok bárja is. De ott még nem tartunk, marad a nagy pohár narancslé. Kommersz választás, de néha biztosra kell menni.


Engem is hajt az agendám, a délutánt már a Gyárban kell tölteni, így hát egy ébresztő hatású, gyors és erős kávéval végzem a délidőt az Estben. Akárha otthon. Csak mosogatni nem kell…






Szendvicsek: 540-620 Ft, saláták: 680-1180 Ft, omlettek: 580-660 Ft, óriáspalacsinták: 780-980 Ft, grillételek: 780-1100 Ft, desszertek: 580-620 Ft, koktélok: 850-1650 Ft, házibor: 180 Ft/dl, csapolt sör (Stella, Holsten, Leffe Dark): 440-600 Ft/korsó, presszókávé: 250 Ft.


Pesti Est Café (VI., Liszt Ferenc 5. Tel.: 344-4381)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top