Óriási fémvázas hátizsákok – persze valami így is mindig otthon maradt -, oldalán csálén felkötött bakancs, a legnagyobb szolgálatot tevő turista-, fog- és más típusú krémek, tizeséveikben járó izgatott gyerekek hada, zsivaj, a türelme határán pengeélen le-fel rohangáló, hangos utasításokat adó felnőtt egyed, akit nevezzünk rajvezetőnek. Vicces sípja, rojtokkal ékszerezett farmersortja legalább annyira odaillő volt, mint a felszabadultságunkat fegyelmezni próbáló jelszavai.
Miután felszálltunk a jelen esetben busznak nevezett járművünkre, agyonhasznált Ikarus buszunk monoton mormogással szelte a kilométereket, – a légkondi még jó egy évtized múlva ismeri csak meg a helyszínt, és mi is őt -, így a kánikula pillanatok alatt megtette nem kívánt hatását -, finomabbnál finomabb” illatok keringtek, rövid mondhatni életmenő kitérőkre mégis kénytelenek voltunk megállni. Rázendítettünk néhány úttörő dalra, az idő pillanatok alatt elröpült, észre sem vettük már célba is értünk.
 |
Mire szállást adó sátrainkhoz értünk rég elfogyott a turistakrémből, sűrített tejből, csemegék rengetegéből álló vésztartalék is. És a szagok eltűntét jelentő rövidke idillt a maradék kánikulában edzett lábbelik lekerülése törte meg. A vendéglátó településeknek meglehetősen hosszú sora volt, mégis néhány dologban mindig egybeesett a tábor elhelyezése: víz, erdő, sportpályák közelében viszont a várostól minél távolabb. Fejlődésben lévő szervezetünk állandó táplálékbevitelére szánt „menzakaja” rendszerint ehetetlen, és az iskolai kifőzdét is rendre alulmúlta. Ekkor sírtuk vissza rövid ideig tartó csomagjainkat. A főprogram azonban csak naplemente után következett, miután találtál magadnak helyet a mosdóban, üdítő jéghideg zuhany, ugyanis a melegvizes bojler rég üres, bármikor érsz oda. Végül alvás helyett „szabadprogram” a nevelők nagy örömére: ismerkedés az ellenkező nemmel üvegpörgetés útján, a szomszédok meglátogatása szellemidézés formájában.
 |
Hajnalban mintegy túlélő gyakorlat részeként különböző testeket és felnőtt szakaszokat kikerülve kellett visszajutni kiindulási pontunkhoz – fekhelyünkhöz, még persze a szokásos ébresztő előtt.
Amikor végre az ember kezdte igazán jól érezni magát minden akadály ellenére, eljött az utolsó este tábortűzzel, szalonnasütögetéssel, és az elmaradhatatlan gitárral kísért dalokkal.
