Egyéb

A végletes kilences

A kilences szám (és viselõje) hordozza a legnagyobb szélsõségeket: a poklot és a menyországot, a békét és a harcot, a tüzet és a vizet egyszerre.

A kilenc – mint belső szám
(azaz nevünk magánhangzóinak összege)






Whitney mindegyik száma kilences!! Az ilyesmi rendkívüli többleterőt – és megpróbáltatást – jelent viselőjének.

A kilences az akarat diadalának szimbóluma. Mint sorsszám, fékezhetetlen erőt és eltökéltséget, szélsőséges érzelmeket, folytonos belső harcot jelez. Kilencesként mindennel és mindenkivel hadilábon állunk – de legfőképpen magunkkal. Megállás nélkül dúlnak bennünk az érzelmi viharok, erős vágyakkal küzdünk, mindig tudjuk, mit akarunk, de fejjel megyünk a falnak.

 
A kilenc – mint külső szám
(azaz nevünk mássalhangzóinak összege)

Egy „kilences ember” olyan, akár a dinamit: robbanékony és pusztít maga körül. Az emberek ijedten ugranak félre, ha közeledni látják: indulatos, kiszámíthatatlan és követhetetlen. Ezzel együtt karizmatikus egyéniség: nagyon jó vezető, leginkább hadvezér. Bátor, sőt, vakmerő, a lehetetlenre is vállalkozik. A kudarcot félvállról veszi, de isten óvjon a haragjától!






A kilenc – mint sorsszám

(azaz teljes nevünk összege)

A kilences sok-sok konfliktust, nyílt harcot hoz mindennapjainkba. Rákényszerít, hogy – legyünk bár a legjámborabbak – mindig felvegyük a kesztyűt. Sokszor (szerencsés esetben!) vonzódunk is a veszélyhez: a katonaságot, a repülést, az autóversenyzést vagy éppen a sziklamászást szemeljük ki, de a határozottság és a bátorság mindenképpen szerepet játszik életünkben.







A kilenc – mint életszám

(azaz születési dátumunk összege)

A kilences legfőbb tanulsága – ahogyan a belső számnál írtuk – az akarat diadala. Bármire vágyhatunk, és bármit elérhetünk, ha teszünk érte. Ám a győzelem legfőbb ellensége a kételkedés – határozottan és feltétel nélkül kell törekednünk célunk felé. A buddhisták szerint az akarat „egyhegyű” – éles és egyértelmű. Talán ez a siker titka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top