Egyéb

Azt akarta, nézzék, ahogy zuhanyozik, jól kirúgták érte

Harvey Weinstein, filmmogul esete persze többről szól, mint egy zuhanyozás. Több évtizeden keresztül színésznőket zaklatott szexuálisan, a The New York Times múlt héten közölt róla egy leleplező cikket.

A The New York Times című napilap csütörtökön terebélyes oknyomozó riportot közölt arról, hogy Harvey Weinstein az elmúlt évtizedekben színésznőket zaklatott szexuálisan – például a hotelszobájába hívta tárgyalni a kiszemelt színésznőket, és olyasmit kért, hogy nézzék, ahogy zuhanyozik. Korábban 8 esetben is pénzügyi kárpótlásban állapodott meg áldozataival. Csütörtökön Ashley Judd színésznő mondta el, hogy mi történt vele, megszólalt Rose McGowan is, akinek eddigi hallgatását Weinstein 100 ezer dolláros kártérítéssel vásárolta meg. A hétvégén Liza Campbell angol író és színésznő, továbbá egy tévériporter szintén nyilvánosságra hozta, hogy Weinstein náluk is próbálkozott. 

Harvey Weinstein csütörtökön nyilvánosan bocsánatot kért korábbi cselekedeteiért. Elismerte: „ahogyan a múltban viselkedtem néhány kollégával, sok fájdalmat okozott”, és megígérte, hogy „jobb ember” lesz. Ugyanakkor tagadta a cikkben megfogalmazott állítások egy részét, és be akarta perelni a The New York Timest. A hétvégén azonban lemondott védelméről az ügyvédje, Lisa Bloom is. Pénteken Weinstein meghatározatlan időre szabadságra ment a cégtől, amelynek három igazgatója is lemondott. Vasárnap este végül a filmmogult azonnali hatállyal elbocsátották a The Weinstein Company nevű filmes cégtől, amelynek társalapítója volt. Távozásával testvére, Bob Weinstein társelnök és David Glasser vezérigazgató irányítja a céget.

A The Weinstein Co. igazgatótanácsa közleményben tudatta, hogy döntését „a Harvey Weinstein viselkedéséről az elmúlt napokban kiderült információk fényében” hozta meg, és azonnali hatállyal felbontották a szerződését, amiről Weinsteint már értesítették.

Harvey Weinstein olyan Oscar-díjas filmek vezető producere volt, mint Az angol beteg, a Chicago, A Gyűrűk Ura – A király visszatér és A király beszéde. Weinstein 2007 óta él házasságban Georgina Chapman divattervezővel, két közös gyermekük van.

Ezen a képen a 2015-ös Oscar-díj átadáson tapsol éppen:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top