A díj célja emléket állítani az igen fiatalon, 44 éves korában elhunyt, mégis tartalmas munkásságot hátrahagyó környezeti nevelőnek, pedagógusnak, és díjazni a Lehoczky János emlékéhez méltó nevelést folytató erdei iskolázókat, környezeti nevelőket.
Az Erdei Iskola Egyesület az Erdei Iskola Program támogatásával 2005-ben alapította meg a Lehoczky János-díjat. Az elismerést az erdeiiskola-mozgalom területén tevékenykedő pedagógus kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz a gyerekek, az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának kialakításáért, hozzájárul az erdei iskolák hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez és népszerűsítéséhez. Tapasztalatait, tudását megosztja, átadja másoknak, ezáltal biztosítva a folytonosságot.
A díjátadónak évek óta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár ad otthont. 2019-ben Saly Erika dévaványai tanárnak, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársának ítélte oda a kuratórium ezt a pedagógusok körében egyedülálló elismerést.
De mit is takar ez a szétszedhető, ám össze is rakható kavicsot formázó bronzdíj? Lehoczky János 2003-ban búcsúzott el örökre. Halála előtt húsz éven keresztül biológia-földrajz szakos tanárként tanította a gyerekeket úgy, akár egy mesében: a tanári asztalon anticiklonként forogva, a természetben ücsörögve, figyelve a patak csobogását, meghallva a Pataktündér énekét, barátságot kötve Zömökkel, az erdei manóval. Később intenzíven járta az országot, hogy a környezeti nevelés fontosságát és a fenntartható fejlődést hangsúlyozza. Számtalan előadást tartott a témában óvodapedagógusoknak, tanároknak arról, miként lehet átadni a következő generációnak a természet szeretetét. Könyveit, előadásainak anyagait, szakmai írásait és megannyi izgalmas gondolatát a mai napig felhasználják a különböző oktatási anyagokban. A Nemzeti Alaptanterv ezen részét ő dolgozta ki, az ő tudása az alapja minden hasonló területen elért fejlesztésnek.
Lehoczky Jánosnak négy lánya van. Az egyik közülük én vagyok. Testvéreimmel tőle tudunk mindent, amit a környezetvédelemről, a kékesfekete nünükéről, a vízi világról, az erdők hangjáról, a hazaérkező gólyákról vagy akár Hópicéről, a parányi, fagyott csapadékról tudni érdemes.
Varázslatos szakértelmét általa már nem ismert unokáinak igyekszünk átnyújtani olyan szenvedéllyel, ahogyan ő is tette. A Lehoczky János-díj pedig minden évben azokat a pedagógusokat ismeri el, akik az egyre fontosabb környezetvédelemért dolgoznak szakadatlan, és akik nem mindennapi módon ajándékozzák tovább tudásukat a jövő nemzedékének, a XXI. század egyik legégetőbb problémájára, a fenntartható fejlődésre, környezetünk megóvására híva fel a figyelmet.
Részlet Lehoczky János Kinek hiányzik nünüke? című írásából:
A természetszeretet is olyan kicsit, mint a szerelem. Szükségem van a nélkülözhetetlenség, a felcserélhetetlenség bizonyosságára. Ha nem látom, akkor is boldogít az érzés, ha tudom, hogy van. Még van nünüke, kikerics, tölgyerdő. Szükségünk van arra a mindig érdekes, izgatóan megnyugtató és megnyugtatóan izgató érzésre, amelyet a természet harmóniájának felfedezése nyújt. Ezt az érzést át kell adnunk gyermekeinknek, tanítványainknak, embertársainknak is. A hiány csak annak fáj, aki tudja, hogy volt. A bajt csak az veszi észre, aki látja, hogy fogy a varázslat.
