Egyéb

Müller Cecília: „Magyarországon nem kiugróan magas az elhunytak száma”

A tisztifőorvos erről az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt.

Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Dr. Müller Cecília, országos tisztifőorvos elismételte, hogy már 408 koronavírussal regisztrált fertőzöttet tartanak nyilván az országban. Kiemelte: egyre több fertőzöttre kell számítani, a kontaktuskutatás még mindig tart.

A tisztifőorvos fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy az idősek számára fenntartott, 9-12 óra közötti bevásárlási lehetőség csak végszükség esetére van nyitva hagyva, egyébként továbbra is azt kérik, hogy az idősek maradjanak otthonaikban.

„Vannak egészségügyi dolgozók karanténban, és vannak pozitív esetek is közöttük” – Müller Cecília ezt újságírói kérdésre erősítette meg, a betegek számáról, beosztásáról, a munkavégzésük helyéről azonban nem árult el többet. A tisztifőorvos emellett beszélt arról is, a fertőzött magyarok között vannak fiatalok és gyerekek is.

Müller Cecília a sajtótájékoztatón elmondta, a koronavírus-járványban eddig elhunyt 13 személy átlagéletkora 69 év. Az Index kérdésére hozzátette azt is: Magyarországon nem kiugróan magas az elhunytak aránya, pontosan megfelel a környező országokban megfigyelhető trendeknek.

Olvass még többet a magyarországi koronavírus-járvány helyzetéről: 

„A férjem csak gyilkosnak hív, amikor megcsókolom” – így védekezünk a vírus ellen lakáson belül

Koronavírus: Magyarország lakosságának egyötöde veszélyeztetett

Koronavírus itthon: 13-ra nőtt a halálos áldozatok száma

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top