Felfüggesztett egy papot a kalocsai érsek gyerekbántalmazás gyanúja miatt

nlc | 2023. Március 06.
Még tart az eljárás az egyik papjuk gyermekbántalmazási ügyében, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye mégis közleményt adott ki a felfüggesztéséről.

Miután a Ferenc pápa által egyházi törvénybe iktatott egyházmegyei bejelentőoldalra jelzés érkezett a kalocsai érsekség egyik papjával szemben, a 444 értesülése szerint Bábel Balázs érsek azonnal előzetes vizsgálatot rendelt el az eset pontos és alapos kivizsgálása érdekében, ezzel egy időben pedig fel is függesztette a lelkipásztort.

Az érintett felek részletes meghallgatása után az Érseki Hivatal megkereste az illetékes állami hatóságot kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt, és a rendelkezésre álló dokumentációt teljeskörűen rendelkezésre bocsátotta.

Mindez komoly előrelépésnek tekinthető annak fényében, hogy 2020-ban a kalocsai érsekség egyik papja kemény hangú nyilvános Facebook-posztot tett közzé Bábel érsekről és több egyházi személyről, akik állítólagosan tudtak az általa elszenvedett szexuális bántalmazásról, mégsem tették meg az ilyenkor szükséges lépéseket. 

A témával részletesen foglalkozó, Urfi Péter által írt cikk megjelenése után az érsekség kiadott egy közleményt, amiben a személyiségi jogokra fittyet hányva, hosszan pocskondiázta saját papját, akit állítása szerint bántalmazás ért. A szexuális visszaéléssel vádolt pap azóta is a helyén van.

Fotó: Getty Images

Exit mobile version