Életmód

Sárkánnyal az égen

Suhanás az égen, szabadon. Érezni a szél erejét, a napsütést, alattad pedig térkép a táj. Nem olcsó sport, nem is veszélytelen, de aki kipróbálta, nem felejti el.




Ősidők óta vágyik repülni az ember – ha máshogy nem, hát kölcsönvett szárnyakkal, vagy egy gép belsejében. Bár a vágy ősidők óta él, a lehetőség csak alig ötven éve nyitott a repülni vágyók előtt. A sportág – mondhatni – a véletlennek és a NASA egyik mérnökének, Francis Rogallonak köszönhető, aki az űrkabinok földhöz juttatásához tervezett egy furcsa formájú szerkezetet, amellyel megteremtette a sárkányrepülés eszközét.





Magyarországon 22 szakosztályban mintegy 150 “repülőt” tartanak nyilván – az alacsony szám nem véletlen, hiszen a sárkányok ára nem olcsó. Igaz, az alacsonyabb kategóriájú sárkányok ára 50 ezer forintnál indul, a jobb gépeké elérheti az 1 millió forintot is. Ráadásul a gép nem minden: a pilóta felszereléséhez hozzá tartozik hevederzete (10-50 ezer forint), sisakja, mentőernyője és műszerei is, amelyek ára akár több százezer forint is lehet.

Ahhoz, hogy valaki repülni tanuljon még nem kell saját “fegyverzet”, egy tanfolyamot azonban mindenképpen el kell végezni – a kezdő tanfolyamok ára 40-60 ezer forint, és 3-4 hónap munka, amíg a jelölt eljut az első magas starthelyes felszállásig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top