A keringő elődjeit kutatva egészen a XII.-XIII. századig lehet visszamenni, a minnesängerek idejéig. A német “Springtanz” (ugrótánc)-ban lehet a keringő eredetét felismerni, amely páratlan ütemű lépkedett előtáncot követte.
1750 körül fordult elő a “walzen” szó, mint táncforma egy rögtönzött bécsi vígjátékban. 1770-ben Johann Wolfgang von Goethe számolt be a “német tánc”-ról szerzett tapasztalatairól, és 1782-ben Carl von Zangen megjelentette “Etwas über das Walzen” (Néhány szó a keringőről) című könyvét. 1787-ben feltűnést keltett négy személy, akik Bécsben az “Una cosa rara” című olasz operában az első keringőt táncolták, mindenesetre kétségbe vonják, hogy ott “koreografált” keringőt táncoltak volna.
Bár a porosz udvarban 1794-ben tanulták a keringőt, már a későbbi porosz királynő, Lujza, aki nem volt tőle elragadtatva, betiltotta (Berlinben a tilalom 1918-ig volt érvényben). A müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringő diadalmenete a bécsi kongresszus (1815) után kezdődött. Nem kis része volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringőmelódiáinak.
A bécsi keringő, amely 6 lépésből állt, két ž-es ütemre elosztva és egy teljes fordulással összekötve, mindenesetre felülkerekedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével.
 |
Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is kb. egy évtizedig a valcer háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformákkal szemben. Angliában a bécsi keringő sohasem volt otthonos. Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mindenekelőtt a 3. birodalomban, Németországban és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A nürnbergi tánctanárnak, Paul Krebs-nek köszönhető, hogy 1951-ben az osztrák keringőtradíció és az angol stílus összekapcsolását megteremtette, és a bécsi keringőt mint egyenjogú standardtáncot ismerték el. Ezt az általa rögzített technikát az ADTV szakbizottsága az évek folyamán többször, jelentéktelen mértékben módosította.
Angol keringő Az angol keringő a húszas években a bostonból fejlődött ki, a bécsi keringő egyik utódjából, amely a régi “kerek” fordulások mellett már az “egyenes irányú mozgás” új elemeit is tartalmazta. Származási helye után nevezték el “angol keringő”-nek. Ezt a nevet azonban csak 1929-től használták a versenyeken, jóllehet már az 1922-es világbajnokságon táncolták.
Az angol keringő kezdetben inkább előretörekvő tánc volt, “dance of passing feet”, a boston és a slowfox stílusában. Később a megnövekedett fordulásfokból következően az ütem végén a lábakat zárták. Mivel a teljes fordulások problematikusnak bizonyultak, a tánc átlós szerkezetet kapott, amelyben a jobbra és balra fordulásnál csak háromnegyed fordulatot táncoltak. Ezt az új, angol tánctanárok által koreografált formát ismerte el 1927-ben az Imperial Society.
Az angol keringő ritmikusan lendülő mozdulatai által, melyet lágy, gyakran szentimentális zenére táncolnak, a legharmonikusabb standard tánccá vált. Gyakran rendezvények megnyitásaként táncolják.
