Életmód

Segítõ feng-shui

A feng-shui több mint lakberendezés. Mûvészet, asztrológia, matematika. A tárgyak, növények elrendezése úgy, hogy csalogassuk a bennünket körülvevõ jó, és elûzzük a rossz energiákat. A feng-shui-mesterek szerint ezek az erõk az egészségünkre is hatnak.




Gazdagság és boldogság. Sólyomné Komáromy Rita, az Európai Feng-Shui Intézet igazgatója szerint ezt áhítják leginkább azok, akik megkeresik, és megkérik, alakítsa át lakásukat a feng-shui alapelvei szerint. – Az egészség csak a harmadik helyen áll, holott ez volna életünkben a legfontosabb – mondja a szakértő. – Sok ügyfelemnek én mondom el, hogy a betegség megkeseríti a boldogságot, s nélküle nincsen értelme a gazdagságnak sem. De előfordult már olyan is, hogy egy házaspár minden előzetes indok nélkül kérte, keressem fel őket. A lakásukban uralkodó jegyek alapján – bár ők erre semmiféle célzást nem tettek – jöttem rá, a gyermekvállalás körül vannak problémáik. Tehát igaz, nemcsak a környezetünk van hatással ránk, hanem ami bennünk, a lelkünkben uralkodik, az visszatükröződik a lakásunkon is.

Kifejezetten gyógyításra a feng-shui nem használható, ám ha e szerint alakítjuk a környezetünket, az mindenképpen befolyásolja közérzetünket, s leginkább a prevencióban, azaz a megelőzésében van szerepe.
– A rossz térelrendezés önmagában nem okoz súlyos betegségeket. A lakásunkban uralkodó jegyek viszont felerősíthetik a már meglévő bajaink tüneteit – figyelmeztet Komáromy Rita. – A feng-shui három cutting chi-t (katting csí, leginkább mérgezett nyílként fordítható) különböztet meg. A lélek és a gondolatok cutting chi-i, azaz a félelem és harag, a túlzott ragaszkodás valamihez vagy valakihez, valamint a hibás önértékelés pszichoszomatikus betegségek kialakulásához vezetnek. Ezek a bennünk lévő negatív energiák a szervezetünk működésére is hatnak. Az immunrendszer gyengül, testünket könnyebben támadják meg a kórokozók. Ilyen lelki cutting chi-k állhatnak a magas vérnyomás, illetve bizonyos nőgyógyászati problémák hátterében.

– Környezetünk, elsősorban a lakásunk cutting chi-i a kiálló rudak, a térbe nyílként meredő gerendák. Ezek különösen akkor rossz hatásúak, ha alvóhelyünk felé mutatnak. Rossz energiát kelt az ágy feje fölé szerelt polc kiálló éle is. Ezek az ártó nyilak leginkább fejfájást, gerinc-, derék- és hátfájdalmakat, esetleg ízületi, emésztési problémákat okoznak. Megoldást jelenthet, ha a kiálló, éles pontokat letakarjuk, elfedjük, az ágyunkat a feng-shui-tanácsadó útmutatásai alapján helyezzük át.

A feng-shui szerint a sok zöld növény jó hatással van a környezetünkre, ám ezeket is helyesen kell megválogatnunk.
– Ártó energiákat, mérgezett nyilakat küldenek ránk azok a növények, amelyeknek hegyes a levelük. Ilyen például a nagyon népszerű jukka is, de a legártóbb növény – szúrós tüskéi miatt – a kaktusz. Főként abba a helyiségbe ne tegyünk ilyeneket, ahol étkezünk, hiszen ha hajlamosak vagyunk a gyomorfekélyre, ezek elősegíthetik annak kialakulását. Természetesen vannak jó hatású zöldek is. Ilyen például a páfrány, amely oldja a depressziót. A vágott virágokat általában mellőzzük, viszont a megfigyelések szerint ágyban fekvő betegekre jó hatással vannak. Lázas ember mellé soha ne tegyünk piros virágot, azzal ugyanis fokozzuk a testhőmérsékletet. Az elszáradt, beteg növényt azonnal távolítsuk el a lakásból.

– Valamennyi, bennünket körülvevő tárgynak érzelmi kisugárzása van. Amihez kellemes, jó emlékek kötnek, az a lelkünkre is jó hatással van. Ezáltal erőt meríthetünk belőlük, így befolyásolják egészségünket is. Ugyanez azonban fordítva is igaz: a kellemetlen emlékű tárgyak állandó feszültséget okoznak, rossz gondolatokat ébresztve, ezáltal gyengítik testünk energiáit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top