Természetesen csakis előképzettség nélkül. A kitartás meglétében végülis biztosak lehetnek a csónakot bárbeadók, hiszen aki Tiszafüreden idegenként megtalálja a kikötőt, az máris nem akármilyen képességekről tett tanúbizonyságot. Sőt az is, aki elkezdi keresni.
De ne vágjunk mindjárt a közepébe!
A dolog úgy kezdődött, hogy egy nyári hétvégén másodmagammal a Tisza-tó felé vettem az utam. Eljutottunk az egyik legjelentősebb településre, Tiszafüredre is, ahol egy délben (szombat) éppen zárni készülő Ibusz irodában (Tourinform nincs, minek is) megkérdeztük: mit is lehet csinálni a környéken, és mi az a látnivaló, amit semmiképpen ne hagyjunk ki. Hiba volt. Megtudtuk, hogy lehet evezni, meg bulizni Abádszalókon (ezeket nagyjából mindenki tudja), egyébként meg menjünk az Ibusz útjával Hortobágyra, Debrecenbe, Egerbe. Jó, de akkor minek jöttünk a környékre? Na sebaj, legyen akkor az evezés. Így indultunk tehát a kikötő felé.
 |
| Kattints a képre! |
Az odavezető úton egy, azaz egy tábla volt elhelyezve, ami az általunk keresett objektum felé igazíthatott útba. Meg is kérdeztünk egy tikkadt gyalogost, aki velünk szemben jött az úton, de azt mondta, ő is éppen a kikötőt keresi. Szerencsére addigra már eltöltöttünk a tájékon mintegy 12 órát, így tisztában voltunk az alapszabállyal: minél inkább közeledsz a vízhez, annál rosszabb lesz az út. Így nem törődve holmi lengéscsillapítókkal, és ki tudja még mivel, rendületlenül törtünk előre az immár a jóemlékű NDK autópályákat idéző útnak nevezett valamin. Meg is lett a jutalmunk!
 |
Mégse lehetünk nyulak, mondtuk nagy lendülettel, elnyomva minden félelmünket, hogy ha eltévedünk, elég lesz-e a megtalálásunkhoz az az információ, hogy körben nádast látunk, és a retikült magunkkal hurcolva (benne lakás-, szoba-, autókulcs, és az ember létező összes okmánya) beszálltunk a kenuba. A csónak tulajdonosait az sem tántorította el, hogy a beszállás kis híján a vízben való spárgázással végződött.
 |
| Kattints a képre! |
Elindultunk. Az elég gyorsan kiderült, hogy egyenesen evezni elég nehéz, különösen, ha az embernek fogalma nincs az egészről, és amúgy is van egy csöppnyi problémája a jobb és bal irányok megkülönböztetésénél. Már kanyarodtunk néhányat, amikor kiderült, a telefonszám rajta van ugyan a hajón, de épp olyan helyen, hogyha megpróbáljuk megnézni, okvetlenül felborulunk. Ekkor viharfelhők kezdtek gyülekezni, és feltámadt a szél. Külön felvillanyozó örömet jelentett, hogy itt bizony lehet motorcsónakázni, és jókat ringattak a nem annyira udvariasan közelről, ám gyorsan előző egyéb járművek. Volt viszont tényleg madár, meg nyugalom. És olyan elágazások, amelyeket nem láttunk a térképen, és olyanok, amiket a valóságban nem láttunk. Szerencsére egy idő után megkérdezhettünk egy arra járó családot, hol is van a mi kiindulópontunk, és meglepetésünkre éppen az ellenkező irányban volt, mint azt mi a térkép alapján sejtettük. Sikeresen megérkeztünk több mint egy órás evezés után, és nyugtáztuk, hogy a kétórásként ajánlott útvonal harmadát sikerült megtennünk.
Az már csak hab volt a tortán, hogy vidám csónaktulajdonosaink odakiáltották nekünk: próbáljunk csak kiszállni, innen már kimentenek, ha beleesnénk. Szerencsére rögvest előkerült egy fiatalember, aki segédkezett magunk és a nevezetes bőrretikül partra helyezésében.
Ebéd közben összefoglaltuk a tanulságokat: szerencsére visszataláltunk, így nem lett belőlünk Hany Istók, a retikül is megmenekült, viszont csak 300 forintba került az egész kaland. Gazdaságos befektetés volt!
Cikkünk nyomán megkeresett minket Tiszafüred polgármestere és a helyi Toruinform iroda vezetője. Megtudtuk, hogy a helységben van Tourinform Iroda, bár azon a hétvégén nem volt nyitva. Azóta viszont a nyári nyitvatartás szerint segít az erre utazóknak.
