nlc.hu
Aktuális
Aggódik a világ: nem engedik ki a kórházból Ferenc pápát

Aggódik a világ: nem engedik ki a kórházból Ferenc pápát

Kórházba szállították pénteken Ferenc pápát, és egyelőre nem tudni, mikor fogják kiengedni. A kezelés továbbra is tart.

Tovább folytatódik Ferenc pápa kezelése, akit pénteken szállítottak be a római Gemelli klinikára, miután több mint egy hete küzd hörghuruttal.

„Meglátjuk, hogy reagál a kezelésre. Nincs kitűzött dátuma annak, hogy mikor jöhet ki a kórházból” – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A Vatikán sajtóirodájának igazgatója beszámolt arról, hogy a pápa péntek éjjel nyugodtan aludt, és a láza sem emelkedett, szombaton pedig további kivizsgálás vár rá, írja az MTI.

A Gemelli a legnagyobb kórház Rómában, ahol külön részleg áll rendelkezésre a pápa kezelésére. 2023-ban ott hajtottak végre sérvműtétet a pápán, és II. János Pált is ott látták el többször is hosszú pápasága idején. Az azóta szentté avatott egykori egyházfőnek a kórház előtt emelt szobránál szombaton többen összegyűltek, hogy Ferenc pápáért imádkozzanak.

Ferenc pápa fiatalkorában mellhártyagyulladást kapott és egyik tüdejének egy részét el kellett távolítani. Az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy megjelent ugyan nyilvános eseményeken, de beszédeit nem maga mondta el, hanem segítői olvasták fel helyette légúti problémái miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top