A középkorban az angol pékek úgy készítettek kekszet, hogy a kisült kenyeret megédesítették és visszarakták a kemencébe, hogy megkeményedjen. A keksz angol neve, a biscuit, azaz kétszer megsütve a franciából származik. A kereskedelem bővülésével, külföldről behozott magvakkal, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítették a kekszeket és süteményeket. Kezdetben csak a gazdagok férhettek hozzá ezekhez a luxuscikkekhez, de az árak csökkenésével egyre több ember élvezhette ízüket.
A kakaóbab egy trópusi fa gyümölcse, amelynek tudományos neve Theobroma cacao, magyarul: az istenek eledele. A név méltóan fejezi ki, hogy ez az értékes termés az emberiség egyik legfinomabb csemegéje.
A kakaó igazi felfedezője Hernán Cortés volt, aki 1519-ben érkezett a mai Mexikó területére. Az azték Moctezuma király istenként fogadta, és megkínálta a kakaóból készült különleges italból, amit csak kivételes személyek fogyaszthattak. Cortés felismerte, hogy az ital tápláló, frissíti a szellemet, ezért katonáival is itatott a fűszeres nedűből. A hadsereg így egész nap képes volt menetelni az újonnan felfedezett kontinens belseje felé. Az eredmény láttán a spanyol hadvezérben felébredt az üzleti érzék, és hajóin kakaót szállítatott Európába.
Az expedícióval szerzetesek is utaztak az Újvilágba. Egyikük elküldött néhány szem kakaóbabot a zaragozai apátnak, aki Európában elsőként készített belőle csokoládét. A barna massza aromája még elég távol állt a mai ízlésvilágtól, hiszen rettenetesen keserűre sikeredett. Csaknem egy évszázad telt el, míg rájöttek, hogy mézzel ízesítve, a későbbiekben pedig cukorral, igen finom csemegét készíthetnek. A 17. század csokoládéja már hasonlított a manapság ehetőkhöz.