És mit gondolnak minderrõl a pasik?

Udvariasak és okosak a mi embereink, hiszen  egyik sem választotta magának egyértelműen a plakátlányokat, de azért a véleményét mindegyik a maga módján, finoman árnyalta.

A kérdésünk tehát úgy szólt, hogy:

“A nőideál csak a plakátokon létezik, vagy van a valóságban is?”

“A plakát csak egy statikus idea …”

Gyuri (30)

“Van plakátokon is, meg a valóságban is…

De mi, férfiak nem a plakátokon élünk! A plakáton mosolygó szuperhölgyet akkor tudnám ideálisnak találni, amikor a hipermarketben este 10-kor segítene valami vacsira valót összegyűjteni 10 perc alatt, miközben a nagynéni névnapi ajándékát is meg kéne gyorsan oldani….

A plakát csak egy statikus idea, mi viszont egy dinamikus, kompromisszumokkal teli világban élünk, ahol az ideál megtalálását a szerelembe esés jelenti.

Én személy szerint nem is tudom, ki lenne az etalon! Soma, Szulák, Gregor, Molnár Anikó???? Ki válik kreált nőképpé? Akit egy magazin, kikiállt annak? A férfiak sok szempontból tényleg egyszerűen működnek, de nem ennyire!

Ráadásul a kor által kreált nőkép egyre kevésbé női… Bungee-jumpingol, sportkocsit vezet, manager – minden más egyéb, csak nem nő… Ezzel szemben itt van például Bartók Eszter, aki a maga szerénységével lenyűgözte az országot, pedig egyetlen ruhadarabjától sem vált meg.

Az “ideál” szerintem csak biznisz. A média kreálja, akit aztán csak ő, csak ma megkérdezhet a titkos szerelmeiről, és arról, hogy mi volt a jele az oviban. És mivel az “egyszeri” ember fiának azt mondják, hogy Ő most az ideál, a szerencsétlen elzarándokol az újságoshoz, hogy megvegye az ideálok életéről szóló újdonságokat. Nekem, azt hiszem, nincs is ideálom!! Ha végiggondolom a barátnőimet, még hasonló sincs köztük. Jó csavar nincs, csak olyan ami illeszkedik a mi anyánkhoz…. “

Viktor (28)

“Hiába áltatja magát a férfitársadalom, sőt mindenki, hogy a médiában megjelenő nőábrázolásnak nincsen hatása ízlésünkre, egyéni személyes preferenciáinkra. Hogy nem hat arra, hogyan tekintünk a másik nemre, hogy ki után fordulunk meg az utcán, mit gondolunk saját barátnőnkről, feleségünkről. Hogy a címlaplánynak semmi köze ahhoz, hogy ki fog nekünk megtetszeni az utcán. Hol a csontsovány, hol pedig a kerekded.

Véleményünk, értékelésünk, ízlésünk (akár a női nemről, akár bármiről másról a világban) ugyanis nem önmagában, mindentől elzártan és semlegesen létezik. Nem egy velünk született, genetikus kód, amelyet semmi nem változtathat meg. Meghatározza a környezetünk, a világunk, amelyben éppen élünk, a közízlés, a trend, a főáram, amelyet valami közvetít nekünk. Valami, ami régen egy női istenséget ábrázoló szobor, egy templomi freskó volt csupán. Valami, amit ma már médiának, a széles tömegek gondolkodását, érzéseit meghatározó tömegmédiumnak nevezünk.

Van-e tehát igazi nőideál? Persze, létezik, itt van a fejünkben. De vegyük észre, amit valóságosnak gondolunk, nem más, mint gondolati konstrukció. Ami a plakáton, a címlapokon megjelenik, hamarosan valóságos ideállá válik. Formál minket, változtatja a „valóság” érzékelését, ízlésünket, véleményünket. Ezért számít, milyen képet festünk magunkról a médiában. Nagy a felelősség, ideje észrevenni. “

Peti (31)

“Az ideális nő szerintem csak a plakátokon létezik. Azok a lányok, asszonyok, akik modellként dolgoznak és megjelennek a médiában szereplő képeken is, csak hétköznapi emberek. A technika fejlődésével a valós kép nagymértékben módosítható. Tetszetős lesz a végeredmény, de mint egy fikció – nem biztos, hogy sok köze van a valósághoz.

Szerintem minden pasinak van egy elképzelése, hogy milyen számára az ideális nő, és ez tartalmazhat külső jegyeket, de belsőket is hasonló mértékben. Mindkettő fontos, sőt néha a belső fontosabb. Egy tetszetős nő után lehet, hogy megfordulok az utcán, de nem biztos, hogy vele szeretnék együtt élni. Sokkal fontosabb a lelki összhang, de kell a vonzódás is. Ez pedig nem biztos, hogy az ideálist jelenti, mert mindenkinek más jön be.”

Gábor (29)

“Nem érdemes frusztrálnotok magatokat a plakátlányok miatt! Mert mit is jelent a nőideál? Ma, amikor mindenki úgy néz ki, ahogy akar, azt vesz fel, amit akar, mindenki lehet önmaga. Kezdünk végre eljutni oda, hogy a nők felvállahatják és fel is vállalják önmagukat.

Az amerikai filmek mucis női talán nőideálok? Vagy az értelmiségnek a művészfilmek depressziós asszonyai a nőideáljaik? Vagy Greenaway női megfelelnek bármelyiknek? Vagy a távolkeleti nőket kell követni, vágott szemmel és húsz kilósan?

Van a NŐ, csupa nagybetűvel. Aztán minden férfinak megvan a maga nagybetűs nője, ez nem ideál kérdése, ez társ kérdése. Vajon a “szingli csajok” férfiideálokat választanak majd gyermekeik apjának?”