nlc.hu
Életmód
A daganat megelõzhetõ

A daganat megelõzhetõ

Kutatók tízezrei keresik rosszindulatú daganatok ellenszerét, ám átütõ eredmény még nem született. A betegség kialakulása némi odafigyeléssel, önszûréssel, a táplálkozási szokások megváltoztatásával, a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorításával hatvan-hetven százalékban megelõzhetõ lenne.

Játsszunk el a gondolattal, milyen megrázó volna, ha egy Vác méretű város teljes lakossága életét vesztené valamilyen katasztrófa következtében. Arra viszont kevesen figyelnek föl, hogy az ország különböző pontjain évente ugyanennyi ember lesz a rák áldozata.
– Alapítványunk éppen húsz évvel ezelőtt, 1985-ben alakult. Célunk minél több embert megismertetni a gondolattal, hogy a rák megelőzhető. Szeretnénk tudatosítani azt is, hogy ebből a betegségből meg lehet gyógyulni. Fontos, hogy már a gyerekek megtanulják, mi az, amivel megelőzhetik a betegséget. Ez nem más, mint a rendszeres mozgás, a testsúly optimalizálása, a napvédelem, a megfelelő táplálkozás, az élvezeti szerek mellőzése, továbbá a rendszeres önszűrés. Öröm, hogy több szervezettel, a Magyar Rákellenes Ligával, a Rákbetegek Országos Szövetségével karöltve dolgozhatunk. Célunk, hogy összehangoljuk a civil szervezetek működését. 2002-ben elindítottuk a tankonyhánkat, mert a daganatok kialakulásának negyven százalékban a helytelen táplálkozás a kiinduló oka. Kezdetben a Támaszadó Szolgálatnál főztünk a betegekkel, ma az Ezertíz Főzőiskola ad otthon a hozzánk fordulóknak. A kurzusokat Kisa Judit dietetikus vezeti, aki külön tanfolyamon foglalkozik a lábadozókkal és az egészségüket megőrizni kívánókkal – mondja dr. Farkas Ilona, A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Alapítvány titkára.
A tankonyha vezetője, Pákozdy Judit örül, hogy a számtalan tanfolyam mellett az egészségmegőrzésért és a betegekért is tenni tudnak. Eddig az alapítvány szervezésében több mint négyszázan ismerkedtek meg az egészséges táplálkozás alapfogalmaival, illetve tanulták meg a modern konyhatechnikai eljárásokat. A tanfolyamokat kedden és csütörtökön délután tartják. Egy-egy alkalommal tizennégyen vehetnek részt a foglalkozáson. Négy-négy kurzus indul párhuzamosan.
– Ha azt halljuk, edd magad egészségesre, a legtöbben elmosolyodunk. Nem is gondolunk arra, hogy a táplálkozás milyen mértékben felelős a daganatok kialakulásáért. A kutatások szerint akár negyven százalékkal is csökkenthető lenne az ilyen jellegű betegségek száma, ha mindenki figyelne arra, mi kerül a tányérjára. Nálunk egyszerű, egészséges ételek készülnek, mint például a sajtos-kakukkfüves paradicsom, a szilvás-diós kásakoszorú, de említhetem a főtt-nyers levest is, amit ittjártakor Nancy Brinken exnagykövet asszony, és Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége főzött – mondja Kisa Judit dietetikus.
A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Alapítvány tankonyhaprogramjára a 06-1/217-04-04-es telefonon, illetve a Támaszadó Szolgálatnál, a 06-1/367-51-33-as számon lehet jelentkezni. Helye: Budapest VIII., Szentkirályi u. 1/b. A költségek nagy részét az alapítvány fedezi, ezért a négy kurzus ára mindössze kétezer forint.
Az idei lánchídi sétán is sok ezer ember jelent meg, akik mind úgy érezték, támogatniuk kell a mellrák elleni küzdelmet. A rendezvény szimbólumát, a rózsaszín karkötőt már nők tízezrei viselik, a további támogatók pedig 490 forintért megvásárolhatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top