“Egy oktatási intézménynek nem lehet más célja, mint hogy a hallgató nagyon korrekt képzést kapjon.”
Juhászné Belatiny Katalin
Otthon már nem használ internetet, általános és középiskolákat ment meg a bezárástól, és tanúja volt az első magyar számítógép megszületésének. Szereti a munkáját, aminek egyik bizonyítéka, hogy az általa gazdasági szinten vezetett főiskolát elkerülték a botrányok, és immár 9 szakot tudnak indítani idén, már a bolognai képzés keretein belül.
Interjú Juhászné Belatiny Katalinnal, a Zsigmond Király Főiskola gazdasági főigazgató-helyettesével.
– Mi kell ahhoz, hogy az ember alapítson egy főiskolát? Nem lehetett könnyű beindítani egy felsőoktatási intézményt
– Tapasztalat, kalandvágy – nagyon sok! – és a késztetés, hogy ha az ember valamit jobban és máképpen tud csinálni, akkor próbálja meg azt.
A TANORG Kft.-ben 1993-tól a Janus Pannonius Tudományegyetem konzultációs központjaként működtünk, 4300 végzett hallgatóval, többnyire humán és személyügyi szakon. Jó tanulóidő volt számunkra. Az első csoportunk 60 főből állt, és ahogy duzzadt a létszám, úgy építettük hozzá fokozatosan a kiszolgáló apparátust.
Higgye el, az első időszak sokkal könnyebb, ekkor még az egész rendszert viszi a lendület, mindenki nagyon lelkes. A legnehezebb időszak a harmadik év, addigra elfárad mindenki. Ezen a krízisen úgy lehet túllendülni, ha akkora már fel tudjuk építeni a szervezetet. Az első években lényegesen kevesebb, de lelkesebb emberrel lehet ugyanazt az eredményt elérni, mint a harmadik év után jóval több emberrel. Ez hosszú vezetői gyakorlatom tapasztalata.
– Ha már szóba jött, hol szerezte az említett vezetői tapasztalatokat?
– Világéletemben gazdasági területen dolgoztam, viszonylag fiatalon, 28 évesen lettem a Magyar Filmlaboratórium Vállalat önálló belső ellenőre. Nagyon érdekes dolog volt, mert a filmgyártás minden területébe belekóstolhatott az ember. Nagyon jó volt ott dolgozni akkoriban a ’70-es években, sok kedves és érdekes emberrel találkoztunk, például az akkori igazgató az állami díjas Dobrányi Géza volt, aki meghonosította a hazai filmgyártásban a színesfilm-technikát.
Az akkori munkahelyeknek teljesen más légköre volt. Mindamellett, hogy egy osztályvezetőnek hatalmas tekintélye volt, emberibb volt minden, könnyebben éltük az életet.
Mindig ott szerettem lenni, ahol a fejlesztések, újítások történtek, így váltottam, és belecsöppentem az akkor még gyermekcipőben járó informatika világába.
A Számítástechnikai Koordinációs Intézetben számviteli vezetőként közelről láttam az első magyar középgépek és PC-k megszületését. Képzeljen el egy hatalmas gépet, ami a tizedét sem tudta mint ma egy laptop, valamint részt vettem a belső információs rendszer tervezésében, kifejlesztésében.
– Kitől örökölte ezt a fajta nyitottságot a technikai téren?
Mindig is érdekeltek az új dolgok, és az ezzel járó folyamatok. Bajorországból származó családom itt Magyarországon gyárakat alapított, az első magyar patikák egyikét működtette, tehát volt honnan örökölni.
– Kemény főnöknek tartja magát?
– Igen… – gondolkodik. – De ezt nem az én dolgom eldönteni. Szigorú, de remélem igazságos vagyok, bár saját magát sosem dicséri az ember. Inkább a beosztottaimat kellene erről megkérdeznie.
Talán az édesapámtól örököltem a határozottságot, aki a háború előtt a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatójaként dolgozott. 49 éves volt, amikor én születem. Mellette gyerekként éltem meg nagyon kemény dolgokat, a kitelepítéstől kezdve mindent. Talán ez is közrejátszott ebben.
Kis szünet, asszisztens jő, brutálisan erős kávét hoz, nagy örömünkre.
Míg jómagam cukrot és tejszínt pakolok “folytásként” a feketelevesbe, addig az igazgatóhelyettes asszony natúr, mindenféle kísérő nélkül, “üresen” fogyaszt.
– Miért?
– Így szoktam rá. Cukor nélkül, keserűen. Régen, amíg többet dohányoztam, értelemszerűen több kávét is ittam, de most már kevesebbet és mértékkel fogyasztok mindkettőből.
 |
– Elég érdekes volt, akkor a Magyar Szinkron és Videó Vállalat gazdasági igazgatójaként ért a rendszerváltás. A Szinkron 1986 közepén vált ki a Pannónia Filmstúdióból. A rendszerváltás a Szinkronban igazgatóváltással járt, az új főnök -régi kolléga – újítani akart, így a többi vezetőtársammal együtt hamar új állás után kellett néznünk.
Akkoriban lett a főiskolát alapító Tanorg Kft. vezetője a férjem, és kiderült, hogy nemcsak hogy nincs gazdasági igazgatójuk, hanem anyagilag is csődben vannak. Átvettem a gazdasági részleget, év végére nullszaldósra hoztuk fel a céget, majd a következő évre nyereséges lett. 1995-ben megalapítottuk a saját középiskolánkat, az Óbudai Zsigmond Líceumot, de ezt csak mellékesen, a főiskolai teendők mellett.
– Gondolom, az állami felsőoktatási intézmények nem rajonganak kifejezetten a magániskolákért. Milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban?
– Az állami intézmények nem szeretik a magánfőiskolákat. Mi a saját bevételeinkből gazdálkodunk, soha nem kaptunk egyik kormánytól sem anyagi támogatást. Az első évben nem is volt állami támogatású hallgatónk. Mára, immár harmadik éve, évente 100 fő az államilag támogatottak létszáma.
A többciklusú képzés vitája során egyszer nem került szóba, hogy “A” hallgató.
Mindenről esett, az oktatókról, az autonómiáról, a foglalkoztatásról, csak a diákokról nem esett szó.
Zsigmond Király Főiskola A főiskola névadója I. (Luxemburgi) Zsigmond király (1386-1437). A középkor Európa-szerte ismert és elismert uralkodója Magyarország második egyetemét Óbudán alapította 1395-ben, ahol teológiát, jog- és orvostudományt, valamint szabad művészeteket oktattak. Intézetek: |
– Kizárólag jó, megbízható képzéssel. Minden energiánkat abba fektetjük, hogy ne maradjon el óra, ne az éppen ráérő tanársegéd, hanem a professzor vagy a meghirdetett előadó tartsa az órákat. Igyekszünk az oktatók közül az adott szakma legjobb képviselőit kiválogatni, meghívni.
A főigazgatónk, Bayer József professzor úr: a ZSKF az egyetlen olyan hazai főiskola, amelynek akadémikus főigazgatója van – szakmai tekintélye, neve sok embert vonz ide.
Öt év alatt bizonyítottunk mindenkinek. Ha egy oktatónak van ambíciója, akkor nálunk – állami iskolákkal szemben – meg tudja valósítani. Egy oktatási intézménynek nem lehet más célja, mint hogy a hallgató nagyon korrekt képzést kapjon, és hogy kapcsolatainkkal segítsük a munkaerőpiaci helykeresést, illetve felkészítsük az egyetemi tanulmányokra.
– Hogy lehet mindehhez a gazdasági alapot biztosítani?
– Olyan ez, mint egy nagy háztartás. Be kell osztani a pénzt. Ezt csináltam világéletemben, ehhez értek. Az ország egyetlen orosz/magyar két tannyelvű gimnáziumát karoltuk fel civil megkeresésre, és mentettük meg a bezárás elől, és kevesebb összegből tudjuk fenntartani és fejleszteni, mint amennyit az önkormányzat szánt rá. Ugyanerre a sorsra jutott az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola is, itt sincs problémánk a gyereklétszámmal.
Érdekes, hogy az egyidejűleg több helyen kipattant, állami támogatású diákok sarcolásáról szóló botrányok Békásmegyert elkerülték.
Mi soha, senkitől nem kértünk törvénytelenül pénzt semmire. Szerintem az üzleti életben csak annak van hitele, aki mindig korrekten viselkedik. Az összes díjszabásunk közzé van téve, miért és mennyit kell fizetni. Egy magániskola, mint gazdasági vállalkozás, csak és kizárólag hosszútávon működtethető.
– Mennyit dolgozik egy nap? Jut ideje kikapcsolni, egy kicsit pihenni, pl. megnézni egy filmet?
– Sajnos már nem jut rá annyi idő mint régen, de nagyon szeretek olvasni.
Mozi? A Csodálatos Júliát láttam utoljára: nagyon ritkán járok moziba, mert nagyon sokáig vagyok bent, és utána nincs energiám sehová sem menni. Hazaérek, átolvasom az újságokat, a tv-t csak hallgatni szoktam. A munkát sem szoktam hazavinni, mert olyan kevés időt vagyok otthon, hogy inkább azt nem a munkával szeretném tölteni. Az internetet is lekapcsoltattam otthon, tudniillik azon kaptam magam, hogy még éjfélkor is a gép előtt ülök és e-mailezek.
Másfél éve kaptam egy kisebb agyvérzést, azóta kevesebbet dolgozom, általában fél 9 kor kezdek, és este 6-7-ig maradok. És nem jövök be szombaton.
Amikor indítottuk a főiskolát, 3 éven keresztül vasárnap kivételével mindennap bent voltam, este 8-ig is. A napi stressz nem olyan vészes, akkor rossz, ha valamilyen nehézséggel találkozik az ember, vagy nem sikerül valami, ami előfordul néha.
 |
– Milyen zenét szokott hallgatni? Van kedvenc?
– Szeretek zenét hallgatni, nagyon szeretem a komolyzenét. Nem olyan sűrűn, mint régen, de eljárunk jó koncertekre. Nyáron nagy élmény volt számomra Placido Domingot élőben hallgatni. Nagyon szeretem a fiatalságomnak megfelelő könnyűzenét: Elvist, a Beatlest, a Stonest és a jó jazzt.
– Nem gondolt még arra, hogy zenei alapon megalapítsa az első hazai gazdasági alapokon működő komolyzenei főiskolát?
– Érkezett rá megkeresés, de nagyon hangszer- és kellékigényes, az iskola kialakítása is speciális dolgokat igényel, elég, ha csak az akusztikára és a hangszigetelésre gondolunk. Bár annak idején, a Zsigmond Király Főiskola Kelta utcai épületében a falakon kívül gyakorlatilag minden ki lett cserélve, de erre nem készültünk fel.
– Hova utazna szívesen, és hol volt legutóbb?
– Legutoljára Kubában voltunk, novemberben. Ha választani lehet, inkább külföld: akkor nehezen lehet elérni telefonon. Ha itthon pihenünk, nem állom meg, hogy ne telefonáljak, vagy ne vegyem fel, ha hívnak. Lehetőleg tengerpart legyen, vagy egy érdekes város, ahol van látnivaló, de az a legjobb, ha egyben van a kettő.
