nlc.hu
Életmód
Nyakunkon a civilizáció

Nyakunkon a civilizáció

Az egészséges életvitel és a karcsúság megõrzésének receptje a körültekintõ táplálkozás, heti maximum 10 óra TV nézés és naponta legalább 30 perc gyors tempójú gyaloglás. Nem hangzik nehéz feladatnak, ugye?

Pedig a statisztikák szerint az életmódhoz kapcsolódó, ún. civilizációs ártalmak (pl. elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek, csontritkulás) egyre nagyobb teret hódítanak.

Tehetsz ellene

Pedig ezen megbetegedések nagyrészt megelőzhetők. Hiszen amíg az életkor, a nem, a genetikai sajátosságok az egyén által nem befolyásolható tényezők, vannak egyéb, pl. magatartás- (pl. étrend, fizikai aktivitás, dohányzás és alkoholfogyasztás), biológiai- (pl. magas koleszterinszint, magas vérnyomás) és végül szociális faktorok (szocioökonómiai, kulturális és egyéb környezeti tényezők) melyek módosíthatók, sőt módosítandók. Az utóbbi évek tudományos kutatásai egyértelműen bebizonyították az összefüggést a táplálkozás és a már említett betegségek előfordulási gyakorisága között.

A civilizáció, mint veszélyforrás

Táplálkozási szempontból a XX. század második felétől világszerte megfigyelhető változások következtek be. A legjelentősebb átalakulás a kezdetben jellemzően növényi eredetű nyersanyagokon alapuló étrend átépülése a magas zsír és energiatartalmú, egyre inkább állati forrásból összeállított táplálkozás felé. Ennek következtében nőtt az étrend energia tartalma, elsősorban a megnövekedett mennyiségű zsír és hozzáadott cukortartalom folytán, párhuzamosan csökkent az összetett szénhidrát és rostbevitel, valamint a zöldség és gyümölcsfogyasztás.

Több autózás, kevesebb gyaloglás

A fizikai aktivitás mértékének drámai csökkenése legalább ilyen súlyú civilizációs következmény. A komfort növekedésével, a gépkocsihasználat elterjedésével és a fizikai munka iránti igény csökkenésével az energiafelhasználás mértéke jóval kevesebb lett. Mára a nyugati társadalmak népességének 70%-a kevesebbet mozog a szükségesnél. A fizikai aktivitás körébe minden energiafelhasználással járó tevékenység, tehát a napi rutinfeladatok, pl. a vásárlás és a házimunka is besorolhatók, így az életmód megváltozása, akár az a körülmény is, hogy pl. autóval vagy gyalog megy iskolába illetve dolgozni, minden esetben hatással van az egyén fizikai aktivitására. Érdekes adat, hogy míg 1985-ben az angliai iskolások 59 százaléka gyalogolt az iskolába és csupán 16 százalékuk közlekedett autóval, addig 97-ben már csupán 48 százalék választotta a gyaloglást és az autóval utazó nebulók aránya 30 százalékra nőtt.

TV, a „súlyos” szórakozás

Tovább nehezíti a helyzetet a passzívan, a televízió és a számítógép előtt eltöltött szabadidő is. Ezt a kérdést járták körül a Harvard kutatói 50.000 nő részvételével, hat hónapon át zajló vizsgálatukban. A kísérlet eredménye szerint a szükségesnél napi 2 órával több televíziózás 25 százalékkal növelte az elhízás és 14 százalékkal a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Összehasonlították a képernyő előtti időtöltést más ülő tevékenységekkel és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a TV nézés túlsúlyt előidéző hatása kifejezettebb, mint például az irodában történő üldögélésé. A jelenség oka a TV nézés közben megfigyelhető alapanyagcsere-lassulás és az elrágcsált ropogtatnivalók súlygyarapító hatása.





Mozgás = megelőzés

Ezzel szemben a fizikai aktivitás pozitív hatású, ugyanis az eddig megszokott mozgásmennyiségen túl minden további 2 óra mozgás, mely akár séta is lehet, 9 százalékkal csökkenti az elhízás és 12 százalékkal a cukorbetegség kialakulásának rizikóját. Már napi 1 óra gyors tempójú gyaloglás elégséges ahhoz, hogy az elhízás kialakulásának esélye 24 százalékkal, a cukorbetegségé pedig 34 százalékkal mérséklődjön. A közepesen aktív életvitel megvalósításával az elhízás 1/3-a, a cukorbetegségnek pedig több mint 40 százaléka megelőzhető.

Érdemes tehát minden alkalmat megragadni egy kis mozgásra és elbúcsúzni a kedvenc TV-fotelünktől, hogy elejét vegyük a civilizációs ártalmaknak.

Szűcs Zsuzsanna
dietetikus

Praktikus, érdekes cikkek az egészséges életmódról, valamint személyre szabott tanácsok a Nestlé Életmód Központban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top