Az öregedés leghatásosabb ellenszere

Ha nyugodttá tenné álmunkat, javítaná a hangulatunkat, a memóriánkat, csökkentené a rák kockázatát, és éveket adna az életünkhöz? Számos tanulmány bizonyítja, hogy a testmozgás pont ezekkel az előnyökkel jár, sőt többel is, még akkor is, ha az ember
csak későn kezdi el. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a fizikai képességek öregkori leépülésének jó része nem a kornak tudható be, hanem annak, hogy nem használjuk ki őket. Ha hosszú éveken át egész nap csak ülünk, a csontjaink, az izmaink és más szerveink elsorvadnak, önbizalmunk megcsappan. Ám bizonyított
tény, hogy a testmozgás képes életet lehelni beléjük, képes felpörgetni az életünket. Azok, akik nem mozognak, hajlamosak arra várni, hogy a sült galamb a szájukba röpüljön, ahelyett hogy megpróbálnának tenni valamit egészségük és boldogságuk érdekében. Az abházok, a vilcabambaiak, a hunzaiak és az okinawaiak titkának része a rengeteg testmozgás, amely beépül a napi tevékenységekbe. E kultúrák mindegyikében a jó fizikai kondíciót az emberek életmódja és munkája legalább annyira megköveteli, mint kitermeli. Mindenki, minden korban folyamatosan aktív fizikailag. Az öregek is fát vágnak és vizet hordanak, a legöregebbek legöregebbjei pedig a kertekben, a gyümölcsösökben
dolgoznak. Ebben is keresendő annak magyarázata, hogy ezekben a kultúrákban az öregek gyakran jobb fizikai állapotban vannak, mint Nyugaton a náluk jóval fiatalabbak. Erő, koordináció, hajlékonyság, reakcióidő, állóképesség tekintetében e társadalmak 90 évesei rendre túlszárnyalják a nyugati kultúra 60 éves egyedeit.

Jó kondiban évtizedekig

Nemrégiben még sok szakértő vélte úgy, hogy a fokozott testmozgás jót tesz a fiataloknak, az ötven fölöttiek számára azonban veszélyt jelenthet. Ez volt az uralkodó vélekedés a 60-as években is, amikor dr. Ralph Paffenbarger epidemiológus orvos elkezdte híres vizsgálatait a Pennsylvaniai és a Harvard
Egyetem ötvenezer végzett diákja között. Dr. Paffenbarger és munkatársai négy évtizeden keresztül követték nyomon a résztvevők egészségi állapotát és fizikai aktivitását, és azt találták, hogy a halálozási ráta egyenes arányban áll a hetente elégetett energiával. Szinte kivétel nélkül igaz volt: minél aktívabbak voltak,
annál tovább éltek. Ez a vizsgálat egyike a legnagyobb adatgyűjtéseknek, amit
az aktivitás, egészség és élettartam tekintetében valaha végeztek. 1996-ban dr. Paffenbarger így összegezte a kutatás tanulságait:




„Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy ha az ember fizikailag aktív marad, tovább él. De a vizsgálat bátorító újdonsággal is szolgált… Sohasem késő passzív életmódról aktívra váltani, sosem késő profitálni belőle. Az eredményekből világosan kitűnik, hogy még a legkonokabb díványkoptató számára sem lehetetlen, hogy aktív és életerős legyen késői éveiben, és mentes az úgynevezett civilizációs betegségektől, melyek oly sokunkat elhasználnak öregkorunkra… Ha aktívvá válunk és aktívak maradunk, nemcsak az életünk lesz hosszabb, de jobban is fogunk élni, szebbek leszünk és jobban érezzük majd magunkat. Vitálisabbá válunk, tisztább lesz a gondolkodásunk, nyugodtabb az álmunk. Jobban működünk majd, produktívabbak, kreatívabbak, vidámabbak leszünk.”

Dr. Walter M. Bortz Amerika egyik legelismertebb tekintélye az öregedés témakörében. Tőle származik a „disuse-szindróma” kifejezés, amely a fizikai aktivitás hiányának egészségre gyakorolt pusztító hatását fejezi ki. A fiziológia egy jól ismert elve, hogy testünk bármelyik része, amit nem használunk, sorvadni kezd. Bortz azt vette észre, hogy ez az elv az emberi testre mint egészre is igaz. Amikor az emberek passzívak, valójában az egész testüket sorvasztják.
Ennek eredményeképpen egész sor probléma jelentkezhet egyszerre:
• a szív, az artériák és az érrendszer más részei sebezhetőbbé válnak;
• az izmok, a csontváz elgyengülnek;
• az elhízás veszélye megnő;
• depresszió jelentkezhet;
• a korai öregedés jelei jelentkezhetnek.


Szebb holnap

„Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj! Ha nem mehetsz, csússz! De bárhogy is legyen: mozogj!” Ifjabb dr. Martin Luther King

Ma már széles körben ismert, hogy mindenféle testmozgásnak vannak előnyei. Az aerobik (akárcsak a kocogás) különösen a szív, a tüdő és az agy egészségének megőrzését segíti elő. A jóga javítja a vérkeringést, a mozgási képességet, és figyelmünket a testünk felé fordítja. A súlyemelés növeli a csontsűrűséget és az izmok erejét, javítja az egyensúlyt és az általános kondíciót, ez pedig az öregek számára minden bizonnyal fontosabb, mint a gimnazistáknak. Amikor dr. Maria Fiatarone a Tufts Egyetemről krónikus betegségben szenvedő gondozóintézeti lakókkal két hónapig hetente háromszor súlyt emeltetett, drámai eredményeket ért el. A résztvevők sétasebessége csaknem megháromszorozódott, egyensúlyérzékük javult. Némelyiküknek nem volt szüksége többé botra. Önbizalmuk hihetetlenül megerősödött. A Tufts Egyetem más kutatói bebizonyították, hogy elsősorban a nőknél az egyszerű erősítő gyakorlatok elejét vehetik annak, hogy botra legyen szükség. Húsz önkéntest, akik mind menopauza után voltak, és egyikük sem szedett ösztrogént, véletlenszerűen két csoportra osztottak. Az egyik csoport folytatta az addigi életmódot, a másik azonban hetente kétszer súlyt emelt. Azoknál, akik semmilyen gyakorlatot nem végeztek, egy év után (előre látható) csontsűrűség-csökkenés volt tapasztalható, azok csontsűrűsége azonban növekedett, akik súlyt emeltek.
Azok a nők, aki végezték a gyakorlatokat, fogytak is, és húsz-harminc évvel fiatalabb lányaiknál is erősebbek lettek. Dorothy Barron, egy résztvevő, aki a vizsgálat kezdetekor 64 éves volt, azt állította, hogy a gyakorlatok több energiát
és önbizalmat adtak neki, mint amivel fiatalkorában rendelkezett.






Testmozgással akár a cukorbetegség is megelőzhető?

Egy híres tanulmány, amelyet 2002-ben közölt a The New England Journal of Medicine, erre keresi a választ. Közismert, hogy a diabétesz mint népbetegség 18 millió amerikai egészségére mér csapást. Az már kevésbé köztudott, hogy további 41 millió amerikai van prediabéteszes állapotban, vagyis él magas vércukorszinttel, ami a kifejlett betegséget rendszerint megelőzi. Egy kutatás 3234 prediabéteszest vizsgált, három csoportba osztva őket. Az egyik csoport a Metformin nevű gyógyszert kapta, a másik placebót, a harmadik csoportba kerülteket pedig arra vették rá, hogy fogyasszanak kevesebb zsiradékot,
csökkentsék a kalóriát, és kövessenek egy normál, visszafogott edzésprogramot.
Az eredmények látványosak voltak, annyira látványosak, hogy a kutatók leállították a kísérletet, hogy az összes résztvevő mihamarabb átállhasson az életmódprogramra. A placebót szedő csoporttal összehasonlítva, az étrendi-mozgásos csoportban a cukorbetegség kialakulásának aránya 58 százalékkal
volt kisebb. (Azoknál, akik a diabéteszgyógyszert szedték, szintén csökkent a cukorbetegség kockázata, de csak feleakkora mértékben, mint az életmódváltóknál.) Az étrendi-mozgásos csoportban a 60 fölöttiek között volt a legszembetűnőbb a változás, az ő betegségi kockázatuk 71 százalékkal csökkent. Megdöbbentő módon az életmódváltó csoportban levők harmadánál
a prediabéteszes állapot is visszafordult, vércukorszintjük
a normálszintre süllyedt.
Mennyi mozgásra volt vajon szükség ezekhez a meggyőző eredményekhez?
A programban részt vevők napi 10 perc gyors sétával kezdtek, majd az időtartamot fokozatosan felvitték 30 percre. Látható, hogy már a kevés mozgásnak is milyen komoly hozadékai vannak, s a kutatók szerint ha az emberek napi egy órát mozognának, az eredmények még jobbak
lennének.




Tekintve, hogy már tisztában vagyunk a rendszeres testmozgás
szükségességével, elszomorító, hogy a fejlett világban sokan hivatkoznak arra, hogy nincs idejük rá. Egy humorista jegyezte meg, hogy ha nem lenne olyan messze a hűtő és a távirányító, sokan egyáltalán nem mozognának.
Van egy hölgy barátom, aki nagyon elfoglalt, és igen ritkán mozog. Az olvasó is minden bizonnyal ismer hozzá hasonlót. Folyton ezt mondja nekem: „De hát nincs rá időm.” Én azonban észrevettem, hogy az orvos gyakori meglátogatására
tud időt szakítani, és arra, hogy kiváltsa a gyógyszereket.
Nincs jól, és attól tartok, ha még sokáig így folytatja, az egészsége válságba kerül, és már azokra a dolgokra is képtelen lesz
időt fordítani, amiket annyira szeret. A fizikai passzivitás könnyedén megfertőzi az embereket társadalmunkban. Minél kevesebbet mozgunk, annál nehezebb
elkezdeni. Ám ahogy Edward Stanley fogalmazott 1873-ban:
„Azok, akik úgy vélik, nem tudnak időt szakítani a testi gyakorlatokra,
előbb-utóbb a betegségekre lesznek kénytelenek.”

John Robbins: Százévesen egészségben

Matuzsálemi kor, kivételes életerő. A titok nyitja a tudomány tükrében. Mi lehet az oka, hogy a kaukázusi abházok, az Andok völgyében élők vagy Hunza és Okinawa lakói általában jóval hosszabb és egészségesebb életnek néznek elébe, mint ami a fejlett társadalmakban megszokott? John Robbins, az Amerikában igen jól ismert és elismert táplálkozási szakértő nagyszámú tudományos vizsgálat eredményét összegezve mutatja meg, melyek azok az étrendi és életmódbeli tényezők, amelyek a leginkább befolyásolhatják egészségünket, közérzetünket; egyúttal rámutat a közösségi kapcsolatok, a szeretet fontosságára is, hiszen mindez jelentős mértékben felelős az ember fizikai és szellemi egészségéért, várható élettartamáért. Partvonal Kiadó Ára: 2990 Ft