nlc.hu
Életmód
Katona Klári: „Nincs olyan ember, aki ne lenne fontos”

Katona Klári: „Nincs olyan ember, aki ne lenne fontos”

1993-ban magánemberként gyûjtött elõször rászoruló gyermekek javára a „...neked” címû albumával. Már akkor milliós összeg gyûlt össze. Tíz évvel késõbb indult az adományvonal.

Az adományvonal szóvivőjeként munkájáért két évvel ezelőtt Pro Caritate díjat kapott. Ám arra a legbüszkébb, hogy a Telekom Adományvonal adományozási rendszere megbízható, átlátható, ellenőrizhető, vagyis minden forint adomány oda jut, ahova az adományozók szánják.


– Hogy jutott eszedbe segíteni az embereken, vagy ez csak jött magától? 

– Kicsi korom óta mindenki érdekelt a környezetemben, és sokszor éreztem úgy, bármennyire önállóak vagyunk is, és önállóságra kell törekednünk, a mindennapok egyszerű dolgaiban is percenként segítségre szorulunk. Kell, aki vigyázza az ajtót, aki ételt tesz az asztalra, egy ember, aki utolsóként bezárja az óvodát. A saját pályámon is, a televíziós szereplések közben, a rádióstúdiókban mindig nagyon-nagyon sok ember dolgozott körülöttem, akikre sosem esett fény, pedig mindig ott voltak, segítettek. Átláttam: nincs olyan ember, aki ne lenne fontos. Sosem hittem el azt igazságnak, amit manapság olyan divatos mondogatni: hogy mindenki pótolható. Szerintem bárki helye betölthető, de senki sem pótolható! Szerencsére nem kellett tragédiának történnie a közelemben ahhoz, hogy az elég nagy szemem rányíljon arra, mennyire fontos másokat nap mint nap észrevenni, nap mint nap feléjük fordulni, és ha lehet vagy kell, akár naponta tenni értük.


– Mit jelent számodra az adományvonal? 


– Az állandó jelenlét megvalósulása a legnagyszerűbb az adományvonal létezésében: olyan folyamatos figyelmet teremtett, amely mostanáig példátlan volt ebben az országban. Óriási dolog, hogy nem jótékonykodik. Jótékonysággal nehéz helyzetek megoldásához ad segítséget. Adományozást teremtett, figyelemmel. A figyelem pedig bizalmat, visszaszerzett bizalmat szült. Minden, ami az úgymond jótékonykodással valaha félresiklott, mellékvágányra került, az az adományvonallal a helyére került. A 190 millió forint önmagában is beszédes összeg, főleg ha azokra a száz forintokra gondolunk, amikből összegyűlt. Modellértékűvé vált, ami nagyon-nagyon kell, hiszen olyan sokan olyan sokféle dologban hitetlenek, csalódottak, kétkedők. Számomra ez újabb bizonyítéka annak, amit már régóta hiszek, és amit úgy sikerült magamban megfogalmaznom, hogy mindig minden, mindennek ellenére mégiscsak lehetséges.  






– Tapasztalatod szerint mennyire segítőkészek az emberek?

– Az emberek segítőkészsége több sebből vérzik. Az okok, amik miatt bizalmatlanok lettek, sokfélék. Egy biztos, hogy a segítségre sokszor nem olyan reakciót kaptak, mint ami fontos lett volna számukra. A segítségadást kíséri valami, a segítség elfogadásának a képessége. Ennek hiánya miatt adódhatnak furcsa vagy semmilyen reakciók. Az igazi segítség fogalma sem biztos, hogy mindannyiunknak ugyanazt jelenti. Amíg nem látjuk tisztán azt, ami bennünket körülvesz, döntéseink helyesek lesznek-e? Sokszor csak azért döntünk nemlegesen, mert nem pontosan észleljük azt, amiről szó van, egyébként sosem utasítanánk el. Ez számomra azt is jelenti, ha sikerül a segítőkészséget visszaállítani,  a dolgokkal való szembenézés könnyebb lesz, és a magunk és mások megbecsülése is egészen biztosan változik. Amióta ezért az ügyért dolgozom, a bizalom csak nőtt.  



– Mi segíthetne azon, hogy segítőkészebbek és szolidárisabbak legyünk másokkal szemben? 


– A félelem a közönyig vezethet, s a „miért pont nekem kellene megoldani?” kérdésből adódik. Tehernek érezzük azt, amiről azt hisszük, nem a mi dolgunk. Miután sokszor az is teher, aminek a megoldása valójában ránk vár, nem csoda, ha így érzünk. Mégis azt hiszem, a közönyhöz sokkal inkább az tesz hozzá, hogy az elérhetetlen dolgok sugallata, a kevéssel nagy sikerekhez való jutás naponta megkérdőjelezi saját értékrendünket. Valószínűleg azt kellene megértenünk, hogy amikor segítünk vagy szolidárisak vagyunk, nem a saját lehetőségeinket és a saját gazdagságunkat „csapoljuk”. Amennyiben nem kell féltenünk az úgynevezett sajátot, sokkal nyitottabbak lehetünk. Tehát a válasz bennünk rejlik. Hiába várunk külső segítségre, hiába mutogatunk másra, amíg magunkban ez a megértés nem születik meg, akadályai lehetünk a változásnak. 


– Nem először az adományvonal „megtestesítőjeként”, hanem szinte mindig, minden daloddal, szövegeddel, megjelenéseddel nemcsak szólsz, de üzensz is az embereknek. A segítségnyújtásra szólítva ugyanúgy oda kell figyelni a szavaidra, mint ahogy a dalszövegeid is értő, érző füleket kívánnak. 

– Ha az ember pontosan tudja, mit és miért szeretne, akkor az, hogy ehhez milyen eszközt használ, majdnem mindegy. Alapvető meggyőződésem, hogy az életünket nagyon különböző módokon élhetjük: alacsony színvonalon, de értékesen, teremtően is. És ez sohasem az anyagiakkal függ össze! Az élet megélése, a saját életünk megalkotása semmivel sem kevesebb, mint amit a művészetben kreativitásnak hívunk. Egyetlen esetben nem történhet ez meg, ha magunk sem hisszük el, hogy lehet saját életművünk. Pedig olyan egyszerű ez, ráadásul a nyelvünk is olyan pontosan kifejezi: a saját sorsunk kovácsai vagyunk. Persze más kérdés, hogy volt időszak, amikor ennek az ellenkezőjét akarták velünk elhitetni. De rá kell jönnünk, nincs jó tündér, nincs megváltás, aki majd helyettünk varázsol. Viszont vagyunk mi magunk a képességeinkkel, az erőnkkel, a lehetőségeinkkel, a törekvéseinkkel, a szándékainkkal. Azok, akik pályáztak az adományvonal  kedvezményezettségének elnyerésére, már korábban is bizonyítottak, tettek, segítettek, valamit megvalósítottak, és az az anyagi impulzus, amihez e lehetőség által jutnak, lehetővé teszi, hogy folytassák, kiteljesíthessék mindazt, amit addig pénz hiányában nem tudtak. Energiatöbbletet kaptak, ami arra való, hogy éljenek vele… és élnek vele!  


– „Kész szavak” című új hangoskönyvedben az egyik írásod arról szól, mennyire nem figyelünk másokra. Még kérdezni sem tudunk. 


– Nekem nagyon furcsa, hogy nem kérdezzük egymást, mégis véleményt alkotunk. Olyan véleményt, ami csak a saját érzéseinken, benyomásainkon alapul. Pedig fogalmunk sincs a másik valódi körülményeiről, érzéseiről!  


– Talán idő sincs odafigyelni. 


– Az időhiány kiváló bűnbak. De én nem tudom elképzelni, hogy ne járjam körbe a dolgokat, és csak úgy, gondolkodás nélkül, hirtelen kimondott mondatokkal ítélkezzek, ne adj’ isten, ragaszkodjak bármihez is. 


– Utánamész a dolgoknak, helyzeteknek, az érzéseidnek?
 
– Igen. Nem rágódom rajtuk, de tudom, „elintézendők”. Vagyis valamikor majd kell teremtenem egy olyan helyzetet, amikor rendezem őket bármivel, bárkivel kapcsolatban. Nekem már az sem ideális, ha nem érzem magam elég jól egy szituációban. Harag, megbántottság, vita nélkül is lehet olyan kényelmetlenség, amiről tudom, nem hagyhatom, hogy úgy maradjon. 


– Az eddig támogatott alapítványok közül melyik állt hozzád a legközelebb, és miért? 

– A Down-kórosok alapítványa, melyet egy érintett mama hozott létre, és csodálatos működési elvet talált ki, határozott meg. A Down-dada-programtól kezdve, ahol arra képeznek embereket, hogy az édesanyáknak ők mondják meg, ha Down-kóros gyerekük született, egészen az önálló felnőttélet kialakításának apró feltételéig. Mindent magában foglal: előrelátó, átgondolt, emberséges, megértő és nagy emberi értékekről tanúskodik. Visszatérve az adományvonalhoz, mi a segítség lényege? Valamennyien akkor segítünk, ha a másikat valamihez hozzájuttatva eredmény születik. Aki valójában segít, meglátja a probléma igaziságát, és azt is meg meri nézni, mivel kapcsolatban segít.

Fotó: »









Telekom Adományvonal

A 2002. május 1-jén elindított Matáv Adományvonal (ma már Telekom Adományvonal) azzal a céllal jött létre, hogy összekötő kapocs legyen a civilszervezetek és a társadalom szolidáris tagjai között. Az Európában is egyedülálló kezdeményezés közvetlen célja az adományozás egyszerű módjának megteremtése. A 1788-as számot vonalas telefonról tárcsázva bárki könnyen, áfamentesen 100 Ft-ot juttathat a kedvezményezett szervezetnek. Minden egyéb – az adományozás során – felmerülő technikai költséget a Magyar Telekom vállal. Az adományvonal mára ismert és elismert, hiteles formája lett az adományozásnak, a kéthavonta elnyerhető kedvezményezettségre egyre több szervezet nyújt be pályázatot, melyek közül a Magyar Telekom kuratóriuma választja ki évente azt a hatot, melyek két-két hónapig élvezhetik az adományvonal kedvezményezettségét. 

Az alapítványok az elmúlt években befolyt összegből többek között koraszülötteket szállító mentőautót, mobil röntgenkészüléket, betegőrző monitort vásároltak szívbetegeknek, gyermekeknek terápiás orvosi rendelőt, hajléktalanoknak krízisautót működtetnek, anyaotthont létesítettek válsághelyzetbe került várandós nőknek, segítették az önálló élet kialakítását Down-szindrómával született embereknek, valamint hozzájárultak a fejlődő országokban a csecsemőhalandóság leküzdéséhez oltóanyag vásárlásával.

A hívásokból eddig több mint 170 millió forint gyűlt össze a segélyezettek javára. Katona Klári, az adományvonal szóvivője, akit hiteles személyként ismernek és fogadnak el az emberek, tanácsaival és személyiségével nagyban hozzájárul az adományvonal népszerűsítéséhez. Az adományvonallal elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a Magyar Telekomot már többször választották – legutóbb 2005-ben – az „Év Vállalati Adományozójának”, valamint ahhoz, hogy elnyerte a Superbrand minősítést a „társadalmi felelősségvállalás” kategóriában.      

• További információ az adományvonalról »
         
     
     

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top