nlc.hu
Életmód
Mikor mivel inhaláljunk?

Mikor mivel inhaláljunk?

Kapar a torkom, eldugult az orrom, fáj a fülem, lüktet a halántékom, lázas vagyok… A felsõ légúti betegségek panaszait jól ismerjük, sõt, egy-egy szezonban többször át is éljük õket.

Azt szintén mindannyian tapasztaltuk már, hogy ilyenkor nagyon jólesik a nedves, párás levegő belélegzése. S ha gyógynövények inhalálásával kiegészítjük a kúrát, gyorsabb gyógyulásra is számíthatunk!


1. Kamilla – az arcüreg őre

Gyógynövény/szer





A kamillát orvosi székfűnek is szokták nevezni, talán a legnépszerűbb gyógynövényünk, s inhaláláshoz is a leggyakrabban alkalmazzák – nem véletlenül. Hiszen a benne lévő illóolajok gyulladáscsökkentő hatásúak. Így a felső légúti betegségek csaknem minden panaszának enyhítésére használhatjuk, és ami talán még fontosabb, segíthet e bajok egyik súlyos szövődményének, az arcüreggyulladásnak a megelőzésében.


Alkalmazása

3 ek. kamillavirágot leforrázunk, s azonnal föléhajolunk. Naponta kétszer gőzöljünk!


Egy kis anatómia

Az arccsontokban levegővel teli üregek, úgynevezett orrmelléküregek (köztük a homloküreg és az arcüregek), találhatók. Ezek csökkentik az arccsont súlyát, és zengővé teszik hangunkat. Felső légúti bajoknál szövődményként fordulhat elő, hogy az üregek – amelyekben a levegő közlekedik az orrjárattal – elzáródnak, váladékuk nem tud kiürülni, a pangó nyákban elszaporodnak a kórokozók, és gyulladás alakul ki.


Nők Lapja-tipp

Az arra érzékenyeknél a kamilla is allergiás reakciót válthat ki, ilyenkor azonnal hagyjuk abba az alkalmazását!

2. Konyhasó – a csillószőrökért

Gyógynövény/szer

A konyhasót mostanában sok támadás érte – joggal. Hiszen túlzott fogyasztása valóban hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához. Ennek oka, hogy nátrium molekulája vizet köt meg, így nő a keringő vér mennyisége, ami emeli a vérnyomást. Ám párája a légúti bajok legyőzésében sokat segíthet: nyákoldó hatású és a légzőrendszer nyálkahártyáját „tisztántartó” csillószőrök munkáját is támogatja.








Alkalmazása

1 l forrásban lévő vízben feloldunk 1 csapott kk. konyhasót.


Egy kis anatómia

Teljes légzőrendszerünk nyálkahártyáját – az orrüregtől a hörgőkig – úgynevezett csillószőrös hengerhám borítja. Ennek minden sejtjét mikroszkopikus méretű csillók borítják: úgy kell elképzelnünk, mint milliónyi kisostort, amelyek egy irányba csapkodnak. E csillók a nyálkahártyán képződő folyadék-filmréteget kifelé terelgetik, eltávolítva ezzel az esetleg bejutott szennyeződéseket és kórokozókat.


Nők Lapja-tipp

A cigarettafüst és az ipari porok károsítják a csillószőröket, így azoktól óvakodjunk!





Inhaláláskor…

1. …fejünket legalább harminc centiméter távolságban tartsuk a gőzölgő táltól!

2. …a gyermeket soha nem hagyjuk egyedül, a kisdedeket pedig vegyük ölbe!

3. …ajánlatos, de nem kötelező, törülközőből készült sátor alá bújni a főzettel!

4. …bőrünket óvjuk a forró gőztől: kenjük be zsíros krémmel!

5. …ha bármilyen panaszt (például mellkasi szorítás, bőrviszketést) észlelünk, azonnal hagyjuk abba!
3. Zsálya a torokra

Gyógynövény/szer

A zsálya nem csupán a pástétomok és töltött húsok pompás fűszernövénye, hanem a torokfájás leghatékonyabb természetes gyógyszere is. Illóolaja ugyanis kiváló baktériumölő és fertőtlenítő. Ezért nemcsak inhaláláshoz ajánljuk, hanem teaként kortyolgatni, illetve főzetével gargarizálni is. Cseranyagának köszönhetően pedig érösszehúzó és vérzéscsillapító hatású, ezért fogínyvérzés esetén szintén segíthet.


Alkalmazása

2-4 kk. zsályalevelet leforrázunk, majd 10 percig állni hagyjuk.


Egy kis anatómia

A torok a garat felső, a szájüreggel határos része. Gyulladása azért oly gyakori, mert mind a szájon, mind az orron át belélegzett levegővel bejutó kórokozók itt találkoznak először a szervezet „védősáncaival”. A torokfájást gyakran kíséri a nyaki nyirokcsomók – olykor fájdalmas – duzzanata, ami azt jelzi, hogy immunrendszerünk harcol a bejutott kórokozóval, és rendszerint sikerül is megakadályoznia, hogy az az alsóbb légutakat is megbetegítse (tüdőgyulladás).








Nők Lapja-tipp

A zsályateát felfúvódásgátló és görcsoldó szerként is alkalmazzák.



4. Vöröshagyma – kismamáknak



…és még illóolajok

Ánizs, borsmenta, citrom, fahéj, erdei fenyő, majoránna, teafa, narancs, rozmaring, szantálfa, szegfűszeg illata szintén segíthet a felső légúti betegségek tüneteinek enyhítésében.


Gyógynövény/szer

A vöröshagyma kéntartalmú illóolaja – amely a semmivel össze nem téveszthető illatát és zamatát is adja – bizonyítottan baktériumölő hatású. Oldja a hörgők görcsét is, így segíthet a tüdő öntisztulási folyamataiban. A hagymatea pedig magas nyomelemtartalmának köszönhetően – amelyet a főzés során is megőriz – immunerősítő hatása miatt ajánlott megfázásos betegségek esetén, ráadásul kismamák is fogyaszthatják!








Alkalmazása

Kettévágjunk a hagymát, és 1 percig belélegezzük az illatát. (45 másodperc után érvényesül a baktériumölő hatás.)


Egy kis anatómia

A várandós és szoptató kismamák számára még a nátha tüneteinek enyhítése is problémát jelent, hiszen ezekben a hónapokban semmilyen gyógyszert nem tanácsos alkalmazni. Fontos tudni, hogy ez nem csupán a tablettákra, hanem más gyógyszerformákra is igaz: például bizonyos orrcseppek sem ajánlottak. Ahogyan a természetes szerekről szintén kötelező tájékozódni, hiszen például számos illóolaj alkalmazása tiltott kismamáknak!


Nők Lapja-tipp

A vöröshagymahéj főzetét természetes hajfestékként használhatjuk.





Hasznos honlapok

www.aroma.lap.hu

www.gyogynoveny.lap.hu

www.termeszetgyogyasz.lap.hu
5. Eukaliptusz – orrdugulás ellen

Gyógynövény/szer

Az Ausztráliában őshonos fa levelét, pontosabban az abban lévő illóolajat használják a természetgyógyászatban. Az illóolaj összetétele fafajonként változhat, abban azonban csaknem mind közös, hogy nyákoldó és hűsítő hatású. Így belélegzése az orr eldugulását megszünteti. Érdemes tudni, hogy fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása révén fogászati panaszok esetén öblögetésre is ajánlják.








Alkalmazása

A forró, gőzölgő vízbe pár csepp eukaliptusz-olajat cseppentsünk! Szaunában is alkalmazhatjuk.


Egy kis anatómia

Nátha esetén az orr eldugulását nem a fokozott váladéktermelődés okozza! Ilyenkor az orrüreg nyálkahártyája gyulladt, ami vérbőséggel és erős duzzanattal jár, s ez utóbbi zárhatja el a levegő útját. A gyulladás oka leggyakrabban vírusfertőzés. Így az antibiotikus kezelésnek ilyenkor semmi értelme, sőt, káros lehet. Az orrcseppek többsége érösszehúzó hatású, amelyek ezáltal lelohasztják a duzzadt nyálkahártyát is.


Nők Lapja-tipp

Az eukaliptusz olaja nemcsak gőzöléshez, hanem párologtatáshoz is kellemes.






Még több az e heti Nők Lapjából:





• Az én filmem, az én életem »
• A dögös mákos »
• A világ leghíresebb parfüm-kreátora » 
• Ítélkezős világ »
• Molnár Piroska szerelemről, elmúlásról, játékról »
• Stahl Judit az anya, a szakácsnő, az üzletasszony »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top