„»Ne felejtsétek, lányok, a vékony a gyönyörű – mondta az alacsony, köpcös férfi. – Viszlát mindenkinek! Találkozunk a jövő héten!« Ahogy vége lett a balettórának, kitörtünk a rendezett sorból – meséli Kinga –, és szaladtunk az öltözőkbe. Ledobtuk magunkról a tüllszoknyát, a rózsaszín harisnyát, a balettcipőt, és gyorsan bepakoltuk a bőröndbe. Magunkkal vittük a feszes spiccek és a piruettek emlékét meg a balettóra zárómondatának lenyomatát: »A vékony a gyönyörű.« Kétségkívül mindegyikünk lelkébe kellőképpen beleivódott az üzenet. Én még a naplómba is feljegyeztem, és díszes keretbe foglaltam.”
Ideálkép
Aki nem jár balettórákra, ugyanúgy találkozik ezzel a bizonyos mondattal, hiszen szinte mindenhonnan az árad felénk, hogy a vékony nő a gyönyörű. Ezt látjuk a filmekben, a kifutókon, a tévében. És persze, mivel minden nő gyönyörű szeretne lenni, így soha nem fogja magát annak tartani, míg elég vékonynak nem érzi magát. A hangsúly az elég vékonyon van.
Testsúlytól függetlenül manapság minden lány még vékonyabb szeretne lenni. Ennek pedig vagy egy étkezési zavar lesz a következménye, vagy öngyűlölet. A testképzavarok hátterében önértékelési problémák, kisebbségi komplexusok, megfelelési kényszer és egyéb fel nem dolgozott érzelmi problémák húzódnak meg.
1. A „jó kislány” szindróma
Ágit mindenki irigyelte a gimiben. Gyönyörű volt, jól tanult, az összes fiú szerelmes volt belé, és a színjátszó körben is mindig ő kapta a főszerepeket. „Mindig jól kellett teljesítenem, akár akartam, akár nem, mert mindenki ezt várta tőlem. Otthon én voltam a jó kislány, az iskolában a jó tanuló, a randikon az elbűvölő nő, és még sorolhatnám. Ez a megfelelési kényszer észrevétlenül behálózta az egész lényemet. Rányomta a bélyegét minden tevékenységemre.”
Testi tünetei lettek a lelki nyomásnak. Ági egyre szigorúbbá vált az étkezések és az edzések terén is. Így csapódtak le benne a környezete felől jövő elvárások. „Szinte csak zsírégetőn és táplálékkiegészítőkön éltem. Annyira aggódtam a testsúlyom miatt, hogy nem mertem az étteremben pizzát vagy – mondjuk – egy fagyikelyhet rendelni, és egyre fanatikusabb voltam az edzéseken is. Eluralkodott rajtam a tökéletességmánia, de közben attól rettegtem, hogy nem vagyok az.”
Egyszer átszakad a gát
„Aztán egy vasárnap délután rám tört valami furcsa, csillapíthatatlan falánkság. Mindent befaltam, ami csak a szemem elé került. Teljesen kiborultam. Kimentem a mosdóba, és megszabadultam az egésztől. Miután rájöttem, milyen könnyen meg tudok szabadulni a fölöslegesen bevitt tápláléktól, egyre gyakrabban kezdtem »bűnözni«. Szinte mindennapossá váltak ezek a kicsapongások és az azt követő hányások. Mivel csak a fölösleges tápláléktól akartam ilyen módon megszabadulni, elkezdtem a »répajelző« módszert alkalmazni. Az egészséges étkezéseket répával fejeztem be, így tudtam, ha a hányás során elérek a répákig, akkor megszabadultam attól, amit nem lett volna szabad megennem.”
A bulimiások gyakran a jó kislányok, a kitűnő tanulók, a tehetségesek, akiktől sokat várnak. Ez egy erős megfelelési kényszerbe került személy tünete, aki nem képes kezelni azt a helyzetet, amelybe került. Természetes emberi hajtóerő az, hogy mindig a jobbra törekszünk, de tudatosítani kell bennük, hogy a hibátlanság vagy a tökéletesség nem normális elvárás. Erre senki nem képes.
2. A „kilógsz a sorból” szindróma
Bea gyerekkorában helyes, pufi kislány volt. Szülei nem kezelték súlyfeleslegét problémaként, azt gondolták, egyszer csak kinövi majd. Az osztálytársai azonban már nem voltak ilyen elnézőek, jöttek az első pofonok. „Csúfoltak és kiközösítettek a többiek – meséli Bea. – Kövérnek tartottak, és ez nagyon bántott. Ekkor szembesültem először azzal, hogy a külsőm akadálya lehet annak, hogy beilleszkedjek.”
Beában fokozatosan kialakult az önutálat érzése. „A testem a fő ellenségemmé vált. Fogyókúra fogyókúrát követett, mindent kipróbáltam. Hiába. Amikor aztán megtudtam, hogy a zselatin képes megszüntetni az éhségérzetet, belekevertem a fogyókúrás italomba, és hónapokon keresztül kizárólag ezen a turmixon éltem. Így lettem kövérből anorexiás.”
Súlyos önértékelési zavart okozhat, ha valakit sok bántás ér, vagy kiközösítik a többiek gyerekkorában. Az öngyűlölet egyik tünete az anorexia, az étel elutasítása, az önbüntetés.
„Végül egy terápia során megtanultam elfogadni és szeretni önmagamat. Ez volt a kiút. Valószínű, hogy sosem leszek egy macskanő, de ezt most már meg tudom bocsátani magamnak.”
3. A „túl magas léc” szindróma
A teljesítménykényszer és a versenyhelyzet is testképzavar kialakulását okozhatja.
„Ötéves korom óta jártam balettre – meséli Kinga. – A kezdetektől fogva arra neveltek minket, hogy profi balerinák legyünk. Napi hat-nyolc órát edzettünk, és mindig formában kellett lennünk. A tanárok rögtön kiszúrták, ha felszedtünk akár csak egy kilót. Le is szidtak érte. Egész nap a tükör előtt álltunk, gyakoroltunk, és bámultuk magunkat, meg persze egymást.”
Elkezdődtek a szorongást okozó összehasonlítgatások. Ki a hajlékonyabb, ki a vékonyabb, ki a szebb. „Mindenki vékonyabb volt nálam. Kövérnek éreztem magamat közöttük, pedig normál súlyom volt. Tudtam, hogy ezzel a testalkattal sosem fogok jó szerepeket kapni, így elkezdtem hashajtókat szedni. Egy nap azonban ráébredtem, hogy vagy egy elfuserált, anorexiás balerina leszek, vagy felülemelkedem ezen az egészen.”
Ha egy gyerek nem éri el a szülők vagy edzők által elvárt eredményt, akkor a „nem vagyok elég jó” érzés olyan mélyen beleivódik a lelkébe, hogy szinte lehetetlen megszabadulni tőle. Nem minden gyerek személyisége bírja el ezt a terhet. Egy ilyen élmény sok nehézséget okozhat a későbbiekben.
Cseberből vederbe
Kinga abbahagyta ugyan a balettet, és nem lett anorexiás, de a testképzavara nem múlt el. A belenevelt teljesítménykényszer most túledzésben nyilvánul meg.
„Személyi edző lettem – folytatja. – Bicikliztem, hegyet másztam, úsztam, futottam. Mindennap több órát edzettem. Muszáj volt, mert különben nem mertem enni. Talán belül még mindig attól rettegtem, hogy nehogy meghízzak. Hat év múlva azonban a krónikus kimerülés állapotába kerültem.”
Az új életmód is megbosszulta magát. „Ekkor megértettem, hogy nem terhelhetem túl a szervezetemet. Nem szabad mániákusan önmagammal foglalkoznom. Talán ehhez bizonyos fokú érettségre is szükség van. Mostanra megtanultam a testem nyelvét. Azt eszem, amit megkívánok, és akkor edzem, amikor jólesik. Pilatest oktatok, és jól érzem magam a bőrömben. Megtanítom az embereknek szeretni és tisztelni a testüket. És nem a szépségért, hanem az egészségért.”
4. A „szeretethiány” szindróma
Az érzelmileg „üres” gyerekkor is elvezethet a táplálkozási problémák és a testképzavarok kialakulásához.
Anna, ha a gyerekkorát kellene felidéznie, valahogy így festené le: „húzd ki magad”, „ne beszélj az asztalnál”, „tanulj szorgalmasan”, „ne tegyél fel kérdéseket”. „Még könyveket is kellett a hónom alá szorítanom, hogy a helyes testtartást gyakoroljam. Eleganciára és kifinomultságra akartak tanítani a szüleim. Hiányzott a sok nevetés, játék, ölelés. Szabályok közt éltem, egy magányos világban. Még testvérem sem volt.”
Azok a gyerekek, akik kevés érzelmet kapnak, szigorúan nevelik a szülei, vagy a szülők esetleg nem tudják kimutatni az érzelmeiket, hajlamosak ezt az érzelmi hiányt evéssel pótolni. Ez az úgynevezett vigaszevés. A hízás ellen pedig később jönnek a jól bevált módszerek. Hashajtók, étvágycsökkentők, és már ki is alakult az anorexia vagy a bulimia.
5. A „rossz örökség” szindróma
Az olyan anyukák, akik maguk is táplálkozási zavarral küzdenek, gyakran átörökítik ezt lányuknak is. Az alacsony önértékelésük miatt nem tudják belenevelni gyerekükbe az önbecsülést. A gyerek ilyenkor nem lát otthon normális szerepmintát.
„Sosem ettünk otthon egészségtelen ételeket – folytatja Anna. – A mogyoróvaj egyenesen méregnek számított. Még arra is emlékszem, hogy az apám azt mondta egyszer anyámnak, hogy »nem tudlak így szeretni, ha nem fogysz le«. Azt hiszem, neki is megvoltak az étkezéshez kapcsolódó félelmei. Azt láttam otthon, hogy a szeretet összefügg a testsúllyal. Ebben a hitben nőttem fel. Nem csoda, hogy én is alig mertem enni.”
Melyik szindróma ismerős?
Egy-egy testképzavar vagy étkezési probléma kibogozása során nagyon gyakran kihívásokkal teli vagy érzelmileg terhelt gyerekkor kerül felszínre.
Egy testképzavar azonban sokféle méretet ölthet. A mai világban, mivel a vékonyság korszakát éljük, a legtöbb probléma innen ered. Egy angol felmérés szerint a nők 56%-a teljesen elégedetlen a külsejével, 89%-uk pedig fogyni szeretne. Ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy csupán a nők egyetlen százaléka volt tökéletesen megelégedve a külsejével.
Ez pedig azt jelenti, hogy majdnem minden nő, aki ezt a magazint olvassa, azonosulni tud valamelyik szereplővel. A mai nőknek sok szerepben kell teljesíteniük, ezért sokan érzik úgy, hogy a testmozgás és az evés is valami olyan dolog, amelyet uralni kell.
Ha azt veszed észre, hogy függ a lelki békéd az evéstől vagy a sportolástól, akkor ez valószínűleg egy tünet, amely mélyen meghúzódó érzelmi problémát jelez. Érdemes felkutatni az igazi okokat egy pszichológus vagy terapeuta segítségével. Ha nincs ilyen előrehaladott állapotban az ügy, akkor talán elég, ha csak végiggondolod az eseteket.
