![]() |
Látszólag ellentmondás, hogy éppen, amikor kipattannának a rügyek, nyílnának az első virágok, ezernyi illattal telne meg a levegő, és csicseregni kezdenének a madarak, te üres tekintettel, lehangoltan és dekoncentráltan lézengsz, járkálsz fel-alá kedvtelen, céltalan.
De gondold csak végig, mit csináltál addig, míg a rügyek, virágok, madarak hónapokon át szunnyadoztak szelíden, gyűjtögették erejüket s készültek az első hívogató táncra a Napocskával? A nyári – jó esetben – néhány hetes nyaralás után megkezdted az őszi hajrát, teljesítettél, keltél korán és sötétben, hurcolásztad a gyereket iskolába, különórára meg edzésre, tülekedtél a bevásárlóközpontban a karácsonyi ajándékokért, millió dolog miatt stresszelted magad és végigetted a decembert, aztán egy darabig mindent a szilveszterre fogtál, majd szorgosan hessegetted a bűntudatot, miközben ernyedten egyre-másra szürcsölted a forró csokikat, ahelyett, hogy répát rágcsáltál volna.
Ha energiaháztartásodnak lenne egy helyre kis mutatója, most peckesen feszítene a lemerülésre figyelmeztető piros mezőben. Tehát, ha eddig magad helyett folyton másra, másokra figyeltél, most éppen ideje fordítani egy kicsit a dolgokon. A kérdés persze az, te magad akarsz-e lendületet venni?
![]() |
Depresszió?
Merthogy a tavaszi – és általánosan mindenféle – depresszió tünetei között van az erőtlenség, a cselekvéstől, újtól, jövőtől való félelem, és az ágy nemesül a világ legbiztonságosabb helyévé. Ráadásul a levertség jelei leginkább reggel jelentkeznek, amikor a legnagyobb szükséged volna arra, hogy fel tudj kelni, hogy frissen indulj neki a napnak. Tévedsz, ha azt hiszed, a vitaminok folyamatos pótlásával teljes mértékben elkerülheted a fásultságot. Vannak ugyanis szezonálisan jelentkező betegségek, melyeknek hátterében a különféle élettani működések évszakos hullámzása áll.
A napsütéses órák alacsony száma, a hosszú éjszakák és a hideg lassítják szervezeted működését, ráadásul ilyenkor lényegesen lecsökken a hangulatjavító hatásáról ismert szerotonin hormon mennyisége az agyadban, a tavaszi depressziót tehát jelentős részben a szerotonin-anyagcsere mélypontjának lehet tulajdonítani. A szerotonin csökkenésével ráadásul együtt jár a melatonin mennyiségének növekedése, ami lassítja az életritmusod, és álmosító hatással bír. Gyakori tünet még az alvászavar, a fáradékonyság, az aktivitás és a teljesítmény csökkenése, amit fokozhatnak még a fejfájás, a krónikus fájdalmak, a szájszárazság és a szexuális vágy csökkenése is. A munkahelyeden nehéz a koncentráció, lankad a figyelmed és feledékeny vagy. Nem ritka a hideg hónapokban a súlygyarapodás, ami szintén fokozza kedvetlenséged. Különösen rossz periódus lehet ez, ha éppen munkát keresel, mert az állásvesztés okozta stressz és a sikertelen keresgélés fokozhatják a depresszió mélyülését.
![]() |
Rázd fel magad!
Ezért nagyon fontos, hogy kimozdítsd magad teljesítőképességed mélypontjáról. Ha teheted, sétálj minél többet, partnereddel masszírozzátok át egymás testét, és közben ne feledkezzetek meg az illóolajokról sem. A levendulaolaj tisztító hatása közismert, a mandarin- és narancsolaj pedig nyugtató hatással lehet az estére. A zuhanyozást kezdd forró és fejezd be hideg vízzel, közben pedig egy kissé durvább kefével dörzsöld végig magad, így a hajszálereidben is fokozódik a vérkeringés.
Ajánlott a mértékletes tészta- és burgonyafogyasztás is, mert mindkettő növeli az agyban a szerotonin-termelést. Álmosság ellen segítenek a B-vitaminban gazdag élelmiszerek, főleg a gomba, a tej és a szárnyashúsok. Továbbá akkor se bújj el a napsugarak elől, ha még hideg van! Csukd be a szemed, fordulj a Nap felé és mosolyogj!


