Életmód

Dukai Regina: Vagány lány vagyok

Természetes szépség, akit az egyik férfimagazin olvasói az év legszexisebb nőjének választottak. Pedig Dukai Regina inkább fiús típusnak vallja magát, nem szívesen sminkel, örömmel bújik férfifarmerba, és sosem sanyargatja a testét.

Az interjúra a lakására invitál, ahol épp egy forgatás kellős közepébe toppanok. Az egyik csatorna készít anyagot a divatmániájáról. Mindenfelé táskák hevernek, pár ezer forintostól az exkluzív darabokig.

– Ennyire megszállottja vagy a táskáknak?

– Gyerekkoromban állandóan anyu táskáival rohangáltam, ma pedig több tucat saját darabbal büszkélkedhetek. Imádom mindet, szerencsére a párom igyekszik a kedvemben járni, és többször előfordult már, hogy meglepett egy-egy különlegességgel. Mindig nagyon figyelek a megjelenésemre, és ehhez az is hozzátartozik, hogy a cipőm összhangban van a táskámmal. Bár a Szex és New York című film egyik tanulsága az volt számomra: igazából bármit bármivel viselhet az ember. Inkább a sminkeléssel szokott gondom lenni, mert általában nem fűlik a fogam hozzá. Sok esetben csak szempillaspirált teszek fel, azt viszont szinte mindig. Ha mások sminkelnek ki, gyakran begyullad a szemem a nem megfelelően tisztított ecsetektől, vagy egyszerűen nem áll jól, amit készítenek. Éppen a napokban beszélgettem egy sminkmesterrel, aki osztotta a véleményemet a mai sminkesek többségéről. Elhatároztam, hogy beiratkozom a tanfolyamára, mert szeretném megtanulni az alapvető fortélyokat.

– Az FHM olvasói 2008 legszexisebb nőjének választottak. Mit szóltál az eredményhez?

– Száz lány közül választottak ki. Nem tagadom, vágytam erre a címre, jólesett az elismerés. Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy a száz nő közül valóban én vagyok a legszexisebb. Talán egyszerűen csak nekem volt most szerencsém.

– Ez az elismerés az alakodnak is szól. Mit teszel azért, hogy így nézz ki?

– Biztosan sokan nem fogják elhinni, de szinte semmit. Szerencsés alkatom van, ráadásul – nem szégyellem – meglehetősen lusta vagyok. Persze időről időre belevágok az edzésbe, leginkább aerobikórákra járok, de sajnos nem vagyok elég kitartó. Nyáron viszonylag sokat úszom, és bevallom, érzem magamon, mennyire hiányzik a rendszeres testedzés.

– Pedig néhány éve még egy aerobik-DVD-n is szerepeltél. Könnyen gondolhatnánk, sportos életet élsz…

– Azt a DVD-t egy nap alatt forgattuk le a nyári hőségben a strandon, és állítom, annyit még soha nem fogytam egy nap alatt. De magánszorgalomból ezt a teljesítményt nem ismételtem meg azóta sem…

– Csak azt ne mondd, hogy arra sem kell figyelned, mit eszel!

Pedig így van. Sőt! Amit megkívánok, megeszem, akkor is, ha már éjfélt ütött az óra. Ráadásul több, kevésbé diétásnak nevezhető kedvenc ételem is van, mint például a fokhagymás sült oldalas, a pattogatott kukorica vagy a gumicukor. Sosem tudnék diétázni, és szerintem nem lehet boldog az, aki folyton sanyargatja a testét. Én inkább a mennyiségre ügyelek, és ez bevált.

– Mi jelenti számodra a lelki feltöltődést?

– Zenét hallgatok, főleg lírai, érzelmes dalokat, és persze énekelek. Vagy sírok. Attól mindig megkönnyebbülök. Ha nagyon nekikeseredem, felhívom anyut. Igaz, ez az utóbbi időben egyre ritkábban esik meg, mert ma már nem szívesen beszélek a problémáimról, nem szeretek panaszkodni. Ugyanakkor tény, hogy érzékeny ember vagyok, ráadásul a végletesség jellemző rám: nagyon tudok szomorkodni, de ugyanilyen intenzitással tör rám a boldogság érzése is.

Az interjú folytatását az augusztusi Wellnessben olvashatod el.

További cikkek:
Nyár, fagyi, szerelem – Akovács Éva főszerkesztő ajánlása »
Dukai Regina elégedett a testével – videó! »
Dukai Regina folyamatosan lámpalázas »
Lap.hu:
Dukai Regina.lap.hu »
Celeb.lap.hu »
Sztár.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top