nlc.hu
Életmód
Sokat dolgoznak és rosszul alszanak a magyarok

Sokat dolgoznak és rosszul alszanak a magyarok

Az alvás világnapja alkalmából 18 565 fő megkérdezésével internetes felmérést végzett a Naturhome.hu "Így alszunk mi, magyarok - 2010." címmel. A felmérés, amelynek szakmai partnere a napidoktor.hu oldal volt, a magyar alvásszokások megismerését, alváskultúránk feltérképezését célozta. Az eredményeket a múlt év hasonló időszakában végzett vizsgálatokkal is összevetették.

Tavalyhoz képest némileg emelkedett a kialvatlansággal küzdők száma. A válaszadók 72 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25százalékuk ébred gyakorta pihenten s csupán 3 százalék számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással.

Idén később fekszünk és korábban kelünk, összességében kevesebbet alszunk, mint 2009-ben. Hétköznap minden második ember (56 százalék) fekszik le este 9-11 között, 8 százalék 9 előtt, s 36 százalék tér nyugovóra 11 óra után. A nap 6 előtt kezdődik legtöbbünknek (egészen pontosan a megkérdezettek 40 százalékának), 6 és 7 óra között ébred 35 százalék, 7 óra után pedig minden negyedik ember.

A nappali fáradtság komoly probléma

Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, mely a válaszadók 90 százalékát érinti. Közülük 41 százalék szenved naponta többször a rátörő álmosságtól, fáradtságtól.
Az előző évhez képest 3 százalékkal emelkedett az álladó alvásproblémával küzdők aránya, minden negyedik ember számára (23 százalék) okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás. A megkérdezettek 48 százaléka számolt be időszakos alvásproblémáról.

Emelkedett a hetente 40 óránál többet munkával töltők aránya, minden második ember (49 százalék) vállal pluszmunkát. Náluk 2 százalékkal magasabb az állandó alvásproblémák előfordulása, többen (67százalék) ébrednek fáradtan reggelente mint a kevesebbet dolgozók körében. Ezen kívül a sokat dolgozók között kiugróan magas, 90százalék azok aránya, akik stresszesen zárják napjaikat.

A fiatalok nem alszanak eleget!

Külön figyelmet érdemel a tizenévesek alvási szokásainak vizsgálata során kapott megdöbbentő adat: a fiatalok 81százaléka kialvatlan, nem alszik eleget, és 77százalékuk ébred reggelente fáradtan, leverten. A tinik 49 százaléka küzd időszakosan alvásproblémákkal, s további 15 százalékuk számol be állandó vagy visszatérő alvászavarról.

Ezek az adatok a fiatalok körében roppant aggasztóak, hiszen a kialvatlanság rontja a teljesítőképességet, az immunrendszer védekezőképességét, számos krónikus betegség előidézője, ezen kívül jelentősen emeli a depresszió kockázatát.
“Jól, pihentetően aludni tudni kell, enélkül nincs egészség. Sok esetben apró életmódbeli változtatásokkal – úgymint a mozgás, táplálkozás, hálóhely átalakítása – is jelentősen javul alvásunk minősége” – hangsúlyozta Nagy Gyöngyi, a naturhome.hu alvástanácsadója.
Hozzátette: “Vannak azonban olyan tünetek – súlyos horkolás, éjszakánként ok nélküli, gyakori ébredés, huzamos kialvatlanság és fáradtság – amelyek alvásbetegségre utalhatnak. Aki úgy érzi, hogy számára gondot jelent az alvás, forduljon mielőbb szakemberhez – az alvásbetegségek ugyanis gyógyíthatóak!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top