Nálunk ugyan az utóbbi húsz évben vált ismertté és terjedt el igazán a brokkoli, ám Dél-Európában már az ókorban is előszeretettel használták. A feljegyzések szerint az ókori Itália volt az első, ahol termesztették, s bizony az ókor leghíresebb szakácsa, a Tiberius császár korában élt Apicius is említést tesz róla legendás szakácskönyvében. Érdekes, hogy a valódi népszerűséget csak az 1920-as évek hozták meg számára.
Dobogós helyen a zöldségek között
A keresztesvirágúak törzsébe tartozó brokkoli az egyik legfontosabb daganatellenes anyagokat tartalmazó zöldség. A kutatások szerint, ha a népesség azon csoportjába tartozunk, akiknél fennáll a mell-, gyomor, bél-, prosztata vagy éppen tüdődaganat, kialakulásának veszélye akkor a brokkolitól hatékony segítséget remélhetünk a megelőzés terén. Ennek a zöldségnek ugyanis az egyik lényeges hatóanyaga a glükozinolát, amely az emésztés közben szulfarofánná alakul. Ez a vegyület elősegíti a szív- és érrendszer védekező képességét biztosító fehérjék termelődését. Emellett pedig csökkenti a szabadgyökök szintjét, azaz azon sejtkárosodást okozó molekulák számát, amelyek a különféle daganatos megbetegedésekért tehetők felelőssé. Különösen ajánlják dohányosoknak, hiszen a kutatások szerint a dohányfüst okozta káros sejtek méregtelenítő mechanizmusát is segíti helyreállítani a glükozinolát.
Ha pedig mindez még nem lenne elegendő indok arra, hogy elismerjük a brokkoli dobogós helyét, akkor nem árt tudni, hogy magas a C-, az E-, a B1- és B2-vitamin-, folsav- és béta-karotin-, a niacin-, a patoténsav-, a kalcium- és a vastartalma. S hogy melyik a legjobb brokkoli? Az, amelyiknek sötétzöld, már-már kékeszöld a virágzata, hiszen ebben van a legtöbb C-vitamin és béta-karotin. Ráadásul a káposztafélékhez tartozik, vagyis energiaszegény és magas a rosttartalma. Azoknak azonban nem ajánlott, akik epebántalmakkal vagy bélproblémákkal küzdenek, hiszen egyik mellékhatása a puffadás.
Nyersen a leghatékonyabb
Sokan rántva, köretként, salátaként fogyasztják. Jó tudni azonban, hogy a brokkoli akkor a legegészségesebb a számunkra, ha főzés és párolás nélkül, vagyis nyersen (például reszelve) esszük. Ennek az oka, hogy a zöldségben lévő hatóanyagok hőérzékenyek, és főzés közben csökken a mennyiségük. Akik igazán szeretnék élvezni áldásos hatását, azoknak érdemes brokkolicsírát vásárolni, hiszen ebben a kifejlett brokkoli hatóanyagának százszorosa található meg, így tehát százszor annyira védi sejtjeinket a daganatos megbetegedésektől is. Természetesen a csírát salátába is tehetjük, vagy ízesíthetünk vele szendvicseket is. Ha pedig nincs lehetőségünk frissen beszerezni e nagyszerű zöldséget vagy annak csíráját, akkor hiányát étrend-kiegészítő formájában, kapszulaként pótolhatjuk.