A női szépség alulnézetből

Bár az intimplasztikai műtétek hátterében leggyakrabban a – vélt vagy valós – férfiúi nemtetszés áll, tulajdonképpen máig meghatározhatatlan, milyen is a „szép” vagina. Az intimkozmetika pedig csak az érem egyik oldala – az ártatlanság is újraértelmezhetővé vált.  

Míg a Nobel-díjas írónő, Elfriede Jelinek regényének hőse, a zongoratanárnő azért ejt vágásokat egy borotvapengével a combjai között, hogy a kínzó szexuális vágyaiért büntesse magát, addig újabban sokan azért fordulnak plasztikai sebészhez, hogy erotikus kívánságaik beteljesülése zavartalan lehessen: „Szigorú, vallásos családban nevelkedtem – meséli egy szorongó, orgazmusképtelen női páciensem. – A vaginámra még egy pillantást sem vetettem soha. Az előző férjemmel terápiára is elmentünk, ahol a szexuálpszichológus arra kérte a páromat, hogy nézzen meg közelebbről, és mesélje el nekem, milyen vagyok odalent. Hogy megtanuljam szeretni és kívánatosnak látni magam… A következő ülésen, amikor a terapeuta megkérdezte a férjemet, mégis milyennek talált, ő nyomban rávágta, hogy gusztustalannak. Akkor döntöttem el, hogy amíg rendbe nem hozatom magam egy orvossal, senki sem érhet hozzám!” A műtét gyorsan lezajlott, a kielégülés képessége azonban egyelőre várat magára.

A plasztikai sebészhez forduló nők közül azok, akik esztétikai okokra hivatkoznak a műtét indoklásakor, általában maguk sem képesek megfogalmazni, milyen is az „elfogadható” vagy a „szép” vagina. „Úgy, ahogy van, szörnyű az egész! – fakadt ki keserűen egy amerikai kutatás résztvevője. – Úgy érzem, egy rút terület a testemen, amelyet megpróbálok annyira elrejteni, amennyire csak lehetséges. A kisajakműtétet azért vállaltam, mert gyűlöltem, amikor a legapróbb darabka is kitüremkedett odabentről.” Bár akadtak lelkes orvosok, akik lányok-asszonyok százait méricskélték le, csak hogy megállapítsák: a szeméremajkak vagy a csikló méretét tekintve óriási az emberek közötti változatosság, a korrekciós kedvünk máig nem apadt. 2004 óta megduplázódott az intimplasztikai műtétre jelentkezők száma – annak ellenére is, hogy továbbra sincsenek világos elképzeléseink arról, milyen is volna a „normális”.

A „tisztességes asszony” öle

„Igazad van, korábban fogalmam sem volt, milyen a női szépség alulnézetből – emlékszik vissza a 31 éves Júlia. – Az egész a szőrtelenítési őrülettel kezdődött. Miután kipróbáltam a brazilgyantát, csak még nyilvánvalóbbá vált, hogy a nagyajkaim nem takarják el a kisajkakat, de végül is nem zavart. Később a társaságunkban egyszer szóba került a pornófilmnézés, és meglepődve hallottam egy ismerős fiú szájából a »gyönyörű punci« kifejezést. Mégis milyen az? És milyen, ha nem szép? Akkor talán nem kívánatos? Kutakodni kezdtem a neten, és összeállt a kép: a »kilógás« a probléma. Amit odáig észre sem vettem, hirtelen elkezdtem mélyen gyűlölni. A zuhanyzóban takargattam magam a lányok előtt, az új szerelmemnek pedig nem engedtem, hogy ott is megcsókoljon, miközben korábban szinte kiköveteltem az orális szexet. Amikor olvastam a kisajakplasztikáról, hihetetlenül felvillanyozott, hogy létezik egyáltalán megoldás.”

„Az intimszőrzet teljes eltávolításának divatja mintha a lemeztelenítés, a feltárulkozás, azaz a női felszabadulás mellett törne lándzsát – a kisajkak takarásával kapcsolatos elvárások azonban egy ósdi és elavult nőképet támogatnak. ”

Annak ellenére, hogy a nők jelentős hányadának nem zárnak „tökéletesen” a nagyajkai, az igazodás iránya mégis a maximális fedés, a kisajkak elrejtése felé mutat. A bújtatottság azonban érdekes kettősségre világít rá a női testhez való viszonyunkban. Az intimszőrzet teljes eltávolításának divatja mintha a lemeztelenítés, a feltárulkozás, azaz a női felszabadulás mellett törne lándzsát – a kisajkak takarásával kapcsolatos elvárások azonban egy ósdi és elavult nőképet támogatnak. A közkeletű sztereotípiák szerint a túlságosan nagy – vagyis a jól látható – kisajkakkal rendelkező nők fehérmájúak: korán kezdték a szexuális életet, élvetegek, és rengeteget maszturbálnak. A „tisztességes asszony” öle ellenben tiszta és zárt (azaz szőrtelen, sima, és a combok közötti rés képét nem csúfítja holmi „oda nem illő” bőrdarab).

Kérdés tehát, hogy merrefelé induljon Korunk Nője, ha idomulni kíván. Legyen egyfelől érzéki és buja – másfelől azonban a szenvedélyességgel összekapcsolható testi jellegzetességeket, mint amilyen a kikandikáló kisajak, sürgősen metssze le magáról? Zárja el úgy, hogy kizárólag egyetlen férfi, a Kiválasztott férhessen hozzá? A női titkok és a szentélybe egyedüliként merészkedő hercegfiú népmesei témája köszön vissza az intimplasztika másik húzóágában, a szűzhártya-helyreállításban is.

Szüzesség 2.0 – etikai dilemma?

Az úgynevezett hymenoplasztika során vagy a szűzhártya darabkáit illesztik ismét eggyé, vagy a hüvelyfalból vett szövetekkel pótolják a hiányt. Az eljárás elsősorban azokban a kultúrákban különösen népszerű, ahol a hajadon lány értékét az érintetlenség jelenti, mégpedig úgy, hogy a szexuális járatlanság a rokonság számára is egyértelmű és bizonyítható legyen. Guatemalában például, ahol a szüzességüket elveszítő lányok óriási megaláztatásnak és a közösségből való kizárásnak vannak kitéve, a nők több mint két százaléka dönt az ezerdolláros műtét mellett, amellyel – a borzalmas higiéniát, a fertőzésveszélyt és a kuruzsló orvosokat tekintve – gyakran az életüket is kockáztatják.

„A »lányság« visszaszerzésére újabban nemcsak gyűrűs menyasszonyok, hanem az esküvőt rég maguk mögött tudó nők is igényt tartanak.”

„A családunkat hatalmas szégyen érte – meséli Dániel, egy 19 éves oláhcigány fiatalember. – Az unokabátyám esküvője után nem sokkal kiderült, hogy az asszonyát korábban már megszöktette egy fiú. Az apjáék persze utolérték, és később orvoshoz is vitték a lányt. Mivel gazdagok voltak, azt gondolták, hogy a pénzükért visszacsinálhatják a dolgot. Az emberek száját viszont nem varrhatták össze. Az ilyesmi mindig kiderül.” A szűzhártya helyreállítása komoly etikai dilemma elé állítja magukat az orvosokat is. Egyfelől szabad-e segédkezet nyújtaniuk a gyanútlan vőlegény átvágásában? Asszisztálhatnak-e egy olyan frigy létrejötténél, amely kezdettől fogva hazugságra – és nem a felek kölcsönös őszinteségére – épül? (Bizalomról akkor, amikor az adott szónál értékesebb egy véráztatta lepedő, talán egyébként sem érdemes beszélnünk.) Másfelől azonban tudható, hogy az ártatlanságot piedesztálra emelő társadalmakban a fiatal lányok egy része családon belüli erőszak áldozataként veszíti el a szüzességét. Így a kérdés kérdés marad: vajon mivel árt igazán a doktor, ha a gyenge és mások által többszörösen kihasznált lányt védi a rá váró további kínoktól, vagy ha egyszerűen megtagadja a műtétet?

„Mintha kicseréltek volna az ágyban”

A „lányság” visszaszerzésére újabban nemcsak gyűrűs menyasszonyok, hanem az esküvőt rég maguk mögött tudó nők is igényt tartanak. Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy a feleség a „szüzesség illúziójával” kívánja megajándékozni – afféle szerepjátékként, a monotónia megtörése céljából – a férjét. Az egy-két órás műtét és az aktus előtt felhelyezett vérampulla az idő jelképes visszaforgatásának a kellékei. Lényegében a szerelmesek egymásra való totális igényét mutatják: a „második szüzességét” a szeretett férfinak ajándékozó nő megpróbálja elhitetni a kedvesével, hogy a múlt újraírható. Hogy mostantól nemcsak a jelenben, de a megismerkedésük előtti időkben, vagyis mindörökké az övé.
Míg az álszüzesség egyetlen alkalomra szól, és az erotikához kevesebb köze van, mint a működőképes rokoni-házastársi kapcsolatok fenntartásához, addig a kisajakplasztika célja leggyakrabban a szexuális felszabadulás. „Fogadd el magad, fogadd el magad! Ezt mantráztam mindennap, és egy csomó területen sikerült is – meséli Zsuzsa, aki fél évvel ezelőtt jelentkezett intimplasztikára. – Attól viszont, hogy a csipkebugyim férfiasan duzzadt, undorodtam. Nőies nő akartam lenni, és ebbe az a pénisszerűség a lábaim között egyszerűen nem fért bele. Utáltam, hogy tehetetlen vagyok vele szemben: tornával, diétával, az összes cselekedetemmel együtt is elpusztíthatatlan. A műtét húsz perc sem volt. Azóta mintha kicseréltek volna az ágyban.”

Függőség és tökéletlenség

„Akivel idáig eljutok egyszer, akinek mindezt megmutatom, attól azt akarom, hogy engem lásson. Hogy merjen tökéletlennek látni. Igazinak.”

Zsuzsa tapasztalatai vitathatatlanok. A testi hibákkal való túlzott foglalkozás és az állandó önmagunkra koncentrálás az önfeledtség átélésének – így magának az orgazmusnak is – a legfőbb akadályai. Az oldódás feltétele, hogy ne tapadjon meg a figyelmünk olyan kérdéseknél, mint „nem érzi-e majd a párom úgy, hogy igazából egy férfival szeretkezik?”, vagy „mi van, ha rondának vagy nevetségesnek találja?”.
A jó szex a gyengeségeink vállalásáról és meghaladásáról (is) szól. Ha mégis úgy érezzük, képtelenek vagyunk elfogadni, hogy a testünk épp azon a területen nem felel meg az ideálisnak, amelyet talán a legfontosabbnak tartunk a saját jóllétünk szempontjából, és a műtétet az újjászületéssel érezzük egyenértékűnek, dönthetünk így is. Mielőtt azonban tárcsáznánk a sebészt, érdemes alaposan átgondolnunk Andrea, a korrekciósműtét-függőségéből lassan-lassan felépülő páciens szavait: „A mellemmel kezdődött. Lapos voltam, fiús. A depresszióm és a magányosságom kizárólagos oka a melltartómban keresendő, gondoltam. Két évig rakosgattam félre a fizetésem, míg végül órákig bámulhattam a szilikoncsodákat a tükör előtt. Nem hittem el, hogy magamat látom! Ordítottam a boldogságtól – nagyjából két hétig. Utána feltűnt, hogy kissé horgas az orrom. Keskeny a szám. Eláll a fülem. Nem ragozom: az elmúlt tizenöt évben nem nyaraltam, fillérekért öltözködtem, és egy fagyit is sajnáltam magamtól. Készülődtem arra, hogy majd egyszer, valamikor a távoli jövőben igazán szép, igazi végzet asszonya leszek. Már csak egy utolsó vágás, egy utolsó simítás… Fél éve terápiára járok inkább. Esténként néha a kezembe veszem a klinika reklámanyagait: szeméremdomb-feltöltés, hüvelyszűkítés, G-pont-nagyobbítás. Lassan próbálom meggyőzni magam arról, hogy már nem érdekel. Akivel idáig eljutok egyszer, akinek mindezt megmutatom, attól azt akarom, hogy engem lásson. Hogy merjen tökéletlennek látni. Igazinak.”          

Cikkünk a Marie Claire novemberi számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

• Parfümök ínyenceknek
  
• Az ősz új színei: kávé, csoki, karamell
  
• Spirituális utazások: magunkat keressük Tibettől Mekkáig
• Szavakkal fegyverek helyett

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!