Több mint 30 nőt kérdeztem meg, hogy mit gondol arról: a múltban és a jelenben vajon a férfiak vagy a nők dolgoztak/dolgoznak többet? Sokan visszakérdeztek: a munka nehézségét, vagy magát a munkával eltöltött órák számát véve alapul? Ez utóbbi: azaz időben melyik dolgozik többet úgy nagy általánosságban? MINDEN NŐ kivétel nélkül úgy ítélte meg, hogy egyértelmű, hogy a nő.
Egy Susan Maushart nevű ausztrál nő néhány éve írt egy igen provokatív (sőt időnként dühödt) hangvételű könyvet erről a helyzetről „Asszonysors” címmel. Tőle idézek:
„Ma Ausztráliában a dolgozó vagy nem dolgozó nők 70-80 százalékban járulnak hozzá a házimunkához és a gyerekneveléshez – ez derül ki Ken Demsey 1999-es felméréséből. Azok a férjek, akiknek a felesége teljes állásban dolgozik, nem végeznek több házimunkát, mint azoknak a férjei, akik nem dolgoznak. Ezek az ijesztő és mégis ismerős statisztikák azonban jól leplezik a tényt, hogy a feleségek száz százalékban gondoskodnak még a férjükről is: ezt a sok-sok fizikai és érzelmi gondoskodást nevezem én asszonymunkának.
A mostani kutatások kimutatják, hogy a férfiak és a nők egyenlően becsülik meg a fizetetlen házimunka vállalásának aránytalanságát. Vagyis mindkét nem látja a házimunka aránytalan elosztását, de valójában csak néhány éve emelünk ez ellen szót.
Ez feltehetően azért van, mert a nő az, aki átlátja az otthon és a háztartás rendjét, és ő tudja ezt igazán összefogni. Egy férfi nem igazán veszi észre az ágy alatt a pormacskákat, és ha észreveszi, se nagyon zavarja. Mivel agyi adottságai miatt sokkal inkább lineárisan gondolkodik, a nő pedig holisztikusan, azaz sokkal jobban átlátja az otthoni teendők közötti összefüggéseket, feladatokat és ezek sorrendiségét, ezért ő az, aki a munkából hazaérve otthon dolgozik tovább. Ő az, aki kiszolgálja a férfit, a gyerekeit, és amikor már mindenki nyugovóra tért, még a másnapi tízóraikat csinálja, még elpakol a konyhában, még kirakja szellőzni, száradni, vagy bepakolja, elrakja, előkészíti, stb… Ha ezt szótlanul tesszük, „tökéletes” feleségek vagyunk, ha nem, akkor elkezdtünk „elházisárkányosodni”. Na jó, persze létezik megértő társ és tiszta kommunikáció is…
Évezredeken át voltak arra kondicionálva a nemek, hogy a nő feladata a gyermeknevelés és az otthon rendben tartása. Pont. Az emberiség történetében még csak egy szösszenetnyi idő telt el azóta, hogy a nők tanulhatnak, dolgozhatnak, és kiléphettek a rájuk osztott szerepből.
Elhiszem, hogy az ősnőnek kellett vigyáznia a tüzet, a gyerekeket és az állatokat, amíg a férfi elment fáért vagy vadászni, de mindebből már semmi nem valós! Ehhez képest a szerepek mintha némileg megkövültek volna. És nekünk nőknek is nehéz kilépni ebből, mert beleivódott a zsigereinkbe, mert ezt láttuk az anyáinktól, nagyanyáinktól, mert ezt tartották „normálisnak” akkor is, amikor a nő épp úgy eljárt dolgozni, mint a férfi.
Ez egy olyan helyzet, ahol mindkét felet meg lehet érteni, de egyértelmű, hogy változásra és változtatásra van szükség e téren is! Megértem a nőket, hiszen a táplálási ösztön szinten bennünk van (jó esetben), plusz a több évezredes minta, és megértem a férfiakat, mert ők meg arra lettek hosszú évezredeken át kondicionálva, hogy a nő tegye elé az ételt és szolgálja őt ki. Ráadásul amikor meg akarunk egy férfit „fogni”, később pedig tartani, akkor ezt mi magunk tesszük. Amivel persze nincs is semmi baj. A baj csak azzal van, ha a közösen elvégzendő otthoni munkák aránytalanul oszlanak el. Nem gond, ha mindig a nő főz, és a családja elé teszi az ételt (én magam is ezt teszem, és kifejezetten élvezem is ezt a klasszikus női szerepet, bár már az is jól tud esni néha, ha engem szolgálnak ki), de akkor segítsen bevásárolni, elpakolni, és ezt ne kelljen minden alkalommal, mint valami megakadt lemezjátszó újra elmondani.
Igen, ez nekünk, nőknek a feladata, hogy az igazságos munkaelosztásra sarkalljuk a férfiakat aszerint, ki mihez ért leginkább! Ha pedig olyan munkáról van szó, amire mindketten alkalmasak (mosogató és mosógép be és kipakolása, porszívózás stb…), akkor abban egyezzenek meg! Eszembe jutott egy ismerős család, ahol belül a bejárati ajtóra minden héten vasárnap este ki volt rakva a heti közös, családi munkamegosztás rendje, amit együtt állítottak össze. A gyerekek már kamaszok voltak, így teljes joggal őket is befogták a közös feladatokba. Soha nem volt vita. Ha valakinek közbejött valami, akkor megkérte a másikat, hogy segítse ki, és legközelebb visszaadta, mint egy jó kolléga, amikor épp kisegítik egymást.
És ami nagyon fontos: hogy mindezt meg tudták úgy csinálni, hogy a nő nem lett házsártos őrmester, vagy a férje anyukája, hanem igazi, egymást segítő és támogató szövetségesek maradtak. Úgyhogy hajrá lányok, asszonyok!
