Életmód

Elindultak a férfiak a lejtőn

A nyugati országokban élő nők egyre inkább első számú családfenntartókká válnak, amit a férfiak nehezen viselnek: a jelenség depresszióhoz és házasságon belüli konfliktusokhoz vezethet.
Elindultak a férfiak a lejtőn„Úgy éreztem, hogy meg kell ölnöm a gyermekem”

Egyre jobban növekszik majd a depressziós rendellenességektől szenvedő férfiak aránya a nyugati országokban az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásainak következtében – figyelmeztetnek a szakemberek.

A pszichiáterek előrejelzései szerint a depressziós férfiak száma idővel utolérheti majd a női sorstársaikét. A szakemberek szerint a nagyarányú növekedésért a nyugati országokban már megindult két jelentős társadalmi átalakulás a felelős.  Egyrészt a férfiakat egyre inkább az érzéseik kifejezésére, és kemény, illetve sztoikus oldaluk elnyomására ösztönzi a társadalom. Másrészt ezeknek az országoknak a gazdasága jelenleg „mélyreható átalakuláson” megy át, amelyek során a hagyományos férfifoglalkozásnak számító fizikai munkák az alacsony, illetve közepes jövedelemmel rendelkező nemzetekhez kerülnek, vagy egyszerűen feleslegessé válnak a technológiai fejlődés következtében.

Elindultak a férfiak a lejtőn„A nőknél majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki valamilyen komolyabb depressziós rendellenesség az életük során, mint a férfiaknál” – mondta Boadie Dunlop, az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének munkatársa. A szakemberek szerint azonban ez a tendencia jelentősen változni fog az elkövetkezendő években.

„A gazdasági válság különösen rosszul érintette a férfiakat, mivel aránytalanul nagy mértékben sújtotta a hagyományos férfifoglalkozásnak számító építőipari, illetve gyári munkákat” – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

A szakemberek adatai szerint a 2007-ben kezdődött gazdasági válság óta az Egyesült Államokban megszűnt állások nagyjából 75 százalékát férfiak töltötték be, és nagyon kicsi a remény arra, hogy a gazdaság helyreállásával jelentős javulás lesz majd a hagyományos férfimunkák terén.

A szakemberek eredményei a Journal of Psychiatry című brit folyóiratban jelennek meg.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése