Egészségtelenül vásárolnak a boldog emberek |
Adam Okulicz-Kozaryn, a Texasi Egyetem kutatója azt vizsgálta, hogy az európai és az amerikai emberek boldogságról alkotott képe mennyiben tér el egymástól. A tanulmányt a Journal of Happiness Studies című folyóiratban publikálták.
A felmérés eredményei alapján a kutatók megállapították, hogy az európaiak boldogságérzete 28%-ról 23%-ra csökkent, amikor a munkaidejük meghosszabbodott. Ezzel szemben az amerikaiak boldogságérzete semmit sem változott a 43%-ról, nem számított, hány extra órát kellett ledolgozniuk.
A tanulmányból az derült ki, hogy az európai emberek jobban szeretik megélni és élvezni az életet, míg az amerikaiak inkább a pénzügyi sikerhez vezető „amerikai álmot” követik.
Korábbi kutatási eredmények az mutatják, hogy a boldogság a megszerzett vagyonból, a megnövekedett jövedelemtől, a munkahelyi előléptetésből és az élettel való elégedettségből eredhet. Az amerikaiak úgy gondolják, hogy a kemény munka révén előreléphetnek a munkahelyi ranglétrán, és emiatt tűnhetnek boldogabbnak, miközben többet dolgoznak.
A kutatók szeretnének további felméréseket készíteni, mely során az európaiakat nem egységesen kezelnék, hanem külön-külön országokra bontva mérnék fel a boldogság mértékét.
Forrás: medipress