Ellaposodott házasságok: ébresztő, mert elmegy az élet!

“Másszunk már ki a gödörből!”

Amikor azon kívül, aminek muszáj megtörténnie (a létfenntartás velejárói), nem történik semmi, illetve nem történik semmi új a két fél viszonyában. Amikor hiányzik az energiaáramlás, az adok-kapok építő és emelő töltése és a megújhodás maga.

Bert Hellinger azt mondja, hogy egy kapcsolat akkor jó, vagyis akkor emelik egymást a felek, ha egy kicsit mindig többet adunk vissza, mint amennyit kaptunk. Jóból mindig többet adunk vissza, a rosszból kevesebbet. Tehát – ha tartozni akarunk a másikhoz – akkor a tőle kapott negatívumból valamennyit vissza kell adni, akkor nem marad a másik az adósunk, és akkor tud tovább fennmaradni a kapcsolat. Ezt a „megdobnak kővel, dobd vissza menzai kenyérrel” elméletet csak akkor használjuk, ha tartozni, kötődni akarunk a másikhoz. Az ellaposodás akkor következik be, ha már jó ideje egyik fél sem ad a másiknak. Így viszonozni sincs mit.

Az persze egy külön téma, hogy mi számít adásnak. Ami a másiknak valóban jó. Amitől a másiknak jobb lesz, amitől kap valamit (információt, energiát, jó érzést stb.). Ismerek egy idős házaspárt, ahol a néni minden nap morogva a férje elé rakja a maga által megfőzött ételt. Nem szeret főzni – ez érződik is a főztjén –, az az életprogramja (sok ember van ezzel így, aki nem találta ki magát), hogy a főzéssel elüsse az időt, majd szidhassa a férjét, hogy neki 80 évesen még mindig dolgoznia kell. A férje már többször felajánlotta, hogy hozassák az ételt, de a néni mindig visszautasította ezt. Ebben az esetben nem a nő ad, hanem a férfi. Mégpedig a figyelmét, jelenlétét, ami nem kis dolog. A néni azért hazudja magának, hogy ő ad, mert retteg azzal szembenézni, hogy nincs szükség a munkájára (ez nem azt jelenti, hogy rá nincs szükség), és üres az élete. Rengeteg ember él hasonló hazugságban.

Amikor valaki felismeri, hogy ellaposodott házassága, az már az első nagyszerű lépés a változtatáshoz. Az alternatívák a következők lehetnek:

1. Elkezd energiát rakni a kapcsolatba. (Ezt megteheti fizikai, érzelmi és szellemi szinten egyaránt.)
2. Elkezd hárítani, a másikat szapulni, és elvárásokat támasztani. (Már ez is valami, legalább megjelent a Nagyalföldön néhány tüskés bozót.) De ha ez jó ideje megvan, akkor a megszokott lehúzó szkreccselés.
3. Kiszáll az illető.
4. Elfogadja a helyzetet (valamiért eddig erre nem volt képes), és elkezd ő változni. Vagyis saját magába kezd el energiát rakni. És amikor már közelebb jut magához, tisztábban lát, csak akkor dönt, hogy hogyan tovább.

Hogy kinek mi a megoldás: egyéni. Azt gondolom, hogy nagyon sok jelenleg a neurotikus, szorongó ember, akik rettegnek a változástól és változtatástól. Inkább maradnak a megszokott posványban vagy langyos vízben, minthogy vállalják a bizonytalan, de lehetséges jobbat, élettel telibbet. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, a bennünk levő bizalom, ősbizalom érzését lenne fontos erősíteni. Az pedig csak úgy megy, ha biztonságos körülmények között elkezdjük minél többször megélni a kontrollnélküliség állapotát. Mindebben a transzlégzés, transztánc és a különféle meditációk segíthetnek. Amikor elkezdjük megtapasztalni a kontrollnélküliséget: új utak, új kapuk nyílnak bennünk és előttünk. Mintha Hajdúszovátról, az Alföldről először kirándulna valaki az Alpokba…

Van választás! Kívánok hozzá éberséget, bátorságot, sok-sok erőt! Ébresztő, mert elmegy az élet!