A tanulmányban a tudósok magyarázatot adtak arra, miért olyan nehéz sokak számára visszavenni a sóból, annak ellenére, hogy folyamatosan azt halljuk: nem egészséges túlsózni az ételeket.
A felmérésben ausztrál és amerikai tudósok egereket figyeltek meg: néhányat sómentes, másokat sós diétán tartottak. Az állatok agyi aktivitását aztán összehasonlították normálisan etetett egerekével. Olyan egerek agyműködését is tanulmányozták, amelyek három sómentes nap után szabadon ihattak sós vizet. Amikor a rágcsálóknak sóra volt szükségük, az agysejtjeik olyan fehérjéket állítottak elő, mint amilyenek a drog- vagy nikotinfüggőség állapotában keletkeznek.
A kutatást vezető melbourne-i egyetem professzora szerint a tanulmány egy ősi ösztönre, a sóéhségre hívja fel a figyelmet, amely ugyanolyan idegi szerveződéseket hoz létre, mint amelyek elősegítik a drogfüggőséget. Azt is megfigyelték, hogy amikor az egerek számára megszűnt a sós íz élvezete, akkor részben elmúlt az állat étvágya is a fűszer után. A szakemberek meglepetten tapasztalták, hogy a nátriuméhség erőteljes hatással van a függőséggel kapcsolatos idegpályákra.
A kutatók szerint a só fontossága a szervezet számára azt jelenti, hogy ösztönösen vágyakozunk utána, és ez az ősi ösztön mélyen be van ágyazódva az agyunkba. Ez azt is megmagyarázza, miért találjuk annyira ízletesnek a sós ételeket.
Az átlagos brit emberek 8,6 gramm sót fogyasztanak naponta: ez majdnem másfélszer több az ajánlott napi 6 grammos mennyiségnél. Egy nemrég elvégzett tanulmány szerint ugyanakkor az alacsony sótartalmú diéta nem csökkenti egyértelműen a szívbetegség kockázatát, sőt néhány betegnél kifejezetten káros hatást eredményez. Egészségügyi aktivisták szerint azonban ez a megállapítás azért nem korrekt, mert a sócsökkentés sokkal hosszabb távon fejti ki hatását, mint a megfigyelés időtartama.
