Életmód

Lefogyaszt a rágás?

Ha alaposabban megrágjuk az ételt, hamarabb jóllakunk vele és ezért kevésbé hizlal - vagyis újabb kutatók találták fel a spanyol viaszt . Mégis a rágódiéta lehet a következő fogyókúradivat.

A rágás fogyasztA Harbin Orvostudományi Egyetem kutatói 16 elhízott és 16 normál súlyú fiatal rágási szokásait hasonlították össze. A kísérletből kiderült, hogy kapcsolat van a rágás alapossága és a jóllakottság érzéséért felelős hormon termelődése között: azok, akik az átlagosnak számító tizenöt rágás helyett legalább negyvenszer rágnak meg egy falatot, hamarabb érzik magukat jóllakottnak, és ennek köszönhetően átlag 12 százalékkal kevesebb kalóriát visznek be. Függetlenül attól, hogy milyen ételeket fogyasztanak.

Shuran Wang, a kutatás egyik vezetője szerint felfedezésük kulcsfontosságú. A rágáson, illetve a „jóllakottsághormonok” szabályozásán alapuló fogyókúrás módszer szerintük hatékonyabb megoldás lehet a pluszkilók elleni küzdelemben számos manapság felkapottnak számító csodadiétánál. Mivel eddig is tudtuk, hogy nem egészséges nagy falatokban, alapos rágás nélkül nyelni a falatokat, kissé kétkedve várjuk, hogy igaza lesz-e.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top