Életmód

45 kilót fogyott, miután cukrászdát nyitott

Az édesszájú anyuka korábban több módszerrel is hiába próbált lefogyni. Amióta azonban sütési tudományának mások is rajongói lettek, hatalmas változáson ment keresztül.

Korábban naponta többször kényeztette magát különféle, ínycsiklandó, saját készítésű édességekkel a 36 éves, kétgyermekes édesanya, Diane Michelson. Nem csoda, hogy elszállt minden önbizalma, amikor már 108 kilogrammot nyomott és óriási méretű ruhákat hordott a 165 centi magas, fiatal nő. Aztán elhatározta, hogy cukrásztudományát egy üzleti vállalkozásban hasznosítja, amelynek sikerei erőt adtak ahhoz, hogy Diane teljesen új életet kezdjen.

“Húszas éveim közepén krónikus fáradtság szindrómában szenvedtem, és elkezdtem hízni. Rászoktam a nassolásra és folyamatosan csak szedtem fel a kilókat. Nagyon édesszájú vagyok, imádom a süteményeket és a felfújtakat. Napközben gyakran rágcsáltam muffint vagy kekszeket, vacsora után pedig sosem hagytam ki a desszertet. Azon kaptam magam, hogy napi szinten sütök. Eltűnt minden önbizalmam, úgy éreztem, a személyiségem valahová, a kövér testem mögé bújt” – mesélte Diane.

A fiatal nő kezdetben bizonytalan volt, mert úgy érezte, ha cukrászdát nyit, az olyan lesz, mintha alkoholista dolgozna egy bárban. Az emberek dicsérték a süteményeit, és már régóta gondolkozott azon, hogy üzletet csináljon a tudományából, de félt, hogy attól végképp tönkremegy az egészsége.

Fotó: dailymail.co.uk
Fotó: dailymail.co.uk
Fotó: dailymail.co.uk
Fotó: dailymail.co.uk

A vállalkozás azonban igazi sikerélményt nyújtott, ami nagyon jót tett a lelkének: visszatért az önbizalma, csatlakozott egy diétás klubhoz és egy tánctársulathoz. Sőt, ma már zumba oktatónak készül. A konyhában pedig elrettentésképpen ott lógnak régi fotói, hogy még csak véletlenül se csábuljon el. A taktika bejött: annak ellenére, hogy minden nap mázsányi édesség veszi körül, Diane inkább a zsírszegény joghurtot vagy a cukormentes fagyit választja, és ma már csak 67 kilogramm.

Mindamellett szakmai sikereknek is örülhet, hiszen nemrég mesterfokozatú vizsgát tett cukrászatból, sőt a cambridge-i cukrászbizottság is tagjává fogadta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése