Amiben nincs semmi változás, azt előbb vagy utóbb megunjuk – legyen az párkapcsolat, munka vagy akár az egész életünk. Az unalom pedig feszültséget szül, az elfojtott feszültség meg olyan váratlan tettekre sarkallhat, hogy mi magunk is csak pislogunk és próbáljuk megérteni, vajon miért is tettük, amit.
Csigó Katalin pszichológus ezt úgy magyarázza, hogy előfordulhat olyan helyzet az életünkben, amikor „megrekedünk”, azaz megszűnik a folyamatos áramlás, változás körülöttünk – ilyenkor akár öntudatlanul is vágyni kezdünk valami újra, frissre. Persze ez nem úgy történik, hogy kristálytisztán látjuk, mi a problémánk, és egyből tudjuk is a megoldást, hanem gyakran csak valamilyen homályos, nyomasztó feszültség kerít az uralmába: ez a változás érlelődésének a szakasza. Ilyenkor mégsem egyszerű lépni, mert egyszerre szeretnénk az újat, az izgalmasat, viszont közben biztonságra és kiszámíthatóságra is szükségünk van. Az ideális tehát, ha stabil keretek között ugyan, de folytonosan formálódik, alakul az életünk.
Szakított a pasijával
„Már három éve együtt voltunk a barátommal, és bár úgy éreztem, nem tökéletes a kapcsolatunk, mégis küzdöttem érte, mert meg voltam győződve róla, hogy ideje családot alapítani és gyereket szülni. Aztán mégis máshogy alakult. Egy este elmentünk a barátom haverjaihoz, és míg ő jól érezte magát, én külön ültem egy székben, és figyeltem a beszélgető társaságot. Egyszerre teljes nyugalom szállt rám, és mintha kívülről láttam volna magunkat: őt, amint a barátaival szórakozik, és magamat, magányosan gondolkodva. Ebben a pillanatban minden eldőlt: egy szó nélkül felálltam és távoztam onnan. Még aznap este összeszedtem a holmijaimat a közösen bérelt lakásunkból, és elköltöztem egy barátnőmhöz.”
– Évi esetében egy klasszikus aha-élményt figyelhetünk meg – teszi hozzá a pszichológus. – Ebben az esetben nem valami külső élményre volt szüksége a döntéshez, hanem arra, hogy végre higgadt, külső szemlélőként tudja figyelni azt a kapcsolatot, amibe beleragadt, és ne a saját vágyaival legyen elfoglalva. Amint nem azon rágódott, hogy hogyan kellene megoldani a helyzetet, a szabadon áramló intuíció el is hozta a megoldást.
Még az országból is elutazott, annyira elege lett mindenből
Judit, 29 éves:
– Ezt a helyzetet nevezi a lélektan „szenvedésnyomásnak”. A szenvedés jó, a szenvedésre olykor szükségünk van: előfordul, hogy éppen ez ad elég erőt, lendületet ahhoz, hogy változtatni tudjuk, és megtegyünk olyan dolgokat, amiktől egyébként visszariadnánk. Ráadásul bár Judit valóban „elmenekült” a helyzetből, ezt konstruktív módon tette: pénzt keresett és időt adott magának, hogy kívülről láthassa a dolgokat – kommentálja Csigó Katalin a történetet.
Van, aki a munkáját hagyta ott
Tamás, 36 éves:
– Tamás esetében is jól megfigyelhető az aha-élmény, de neki egy külső impulzus kellett ahhoz, hogy átlássa, megértse: nem úgy akar élni, ahogy addig tette. Látszólag csak a munkahelyét hagyta ott, valójában a galambok elmélyült szemlélése arra ébresztette rá, hogy nem arra a hajszolt életformára vágyik, amibe beszorult. Tamás érzésekről akart dönteni, azt a létállapotot kereste, amiben jól tud működni.
