A gyereknek alapvető szüksége van az édesanyjára, és nemcsak biológiai értelemben, hanem az egészséges személyiségfejlődés szempontjából is. A világhírű német–dán–amerikai pszichológus, Erik Erikson szerint az anyával a születés után is fennmaradó szoros, meghitt, szeretetteli viszony a gyerekben megalapozza az „ősbizalmat”, amely ha nem épül ki az első életévben, akkor valószínűleg nem is fog soha. Az a hajó elment. Ugyanilyen vissza nem hozható és pótolhatatlan szerepe van a gyerek személyiségfejlődésében az apának. Ennek az életszakasznak Erikson az autonómia vagy szégyen nevet adta.
Nő vagyok, és élvezem!
Másfél éves korára nagyjából minden gyereknek kialakult fogalma van arról, hogy ő kisfiú vagy kislány. De a dolgot nem tartják még állandónak. Nem szokatlan, hogy a beszélni épp csak megtanult kisfiúk arról morfondíroznak, milyen anyukák lesznek, a lányok pedig arról, milyen apukák. Számos kutatás alapján arra lehet következtetni, hogy két-három éves kora között szilárdul meg a gyerekben nemi identitása. Hogy ez ne sérüljön, abban van óriási szerepe az apának. Egy kislánynak „egyszerű” dolga van, hiszen a nemi identitása azonos az édesanyjáéval. Ha tehát a mamájában szerethető és vonzó szerepmodellre talál, amelyből megérti, mit jelent nőnek lenni, akkor egészséges női identitása lesz – nő vagyok, és élvezem!
Ám hogy ez a kislány le tudjon válni az édesanyáról, hogy a saját, autonóm személyisége kialakuljon, ahhoz szüksége van az apára. Első és legfontosabb – és ez lányra, fiúra egyaránt igaz –, hogy megtapasztalja, az anyán túl nem a rideg semmi következik, hanem van ott egy másik lény, aki szereti és elfogadja. A két-három éves gyerek már sokat ügyesedett, érdeklődővé vált, fel akarja fedezni a világot, és ehhez nagyobb szabadságra van szüksége. Ha a kudarcai, félelmei, fájdalmai esetén azt tapasztalja, hogy vigasztalásért nem feltétlenül kell az anyához menni, hanem ott van az apa, aki mindezt nyújtani tudja, akkor nem veszíti el a kezdeményezőkészségét, érdeklődését. „Az apaság vezet el minket az anyától, hogy megérkezhessünk önmagunkhoz, és aztán önmagunktól folytatva az utat, beléphessünk a világba” – mondja erről a folyamatról Hans-Joachim Maaz világhírű német író, pszichiáter és pszichoterapeuta. Az előzőekben szóltunk már róla, hogy a kislányok sokáig azonosnak tekintik magukat az édesanyjukkal. És akkor egyszer csak megjelenik az apa, aki szintén visszaigazolja, hogy „én nő vagyok”, de másképp. Az ő visszaigazolása ugyanis kívülről, a másik nemtől érkezik (és nem belülről, az „azonosságból”, mint az anyáé). Az apával a kapcsolat mindig hordoz magában valami misztikumot és izgalmat. Hogy ez az intenzív viszony a kislány egészséges személyiségfejlődését szolgálja, ahhoz az kell, hogy az apa nyitott és elfogadó legyen, szeresse és tisztelje a feleségét, és egyáltalán a nőiességet, mert akkor kislánya is szeretve és tisztelve fogja érezni magát. A gyereket összezavarhatja, ha az apa rajong a kislányáért, de közben gyűlöli az anyját, mert éppen válófélben vannak. Azok a tinédzser lányok, akik harmonikus viszonyban vannak az édesapjukkal, magabiztosabbak, fejlettebb szociális kompetenciákkal rendelkeznek, és jobb teljesítményt nyújtanak azoknál, akiknek rossz az apjukkal a kapcsolatuk.
„Az apaság vezet el minket az anyától, hogy megérkezhessünk önmagunkhoz, és aztán önmagunktól folytatva az utat beléphessünk a világba.”
Legyen büszke rám az apám!
A fiúnak ahhoz, hogy egészséges férfiidentitása alakuljon ki, le kell válnia az anyjáról. Másfél éves kora körül a fiúgyerek ráébred, hogy ő nem azonos az anyjával, ő másmilyen. Férfiidentitása megszilárdulásához új kötődésre van hát szüksége, amire az apa – esetleg egy helyettesítő apafigura – személyében talál rá. „A fiúban a testi élményeire alapozva kialakul egy erőteljes megérzés, hogy ő nem pusztán független az anyától, hanem lényegileg különbözik is tőle – mondja Joseph Nicolosi neves amerikai pszichoterapeuta. – Ezzel párhuzamosan úgy kezd tekinteni az apára, mint aki »olyan, mint én vagyok«. A hasonlóság felismerésével egyre jobban kötődni fog az apjához. Szüksége lesz rá, és ezért keresni is fogja az elismerését, szeretetét és elfogadását. És hogy ilyenkor ne okozzon életre szóló csalódást – ami akár a nemi identitás zavaraihoz vezethet –, az apának nyitottnak, szeretettelinek és megértőnek kell lenni, pláne ha az a fiú az érzékenyebb fajtából való.”
Az apának kell megerősítenie a fiút férfiasságában, és ezt úgy tudja elérni, ha együtt vannak, és közösen csinálnak valamit. A fiú így megtapasztalja, milyen az, amikor egy férfi határozott és kompetens. Fontos a fizikai kapcsolat is, például hogy apa és fiai birkózzanak egymással, akár nagyobbacska korban is. Ilyenkor sokat tanul a gyerek, például azt, hogy a durvaság – csípés, rúgás – nem elfogadható. Így lesz képes felismerni és uralni indulatait. Kutatások igazolják, hogy azok a fiúk, akik pozitív apakép nélkül nőttek fel, hajlamosabbak a túlzott agresszivitásra, férfiasságuk túlhangsúlyozására, lenézni másokat, és hidegen, elutasítóan viselkedni.
Mindkét mintára szükség van
Anyaság és apaság se nem egymást kizáró, se nem egymással felcserélhető pszichológiai realitások. „A gyerek fejlődésére gyakorolt hatás tekintetében egyértelmű különbség van a szülők nemét illetően – mondja a kötődéskutatás két vezető német szakértője, Karin és Klaus Grossmann. – Anya és apa csak közösen képesek megteremteni a gyermek pszichés biztonságának alapjait, mégpedig azzal, hogy kiegészítik egymást mind a biztonságos kötődés, mind a biztonságos felfedezés és leválás területén.”
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- Felrobbanok a dühtől – győzd le a haragot!
- A férjem már nem kíván
- Elképzeltem, hogy meggyógyulok, és így lett
- „Az ördög nem a drogban rejlik” – Beszélgetés Feldmár Andrással
- Egy nap a detoxban – Interjú dr. Zacher Gáborral
- Modern tudós ősi törvényekkel – Interjú Szendi Gáborral
Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!
