nlc.hu
Életmód
Megtalálták az álmossággént

Megtalálták az álmossággént

Fáradt és fáradt ember között is van különbség: kiderült, hogy azoknak, akik egy bizonyos génváltozattal születtek, nagyobb az alvásigényük.

Megtalálták az álmos géntA kutatásban tízezernél több európai ember génjeinek elemzését végezték el, amiből kiderült, az álmosság is a gének számlájára írható – számolt be a felfedezésről a BBC hírportál. A tanulmányba bevont embereket pihenőnapi alvási szokásaikról kérdezték, vérmintájukból pedig DNS-elemzést végeztek. Kiderült, minden ötödik európai hordozza az ABCC9 jelű gén egyik változatát, amelynek jelenlétében átlagosan harminc perccel hosszabb volt a résztvevők alvásigénye.

Kutatók eddig hat gént találtak, amelyek valamilyen módon kapcsolatban vannak az alvási szokásokkal, tanulmányozásukkal az alvás szabályozási folyamatainak és egészségre gyakorolt hatásának megismeréséhez juthatnak közelebb a szakemberek. A tanulmányt szerzői a Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették részletesen.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top