„Összerándul a gyomrom, ha csak meglátom Cilikét, a macskát, akit 18 éven át nagyon szerettem. Mára viszont odáig jutottam, hogy szinte látni se bírom, de ami még rosszabb, hallani se – pedig nincs más választásom, hallgatnom kell” – mondja elgyötört arccal Kató Balázs, Cilike gazdája.
„Éjjel és nappal, amikor csak ébren van, szinte szünet nélkül artikulátlan hangon sikoltozik, nyávog, kurrog. Hangosan, követelőzően. Éjszaka nem egyszer arra ébredünk, hogy a szoba közepén áll és üvölt.”
Szinte megállás nélkül kurrog, nyávog – Cilike, 18 éves házi macska
„Először aggódtunk, azt hittük, valami baja van: több állatorvoshoz is elvittük, megnézettük a veséjét, nem az fáj-e (korábban veseproblémái voltak), kivizsgálták a fogait, nem a fogkő miatt nem tud enni, és emiatt szenved, elemezték a vérképét, a vizeletét – semmi bajt nem találtak, ami a folyamatos jajongást indokolta volna. Ekkor már kezdtük gyanítani, hogy nem is lehetnek fájdalmai, mert amint felvettük ilyenkor, azonnal dorombolni kezdett – ha fájna valamije, akkor ilyenkor sem hagyná abba a nyávogást. Később Cilike újabb különös szokásokat vett fel: a fürdőszobai kilépőre pisilt, pedig korábban sosem tett ilyet, aztán beköltözött a gyerek kiságyába és összesározta a takaróját, majd az előszobában hagyott cipőm belsejébe kakilt. Lassan második éve élünk így, összezárva egy elviselhetetlenül, vég nélkül ordító, kiszámíthatatlanul összevissza pisilő-kakiló Cilikével.
Végül az egyik állatorvos kibökte: valószínűleg a macskánk aggkori demenciában, elhülyülésben szenved. Feltehetőleg nincsenek különösebb fájdalmai, egyszerűen elkezdett szellemileg leépülni.
|
Dr. Schalkház István, állatorvos: „Az állatok aggkori elhülyülése, más szóval a demencia egy létező, valós jelenség, és ugyanazok az alapjai, ami nálunk, embereknél: egyszerűen elhasználódik a szervezet; nemcsak az ízületeik fájnak és a látásuk romlik, de az agyi ereik is meszesednek. Macskáknál a legjellemzőbb ilyenkor, hogy kifejezéstelenül és mozdulatlanul merednek maguk elé órákig, vagy épp ellenkezőleg: minden különösebb indok nélkül nyávognak egész különös hangokon. Nekem is van egy idős macskám: szegény állandóan jelez, hogy ki akar menni a kertbe, amikor pedig kinyitom neki az ajtót, csak ül, és nem mozdul. A matuzsálemi kort megélt kutyák gyakran körbe-körbemászkálnak, ok nélkül ugatnak, vonyítanak, vagy nekikoppannak a falnak. Szomorú és olykor megterhelő is ez az időszak a gazda számára. Az öreg állatok pusztán a demencia miatt nem éreznek fizikai fájdalmat, tehát nem is szenvednek. Persze ha más, időskori betegségek is megtámadták a szervezetüket, az más kérdés – mindenesetre amíg az idős kedvencünk nem szenved, én semmiképp nem altatnám el őket.” |
Fogalmam sincs, mit tehetnék, mert bár egykor szerettem, lassan az őrületbe kerget a macskám. Ha tudnám, hogy szerető és gondoskodó gazdát találok neki, elajándékoznám, de nem hiszem, hogy bárki felvállalná Cilikét a mostani állapotában. És közben mardos a bűntudat, mert tudom, hogy egyáltalán nem tehet róla, hogy ilyenné változott.”
A fenti történet egyáltalán nem számít különlegesnek: azok az állatok, akik magukhoz képest hosszú életet élnek, bizony a végére ugyanúgy elvesztik a fonalat, mint mi, emberek.
Beszorult a szék és az asztal közé – Csibész, 15 éves pumi
Jánosi Judit tavaly az altatás mellett döntött, de még mindig könnyezik, ha Csibészről mesél: „Szegénykém az utolsó hónapjaiban már önmagához méltatlan életet élt: nem elég, hogy elvesztette szinte minden kapcsolatát a külvilággal, hiszen majdnem teljesen megvakult és megsüketült, de rájött egy kényszeres mászkálhatnék is. Szünet nélkül fel-alá járt a lakásban, már hangosan zihált, volt, hogy elbotlott – láthatóan teljesen kimerült, mégsem hagyta abba a járkálást. Amint lepihent, újból felkelt, és vonszolta magát szobáról szobára. Volt, hogy a falnak is nekiment, hiszen nem látott jól, de olyan is előfordult, hogy beszorult az asztal és a szék közé, de kifarolni már nem tudott.
Megkérdeztük az állatorvost, hogy mit tudnánk tenni érte, hogyan tudnánk segíteni, de azt mondta, sehogyan, az öregedés miatt van minden.
Húztuk-halasztottuk a nehéz döntést, de éreztük, hogy nem várhatunk sokáig. Aztán amikor éjjel is mászkálni kezdett, és már szinte egy percre sem tudta kipihenni magát, és csak rótta zihálva a köreit, akkor eldöntöttük: ha tovább hagyjuk így élni, az már csak a mi gyávaságunkról és önzésünkről szól.
Elvittük Csibészkét, elaltatták, aztán sírva temettük el a kertben, a birsalmafa alá.”
