A hír: Az igazmondás bajnoka és apja árulója lett egy 4 éves lányka az Egyesült Államokban, amikor rendőrök keresték a 30 éves férfit otthonában. 27 esztendős asszonya azt állította, hogy nem tudja, merre jár a párja, ám kislányuk ekkor ártatlanul csilingelő hangján és tudására büszkén feltárta, hogy „apu megijedt és elbújt a padláson!”. Apját magukkal vitték, a férfinak közlekedési vétségek miatt gyűlt meg a baja a hatósággal, amit tovább súlyosbított azzal, hogy nem tett eleget bírósági beidézéseinek.
Jáksó László véleménye: Annyit gondolkodom azokon az embereken, akik függetleníteni próbálják magukat gyermekük minőségétől, eredményétől. Lehet, hogy a munkánk nem mi vagyunk, lehet, hogy saját eredményeinket meghatározták a körülmények is, lehet, persze hogy lehet. De a gyerekünk tényleg olyan, amilyenné tettük, végső soron olyan, amilyet megérdemlünk.
Egy újságíró, akinek még neve is van a szakmában, felhívott, hogy vegyem fel a fiát, hadd legyen neki munkája. Kérdezem, mihez ért a gyerek. Hát semmihez. Egyetem? Nincs. Csak úgy volt eddig itt-ott, próbálkozott ezzel-azzal. Kérdezem, hány éves. Nagyjából harminc. Mondom, talán valami szakmát kellene találnia, és úgy lehetne bárhová állásért mennie. Úgy megsértődött a kedves apa, hogy reccsent a telefon, kioktatott, hogy – idézem – ez nem így működik. Azóta ezen rugózom, hogy vajon akkor hogy működik. Elszúrjuk a fiunk életét, vagy hagyjuk neki elszúrni, ami pont ugyanaz, aztán azt gondoljuk, hogy egy telefonnal berakjuk valahová a sarokba növénynek, s ha ott egy ilyen pofátlan kis görcs, mint én, nem bólint azonnal, akkor a továbbiakban a srác minden hibája tőle ered, s már nem is mi vagyunk szar szülők?
Lehet. Olyan sok egyszerű megoldás létezik. Első barátnőm szomszédjában egy megbomlott tanárember lakott, aki időnként kifutott a kertbe alufóliából gányolt sisakkal a fején, és azt kiabálta, hogy sugarazzák az idegenek. Gondolom, ő is arra tartotta a sok kicsi E. T.-t az agyában, hogy legyen kire fogni a rossz pillanatokat, a szomorúságot, a rumlit és a szagot a lakásban, az álmok eltűnését. Jó, rendben. Csak vállalja már valaki a felelősséget az én hibáimért is. A cikkhez pedig ennek az egésznek semmi köze, csak úgy ráerőltettem azt, amit írni akartam – a gyerekek gyerekek, édesek akkor is, ha bajba sodornak bennünket.
