nlc.hu
Életmód
Csodálatos változás: 227 kilót sikerült fogynia egy fiatal nőnek!

Csodálatos változás: 227 kilót sikerült fogynia egy fiatal nőnek!

Még mindig szokatlan számára az új élet, és a párkapcsolatát is próbára teszik a változások annak a fiatal nőnek, aki korábban már csak kerekes székben ülve tudott közlekedni.

227 kilót fogyott az extrém túlsúlyos fiatal, texasi nő, aki évekkel ezelőtt még több mint 300 kilót nyomott, és már azzal is megelégedett volna, ha a testsúlya egyharmadától megszabadul. Az egygyermekes anyuka 2004-ben esett át egy akkor forradalminak számító gyomorműtéten.

 
Csak így tudott közlekedni
Csak így tudott közlekedni
 
Régi szoknyáját mutatja az új Melissa
Régi szoknyáját mutatja az új Melissa

Melissa Morris, aki korábban a világ legkövérebb emberei közé tartozott, nemrég egy interjúban vallotta be, hogy tulajdonképpen beteg édesanyja ébresztette rá arra, hogy végleg változtatnia kell az életén: „Az anyukám, akit néhány nappal azelőtt rákkal műtöttek, megkérdezte, hogy felkeljen-e készíteni nekem valami ennivalót. Még a halála közelében is azért aggódott, hogy engem ki tudjon szolgálni” – mondta el Melissa, aki a történtek után azonnal elhatározta, hogy a fogyását elősegítő gyomorműtétre jelentkezik.

Melissa azt is elmondta, hogy átalakulása a házasságára is hatással volt. A férjének is folyamatosan kellett hozzászoknia felesége függetlenségéhez, ami nem volt egyszerű, hiszen korábban teljes mértékben kiszolgáltatott volt a párjának a megmozdulni szinte képtelen nő. „Ahogy vékonyabb lettem, egyre kevésbé hagytam, hogy a férjem csináljon meg helyettem dolgokat” – tette hozzá Melissa. A férje attól is félt, hogy el fogja hagyni.

Az újjászületett nő bevallotta, hogy még mindig régi önmagát látja, amikor a tükörbe néz. „Sajnos még mindig ő vagyok… minden nap, amikor a tükörbe nézek, azt a 300 kilós nőt látom.” Melissa hozzátette, hogy egyáltalán nem volt könnyű idáig eljutnia, de az biztos, hogy megérte, hiszen két éve egy kislánya is született, aki mindennél fontosabb számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top