Egy Ausztráliában végzett vizsgálat során ötszáz olyan nőt kérdeztek meg, akik a mellükben lévő csomó szövettani vizsgálatának eredményére vártak, tehát a rákos megbetegedés gyanúja már felmerült náluk, biztosat azonban még nem tudtak. A vizsgált csoport valamivel kevesebb, mint feléről derült ki, hogy rákban szenved, a többiek daganata jó szándékúnak bizonyult. A kutatás viszont egy sokkal meglepőbb eredménnyel is szolgált. Az orvosok úgy találták, hogy azoknál a nőknél, akik folyamatosan súlyos stressznek vannak kitéve, és hiányolják életükből a stabil, bensőséges érzelmi támaszt, kilencszer nagyobb eséllyel alakul ki rosszindulatú daganat a mellben. Különvéve ezeket úgy látták, sem a stresszhelyzetek magukban, sem az érzelmi biztonság hiánya nem növelte a betegség esélyét. Hogy lehet az, tették fel ekkor a kutatók a kérdést, hogy a kettő együtt mégis sokszorosára erősíti egymást?
A tudományos csőlátás tipikus esete volt ez. Hiszen bárki, aki valaha élt már át érzelmi feszültséget, tudhatja, hogy egy támaszt jelentő kapcsolat mennyit segít a stressz, a veszteségek és a nehézségek kezelésében. Ha van egy váll, amin kisírhatjuk magunkat, két kar, ami átölel és megtart, egy figyelmes beszélgetőtárs, aki meghallgatja a panaszainkat, az igenis a legjobb irányba befolyásolja lelki folyamatainkat. És ami még fontosabb, az ilyen támaszt nyújtó érzelmi háttér nagyban csökkenti a stressz káros hatásait.
Egyedül nem megy
A melbourne-i kutatás az orvosi szakirodalom magány és egészség összefüggéseit vizsgáló területének eredményeit támasztotta alá. Egy orvostanhallgatók közt végzett felmérés kimutatta, hogy a vizsgaidőszakban átélt stressz hatására az immunrendszer egyes részeinek aktivitása jelentősen megcsappant. Ráadásul kimutathatóan a legmagányosabb tanulók immunrendszere gyengült a legjobban. Egy tizenhét éve folyó vizsgálat a kaliforniai Alameda megyében pedig arra a következtetésre jutott, hogy ha a mell, a petefészek, illetve a méh rákos megbetegedéseiről van szó, „a legfőbb figyelmet érdemlő rizikófaktor a nők érzelmi elszigeteltsége, illetve az elszigeteltség érzése önmagában”. Ugyanez a vizsgálat mutatta ki azt is, hogy a házasságban élő férfiak kisebb eséllyel betegednek meg prosztatarákban, mint elvált vagy özvegy társaik. Ezzel mutat összhangot brit kutatóknak az a 2004-es felfedezése is, hogy a mély érzelmi kötődés felére csökkenti a szívinfarktus visszatérésének kockázatát. Belinda Linden, a British Heart Foundation képviselője úgy nyilatkozott, hogy „egy közeli kapcsolat legyen az szerető, barát vagy rokon, kiemelten fontos szerepet játszik mind a koszorúér-problémák megelőzésében, mind az infarktus utáni gyógyulás elősegítésében”. A terhességtől kezdve egészen az idős korig a mély érzelmi kapcsolatok segítenek rendben tartani az idegrendszerünket, megőrizni szerveink épségét, illetve fenntartani hormonháztartásunk és immunrendszerünk megfelelő működését.
„A mély érzelmi kapcsolatok segítenek rendben tartani az idegrendszerünket, megőrizni szerveink épségét és immunrendszerünk megfelelő működését.”
Hagyd, hogy szeressenek!
Van azonban számos ember, akiknél annak dacára színre lép krónikus megbetegedés, hogy az életük jól láthatóan csupa szeretet. Első pillantásra úgy gondolhatnánk, az érzelmi problémák itt nem játszhattak szerepet a kór kialakulásában. Én viszont gyakran úgy találom, ezek az illetők nyílt és szeretetteli emberek, akik elkötelezetten dolgoznak másokért, ellenben ők maguk ebből vajmi keveset kapnak vissza. Problémáikat azonban magukban tartják, mert azt gondolják, segítség nélkül kell boldogulniuk. Mások esetleg érzik, hogy szükségük volna támogatásra, de mivel ők csakis „az erős” képében tudják látni magukat, ez a lehetőség kizárt számukra. Az ilyen típusú emberek sosem osztják meg legbelsőbb érzéseiket, fájdalmaikat, szorongásaikat vagy veszteségeiket. Talán nem is magányosak, de lelkük mélyén nagyon is egyedül vannak, még a legszeretetteljesebb környezetben is, mivel sosem nyílnak meg, és nem engedik, hogy a többiek szeretete elérje őket és szétáradjon bennük. Ők tapasztalataim és számos orvosi kutatás alapján egy komoly betegség veszélyeztetettjei.
Adtál ma magadból valakinek?
Megfékezhetetlenül rohanó napjaink, szétszórt és stresszes életvitelünk közepette egyre nehezebb elkerülni az érzelmi elszigeteltséget és annak egészségkárosító hatásait – már csak azért is, mert többnyire még ahhoz is túl elfoglaltak vagyunk, hogy felismerjük a problémát. Rá kell jönnünk azonban, hogy muszáj foglalkoznunk érzelmeinkkel, éppúgy, ahogy rendszeres figyelmet szentelünk testi egészségünknek. Vannak bizonyos kérdések, amelyeket fel kell tennünk magunknak minden nap végén. Tettem ma egyetlen lépést bárki felé, vállalva akár a kiszolgáltatottságot is? Adtam ma magamból valakinek egy kicsit is? Elfogadtam, ha valaki adni akart nekem? Viseltem gondot másokra úgy, hogy eközben elfojtottam a saját szeretetéhségem? Ha magányos vagyok, hogy keveredtem ilyen élethelyzetbe, ahol mindenkitől ennyire eltávolodtam érzelmileg? Ezek a kérdések azért nélkülözhetetlenek hosszú távon, mert az őszinte, mély érzelmi kötődés kiépítése egymás felé sokkal többről szól, mint az együttlét öröméről. Meggyőződésem, hogy ez testi egészségünk legfontosabb alapköve.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A tartalomból:
Barátság extrákkal – Szex szerelem nélkül
Mit árul el a szemünk?
Veszedelmes viszonyok – avagy a férfi-nő barátság kockázatai
Buddha és a szerelem – Beszélgetés Ole Nydahl lámával a boldogságról Mitől vonzó a férfi és mitől a nő?
Hosszú és boldog párkapcsolat?
Amikor nem jön össze a baba…
Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!
